„Senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség” a Nemzeti Színházban történt balesetért

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója lemondásának visszavonását. A Nemzeti Színház vizsgálóbizottsága megállapította, hogy a teátrumban novemberben történt balesetért „senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség”.

A Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója visszavonta lemondását – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Vidnyánszky Attila, a nemzeti Színház vezérigazgatója | Fotó: MTI

„A Nemzeti Színház vizsgáló bizottságának megállapítása szerint a balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila korábbi lemondásának visszavonását. A nyomozó hatóság által a tárgyi ügyben hivatalból indított vizsgálat a jogszabályok által megszabott eljárásrendben zajlik” – hangsúlyozták.

Vidnyánszky Attila november 13-án nyújtotta be lemondását a teátrumban november 10-én történt baleset miatt.

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó/ Fotó: Nemzeti Színház Facebook-oldala

Ahogy azt korábban a Maszolon is megírtuk, a Rómeó és Júlia előadás közben balesetet szenvedett a Nemzeti Színház két művésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Az előadást félbeszakították, a két színészt pedig kórházba szállították, felépülésük azonban hónapokig is eltarthat.

A balesetet követő héten Vidnyánszky Attila, a teátrum vezérigazgatója, elismerve felelősségét, lemondott posztjáról, ám ezt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter nem fogadta el. A kulturális intézmények vezetői egymás után álltak ki a vezérigazgató mellett, a színház pedig belső vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, mi okozhatta a balesetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?