Kelemen Hunor Temesváron: ellenzéki szerepből is azt képviseljük, ami a vállalkozásoknak jó

A kis- és középvállalkozásokat védelmének fontosságát hangsúlyozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Pro Economica Alapítvány által szrevezett gazdasági konferencián, az Erdélyi Mentorprogram harmadik évadának temesvári állomásán.    
 
„Gazdasági krízisek idején a kis- és középvállalkozásokat kell védeni a leginkább, hiszen az ő kitettségük a legnagyobb. Kormányon az RMDSZ-nek sikerült olyan programok mellett kiállnia az uniós támogatásoktól a kamattámogatásokig, az árszabályozásig, amelyek segítettek a vállalkozásoknak túlélni a járványt, a háborút, az ezekkel járó inflációt. Ellenzéki szerepből is azt képviseljük, ami a vállalkozásoknak jó, most épp azért bíráljuk a kormányt, mert meg akarja változtatni a mikrócégek adózását" - mondta egyebek mellett csütörtöki, temesvári előadásában Kelemen Hunor.
 
Kelemen Hunor: azért bíráljuk a kormányt, mert meg akarja változtatni a mikrócégek adózását Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala
 
Az RMDSZ elnöke Facebook oldalán közzétett bejegyzésében megköszönte az Erdélyi Mentorprogram szervezőinek, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Pro Economica Alapítványnak, hogy „évek óta tudást és tapasztalatot adnak át a vállalkozni vágyó és vállalkozásba kezdő fiataloknak".
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?