Kelemen Hunor: „jó irány, helyes út” a francia államfő Korzikával kapcsolatos bejelentése

Nagyon jó irány, helyes út Emmanuel Macron francia államfő bejelentése Korzika autonómiájával kapcsolatban – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, megjegyezve: nem tudja, hogy ennek hatására a román politikusok változtatnak-e a székelyföldi autonómiával kapcsolatos álláspontjukon.

A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kolozsvári ülése után az RMDSZ-elnök a román sajtó kérdésére azt mondta: Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nem mondott semmi meglepőt, amikor közösségi oldalán azt írta, hogy a román államnak is hasonlóan kellene eljárnia Székelyföld önrendelkezésével kapcsolatban. "Mi ezt 33 éve mondjuk" - tette hozzá Kelemen Hunor.

Fotó: Borsi Balázs

Újságírói kérdésre, miszerint ezek után az RMDSZ újra beterjeszti-e a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó statútumot a bukaresti parlamentben, azt mondta: ez attól függ, hogy mekkora esély van az elfogadására, a róla szóló párbeszédre.

Kelemen Hunor szerint nem az a kérdés, hogy a magyar politikusok milyen magasra tudják tenni a lécet, hanem az, hogy a román politikai elit mennyire képes azt átugrani. "És hogyha nem tudja átugrani, csak átszalad alatta, vagy rosszabb esetben leveri a lécet, akkor értelmetlen cselekvésről beszélünk" – mondta az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: az RMDSZ politikusai meg fogják fontolni, hogy megfelelő pillanatban újra napirendre tűzzék a kérdést, hiszen a cél ismert, nem kell újra kitűzni.

Kifejtette: nem tudja, hogy a francia példa nyomán a román politika változtat-e a székelyföldi autonómiával kapcsolatos álláspontján, de meglátása szerint meglehetősen idegesek Macron bejelentése miatt. Véleménye szerint Korzikával kapcsolatban sem szabad még „az ünneplés eufóriájába esni”, hiszen hosszú folyamatról van szó.

Antal Árpád, az RMDSZ vezető politikusa csütörtökön közösségi oldalán történelmi pillanatként értékelte, Székelyföld önrendelkezése szempontjából „jelzésértékűnek” nevezte a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos bejelentését. „Mi székelyek is pontosan ezt szeretnénk! Pontosabban, hogy a román alkotmányban egy hasonló tétel szerepeljen, és maga a román állam hozza létre hasonló módon Székelyföld autonómiáját” – írta bejegyzésében Sepsiszentgyörgy polgármestere.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?