banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kelemen Hunor: a demokratikus pártok felelőssége, hogy megfékezzék az AUR felemelkedését

A jövő évi választások nem pusztán a következő négyéves ciklusról szólnak, hanem legalább egy évtizedre meghatározzák majd Románia útját – jelentette ki pénteki, nagyváradi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke emlékeztett arra, hogy soha korábban nem volt olyan zsúfolt választási év, mint amilyen jövőre lesz, amikor is európai parlamenti, helyhatósági, majd pedig parlamenti és elnökválasztás is lesz az országban. „Ez nagy kihívást jelent mindenkinek” – húzta alá, rámutatva, hogy meglátása szerint az eredményeknek hosszútávú hatásai lesznek és egy olyan évtizedre határozzák meg Románia sorsát, amely óriási változások lesznek. „Már érezzük is ezt. Háborúk, fegyveres konfliktusok vannak körülöttünk. Mondhatjuk, hogy egy olyan évtizedben élünk, amelyikben újrarendeződik a politikai rend. Azt még nem tudjuk, hogy milyen értelemben vagy hogy hogyan végződik majd, de hatással lesz az életünkre” – ecsetelte.

Fotó: Gönczy Tamás

Kelemen Hunor szerint Románia jó időszakon megy át, vannak lehetőségei fejlődni. Van kellő uniós támogatás, de azt okosan kell felhasználni a befektetésekre, mint ahogyan a magánszférában is van tőke, magyarázva. Meglátása szerint az lehetőség van arra, hogy az elkövetkezendő 20-30 évre egy olyan országot építsünk ki, amelyik csomóponttá válhat a kelet, a nyugat és a Balkán között.

„Ezért is jelent a 2024-es esztendő kihívást. Fontos, hogy olyan politikai választásokat hozzunk, amelyek eredményeként legalább az elkövetkezendő tíz évben stabilitás lesz az országban, lesznek befektetések és ahol nemzetiségtől függetlenül mindenki számára jó az életszínvonal. Ez a tétje a választásoknak. És ebben a demokratikus szervezeteknek kiemelt szerepük van. Nem eshetünk a szélsőségesség csapdájába. A demokratikus pártok felelőssége, hogy egy hiteles jövőképet mutassanak be a romániai társadalomnak, és hogy megfékezzék az AUR felemelkedését” – húzta alá Kelemen.

Kérdésre válaszolva kiemelte azt is, hogy ő nem határozhatja meg erre vonatkozóan más pártok startégiáját, de úgy véli nem kell átvenni a Románia Egyesüléséért Szövetség (AUR) stílusát, nem kell versenyezni vele. „Politikai szempontból egy kordon kell a demokrata erők – legyenek azok jobboldaliak vagy baloldaliak –, és az AUR közé. Ezt a kordont minden pártnak saját magának kell meghatároznia. Nem hívhatod tárgyalásra vagy koalícióba az AUR-t egy megyében azzal, hogy a magyarok ellen harcolsz. Úgy, ahogyan azt Ciprian Dobre tette a PNL-től Maros megyében. Ez a legnagyobb hiba, ha azt gondolod, hogy ettől erősebb leszel vagy jobban fognak tisztelni. Sok példát hozhatnék még fel, de meggyőződésem, hogy a pártvezetők tisztában vannak ezzel. (…) Ne szövetkezz az AUR-ral más demokratikus pártok ellen. Ennek az üzenetek szintjén is meg kell mutatkoznia” – vélekedett.

Fotó: Gönczy Tamás

A jövő évi választásokra nézve, az RMDSZ szempontjából azt tartja fontosnak, hogy minden döntéshozói szinten képviselve legyenek. „Mi függetlenül attól, hogy milyen politikát folytatunk a parlamentben, nem nőhetünk sem 10, sem 30 százalékra. Ezért számunkra az jelenti a sikert, ha a választótáborunk 85-87 százaléka ránk szavaz. Az elmúlt 33 év alatt ezt sikerült elérnünk, és biztos vagyok abban, hogy jövőre is mozgósítani tudjuk a táborunkat” – mondta, megjegyezve, hogy már elkezdték az előkészületeket a stratégia kidolgozásához.

Amikor a közép-keleti helyzetről kérdezték, leszögezte: egy aszimmetrikus háborúról beszélünk, mivel egy terrorista szervezet támadott meg egy elismert országot. „Mi Izrael mellett állunk, és úgy véljük, hogy minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát és, hogy megsemmisítse a terrorista veszélyt. Igen, Izraelt támogatni, segíteni kell. Egy nagyon mélyen gyökerező konfliktusról van szó, de nem tárgyalhatsz terroristákkal. Mészárlás volt és természetesen a válasz is ahhoz mérhető lesz” – vélekedett. Ugyanakkor meglátása, hogy a következmények sokkal drasztikusabbak lesznek, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Már most érződik, hogy nő a terrorizmusveszély Nyugat-Európában. „Felerősödött az antiszemitizmus, ami elfogadhatatlan. Minden országnak fel kell lépnie ellen. (…) A gyűlölet nem segít” – szögezte le.

Elhúzódó konfliktusra kell számítani, amely az orosz-ukrán háborúnál is súlyosabb következményekkel járhat. „Lassan Európa szomszédságában mindenhol fegyveres konfliktusok alakulnak ki, ami sebezhetővé tesz mindenkit, a gazdaságot és a megszokott életstílusunkat is. Aggódok” – mondta Kelemen Hunor..

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?