Kelemen Hunor az SZKT-n: kihívásokkal teli időszak elé nézünk

Az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) Kolozsváron ülésezett. A pénteki tanácskozás napirendjén Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatója, valamint az RMDSZ 16. kongresszusának előkészítése is szerepelt.

Kelemen Hunor politikai tájékoztatójában kiemelte, az elmúlt hónapokban elindították a kormányzati konzultációt, ami másfél hónapja tart. Ennek célja, hogy a választási ciklus „félidejében” megkérdezzék a választókat, mit gondolnak az RMDSZ által végzett munkáról, továbbá elmondhassák, hogy szerintük milyen korrekciót kell elvégezni a következő időszakban.

Fotók: Gönczy Tamás

„Azt is meg akartuk mutatni, hogy mit tudtunk elvégezni a ránk bízott feladatból. Az a kérés született, hogy minden képviselő, miniszter, államtitkár kapcsolódjon be ebbe a kampányba, hogy minél többen elmondhassák, milyen feladatokat teljesítettek” – tette hozzá Kelemen Hunor. Szerinte a tapasztalat azt mutatja, hogy az embereket igenis érdeklik a fontosabb kérdések, mint például az infláció vagy az energiaárak változása.

Megfelelő anyanyelvi oktatásra van szükség

A miniszterelnök-helyettes kitért az oktatási törvény jelenleg is tartó vitájára. Elmondása szerint ez élvezi a legnagyobb prioritást a tavaszi parlamenti ülésszakban. „Ez tartalmazza azokat a jogokat, amelyeket a magyar nyelvű oktatás kérdésében fontosnak tartottunk. A cél az, hogy olyan versenyképes tudást kapjanak a diákok, amivel a későbbiekben boldogulni tudnak” – hívta fel a figyelmet. Kelemen Hunor szerint az egyik legfontosabb lépés a diákok tehermentesítése lenne.

Mint mondta, probléma lehet, hogy jelenleg négyszáz oldalnyi módosító javaslatot tettek le a törvénytervezettel kapcsolatban. Ha ezek többségét elfogadja a parlament, akkor a jogszabály tartalma megváltozik, „köszönő viszonyban” sem lesz az eredeti változattal. „Ebben az esetben azt javasolom, hogy felelősségvállalással fogadják el a törvényt” – tette hozzá a szövetségi elnök.

„Nincs konszenzus, de olyan tervezetet nem lehet létrehozni, ami a teljes pedagógusi szakmának megfelel. Az tanügyi törvény lesz az egyik nagy kihívása a következő hónapoknak, ugyanis sürgősségi eljárást kér a a kormány, ez pedig azt jelenti, hogy a tavaszi ülésszak végéig meg kell szavazni a törvényt” – hangsúlyozta.

Koalíciós problémák

Kelemen Hunor a kormánykoalíció két nagyobbik pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között létrejött megállapodásról, vagyis a kormányfőcseréről elmondta: „Az én javaslatom az, hogy az aláíró felek hajtsák végre a megállapodást a megbeszéltek szerint. Az RMDSZ négyéves munkára vállalkozott, a ciklus végéig ezt vállalni is kell. Az a kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk és tapasztalataink szerint a ciklus végéig a kormányban legyünk” – emelte ki.

Szó esett arról is, hogy a parlament két házának együttes plénuma George Niculescut nevezte ki az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöki tisztségébe. Az RMDSZ frakciói nem vettek részt a szavazáson, hiszen a PNL és a PSD nem támogatta az RMDSZ jelöltje, Nagy-Bege Zoltán újraválasztásást az ANRE alelnöki tisztségébe. Kelemen Hunor szerint Nagy-Bege jó szakember volt, nem politizált, és „a hátán vitte az ANRE munkáját”.

„Rossz üzenete van annak, hogy a koalícióban ez megtörténhet úgy, hogy egyetlen indok sem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy miért nem volt helye Nagy-Begének a testületben” – magyarázta.

Jövő év a választások éve lesz

A következő hónapok már a jövő évi választásokról szólnak majd. Az év végén szervezik meg a legfontosabbakat, akkor derül ki ugyanis, hogy ki fog kormányozni és ki lesz az államelnök a következő időszakban. A szövetségi elnök szerint egy nagyon nehéz év elé nézünk.

„Elgondolkodtunk az előrehozott választások lehetőségén is, azonban ez nem valósulhat meg. Nagyon komoly érveim voltak amellett, hogy miért kellett volna előrehozott választásokat szervezni. Mivel 2024 egész évben a választásokról szól majd, megjósolhatjuk, hogy a stagnálás éve is lesz, ugyanis a közigazgatásban a legjobb szándékok ellenére is csak a szükséges munkát végzik el. Ezt úgy lehetett volna elkerülni, ha jövőre csak az európai parlamenti választásokat, az önkormányzati választásokat és az államelnöki választásokat tartják meg” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Beszéde végén kiemelte: a jövő héten tisztújító kongresszust tart az RMDSZ – a szövetségi elnök egyedüli jelöltként pályázik újabb mandátumra –, és elfogadnak olyan dokumentumokat, amelyek a magyarok érdekeit szolgálják a következő időszakban. „Az a feladatunk, hogy reményt adjuk az erdélyi magyarok számára és a közösségért végezzük a munkánkat. Ezt a feladatot vállaltuk, ezt akarjuk folytatni a jövőben is” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Fel kell használni a rendelkezésre álló forrásokat

Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főosztályának alelnöke bemutatta az RMDSZ jövő heti kongresszusán megvitatandó dokumentumot is, ennek fontos témái közé tartozik a népszámlálások már látható eredménye, emellett az RMDSZ kormányzati pozíciója, hisz ennek fényében gondolják újra a teendőket, ugyanakkor a 2024-es választás kérdése is szerepel a dokumentumban, összegezte.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is felszólalt az SZKT-n. Elmondta, egy nemrég elkészült felmérés szerint az Európai Unióban élő állampolgárok 93 százaléka megélhetési gondoktól tart a leginkább, 82 százalékuk a szegénység és társadalmi kirekesztés veszélye miatt aggódik. Winkler Gyula kiemelte, fontos, hogy az RMDSZ a felzárkózás évtizedében a koalícióban részt vegyen, a legfontosabb pedig az, hogy a rendelkezésükre álló eszközöket felhasználva a közösséget szolgálják.

Miklós Zoltán parlamenti képviselő a közösségi konzultáción tapasztalatokról beszélt. Elmondta, főleg vállalkozói rétegtalálkozókon vett részt, hogy közösen elgondolkodjanak, hogyan tehetik jobbá az inflációs nyomás okozta nehézségeket. „Az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a pénzforrásokat, amivel támogathatjuk a vállalkozókat” – fejtette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?