Kelemen Hunor: az AUR nem fog kormányozni, de sok mandátumot szerez majd az EP-választáson

Nem tartja megvalósíthatónak, de helyesnek sem Kelemen Hunor a helyi és a parlamenti választások esetleges összevonását jövő ősszel. Az RMDSZ elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt gyengébb eredményt érhet el, ha közös listákon indul a megméretésen.    

Kelemen Hunor szerint az önkormányzati és a parlamenti választások összevonása csak akkor valósítható meg, ha a helyi megméretést „nagy válság vagy vészhelyzet” miatt elhalasztják. Szerinte „butaság” a határnál zajló háborúra hivatkozni, ahogyan a koalícióban teszik. Hozzátette: a demokrácia pénzbe kerül. „Ha ezt a logikát vesszük alapul, akkor egy adott pillanatban azt is ki lehet jelenteni, hogy ne szervezzünk választásokat, mert pénzbe kerül” - mondta a Digi 24 hírtelevíziónak adott szerda esti interjújában az RMDSZ elnöke. Kiemelte: az önkormányzati választáson a helyi közösségekről kell beszélni, a parlamenti megméretésen pedig egy az országról szóló vízióról.  

A politikus azt is elmondta, hogy ő személy szerint nem hisz az úgynevezett „demokratikus blokkban”, amelyet a nemzeti liberálisok és a szociáldemokraták alkotnának, s amely a szélsőségesség vagy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen harcolna. Úgy véli, Geroge Simion pártja nem fogja megnyerni a választásokat és kormányozni sem fog, de sok mandátumot szerez majd az Európai Parlamentben (EP).  

Kelemen Hunor szerint nem lehet úgy kezelni a választókat, mintha üvegeket pakolnál az egyik polcról a másikra Fotó: Agerpres

„Nem fog működni. Nem lehet úgy kezelni a választókat, mintha üvegeket pakolnál az egyik polcról a másikra. Ők úgy voksolnak, ahogyan harminc éve megszokták. Lehet, hogy gyengébb lenne az elért eredmény a szövetséggel, mintha külön indulnának, majd a választások után egyesítenék a mandátumokat. A liberális szavazóknak van alternatívájuk. Ők nem akarnak a PSD-re szavazni” - fogalmazott Kelemen Hunor.

Mint arról beszámoltunk, tárgyalások zajlanak a két kormánypárt között egy olyan „demokrata blokk" létrehozásáról, amely ellensúlyt jelentene az AUR térnyerésével szemben. Az új ernyőszervezet célkitűzése az lenne, hogy 2024-ben minden választást megnyerjen. A megbeszélések témáját képezi egy esetleges egységes PSD-PNL választási lista, s egyes választásokat összevonása is terítéken van.   

Az RMDSZ-elnök kitért a hatóságok zavart és megkésett reagálásaira is a drónügyben. Azt mondta: a védelmi tárcának, a külügyminisztériumnak, a kormánynak és az elnöknek nem kell elbújni ilyen helyzetekben, s nem szabad olyanokat nyilatkozniuk, amelyeket néhány óra múlva korrigálniuk kell. „Nem csak arról van szó, hogy nevetnek rajtad, hanem arról is, hogy a lakosságot meg kell nyugtatni” - hangsúlyozta a politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?