Első alkalommal szervezték meg a Máramarosi Focibajnokságot

A tornát a szamosardói FK Bumeráng nyerte meg, a dobogó két alsó foka a felsőbányai és a szinérváraljai csapatnak jutott.

Megközelítőleg 90 játékos részvételével zajlott Szinérváralján az idén első alkalommal megrendezett Máramarosi Focibajnokság. A sporteseményen a megye nyolc települése kilenc csapat képviseltette magát. Nagybányáról két csapat nevezett, további egy-egy csapat pedig Felsőbányáról, Hosszúmezőről, Rónaszékről, Koltóról, Szamosardóról, Magyarberkeszről és Szinérváraljáról érkezett.Ünnepelnek az FK Bumeráng játékosai | Fotó: Facebook/Máramarosi RMDSZ

A torna győztese a szamosardói FK Bumeráng csapata lett, mely megérdemelten vihette haza a kerámiából készült vándorkupát. A második helyett a felsőbányai csapat szerezte meg, míg harmadik a házigazda szinérváraljai csapat lett.

Az RMDSZ Máramaros megyei szervezete által rendezett esemény legfőbb célkitűzése a megye magyarlakta településeinek összekovácsolása a sport által. Pintér Zsolt, a szervezet elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy a rendezvény sikerességét igazolja, hogy a játékosoknak lehetőségük volt megismerkedni egymással. Véleménye szerint fontos szempont az, hogy a labdarúgás segítségével is lehet közösséget építeni és minőségi időt eltölteni egymással.

Orosz Krisztofer-Levente szervező elárulta, hogy a megyei focibajnokság egy korábbi szándék első kézzelfogható jele. „Társadalmunk és azon belül is a magyar közösség különböző csoportokból, rétegekből tevődik össze. Fontosnak tartottuk azt, hogy a sportolni, focizni szeretők számára is teremtsünk egy megyén belüli közösségi élményt. Az eredmény és visszajelzések alapján sikerült is.” – fogalmazott a Máramaros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?