A gyermek napja nagy részét az iskolában tölti. Bizonyos mértékben szinte minden gyermek fél valamitől az iskolában. Nem mindegy azonban, milyen mértékben, milyen gyakran és hogyan tudja ezt kezelni. Azt szeretnénk, ha jól érezné magát, ám sokszor tapasztaljuk, hogy megijed, fél valamitől, vagy aggodalmaskodik valami miatt. Az iskolai szorongás ronthatja a gyermek teljesítményét, de sokszor addig nem is vesszük észre, illetve nem vesszük komolyan, míg nagyobb baj nem lesz belőle.

Sokféle szorongásfajta létezik, ezek közül az egyik az iskolai szorongás. Szülőként, pedagógusként sokszor tapasztaljuk, hogy gyermekünk, diákunk aggódik valami miatt. Félhet a dolgozatok, felelések előtt, retteghet attól, hogy meg kell szólalnia a többiek előtt, rossz jegyet kap. Netán mindent megtehet azért, hogy ne kelljen iskolába mennie. Általában a testi tünetekre figyelünk oda a leginkább. Az már ugyanis kétségbeejtő szokott lenni, ha a gyermeknek tartósan fáj a feje, vagy a gyomra az izgalom miatt, netán alvászavar jelentkezik nála.

Az iskolai szorongás a gyermeket facilitálhatja (ez az úgynevezett  fa­cil­itá­ló szorongás), azaz jobb teljesítményre késztetheti, ugyanakkor debilizálhatja is. Az úgynevezett de­bi­li­záló szorongással küzdő gyermek teljesítményhelyzetben leblokkol, nem tud megszólalni, vagy a felmérőben a tanultakat leírni. Annyira szorong, hogy semmi másra nem tud gondolni, csak arra, hogy ez neki nem fog sikerülni, vagy mit fognak szólni a szülei, ha rossz jegyet kap.

Egyik diákom, nevezzük most Tamásnak, mindent a legjobban szeretne kivitelezni, a maximális teljesítményt szeretné nyújtani mindenben. Jó, ha a gyerek motivált, tudja, hogy kitartással és kemény munkával a céljait elérheti, viszont van, amikor a szekér megkerüli a lovakat. Tamás előkészítős kora óta szorgalmas, kitartó, figyelmes és nagyon jó kognitív képességekkel rendelkezik. Megszokott tőle a jó teljesítmény. 2. osztályban a tananyag mennyisége, nehézsége növekedett, mégis mindig napirenden volt mindennel. Egy ideig.  Egy idő után egyre inkább furcsábbnál furcsább jelek jelentkeztek: tördelte a kezét, izgett-mozgott, görcsösen fogta a ceruzát, ami miatt erős, szaggatott lett az írása, sokszor látható volt az arcán az aggodalom, esetleg csalódottság, szégyellte, ha valamit elhibázott. Amikor hangosan kellett az osztály előtt olvasson, először újra elhelyezkedett a széken, kezeit újra feltette a könyvre, majd hamar le is vette és tördelte. Szaggatottan olvasott, tévesztette a betűket, felcserélte a szótagokat, a szavak hangos kiejtésének közepette vette a levegőt. Sok szót újra és újra elolvasott, majd a végén kérdően nézett rám várva a visszajelzést. A diszlexia fogalma jutott sokszor az eszembe, viszont mindig rájöttem, hogy Tamás érti, sőt különösen aprólékosan megérti a szövegek lényegét, cselekményét, ami képtelensége a diszlexia egyik fő jelének. Így tudtam, hogy valami más áll a háttérben. Kezdtem figyelni, hogy milyen jeleket mutat Tamás más tanulási helyzetekben. Azt vettem észre, hogy bár teljesítménye szinte minden helyzetben jó volt, mégis teljesen másképp viselkedett, mint a társai. Amikor az osztály előtt kellett beszéljen, kipirult, szaggatózva beszélt, javítgatta magát. Csoportmunkában aggódott azért, hogy minden feladatot helyesen tudnak-e kivitelezni, ezért hajlamosabb volt arra, hogy mindent magára vállaljon. Mintha azt érezte volna, hogy minden akkor sikerülhet jól, ha ő oldja meg a feladatokat, így elkerülve más hibázását. Úgy éreztem, hogy a szülőkkel való beszélgetés lesz az út folytatása. Szerencsére Tamás szülei nyitottak, megértőek voltak. Megtudtam tőlük, hogy otthon Tamás folyékonyan olvas, amikor egyedül van, és azt hiszi, hogy senki nem hallja őt. Viszont amikor az édesanyja kérésére kell hangosan olvasnia, előjönnek az általam a szülőknek is felsorolt jelek. Ők is azt látták Tamáson, hogy mindenben a maximális teljesítményt szeretné nyújtani, holott soha nem szidták meg, ha nem teljesített maximálisan, nem is követelték meg tőle, hogy mindig topon legyen. A beszélgetés után szinte egyértelmű volt, hogy Tamás szorong, idegeskedik, ugyanis mindenben jó teljesítményt szeretne nyújtani, ezért fél, hogy elbukik.

Az általam megfigyelt jelek és a szülők meglátása által úgy döntöttük, hogy az iskolai fejlesztő pedagógus segítségét kértjük. Egy hosszabb felmérés után kiderült, hogy jól gondoltuk, valóban szorongás, stressz áll a háttérben, ami Tamás jó teljesítményének nem szab határt, viszont az idő múltán súlyosabb tünetek is jelentkezhetnek. Már csak az volt a kérdés, hogy én és a szülők együttesen hogyan segíthetünk Tamásnak leküzdeni a szorongást.

A szorongó gyermek agya  folyamatosan szorongáskeltő gondolatokkal bombázza gazdáját, ez egy ördögi kör, melyből nagyon nehéz kiszállni, ezért egyértelmű volt, hogy a megoldást nem háríthatom csak a szülőkre, hanem én is aktívan részt kell hogy vegyek ebben a folyamatban. Sok- sok beszélgetés által, külső szakemberek segítségével egyértelművé vált, hogy az iskolai szorongásra a megoldás életmódbeli változtatás. Tamás szakemberhez kezdett járni, ahol stresszoldó stratégiákat, relaxációs technikákat tanult, elkezdett rendszeresen sportolni, ahol kikapcsolódhatott.

Ha életmódbeli változtatásokkal igyekszünk olyan élményeket biztosítani a gyermek számára, amiben felszabadultan, boldogan, felhőtlenül vehet részt, akkor ezzel azt üzenjük az agynak, hogy nem kell mindig készenlétben állni, lehet lazítani is. Ettől erősödik az önbizalma, pozitívabbá válik az énképe, és megtanul általa kikapcsolódni, feltöltődni. A hatékony szorongásoldás gyermekkorban nem csupán szakpszichológusi tanácsadásból áll. Legalább ilyen fontos az is, hogy a gyermek életében minimalizáljuk a stresszforrásokat, és minél több olyan helyzetet biztosítsunk a számukra, amelyből töltekezhet, amelyben ellazulhat. A mindennapi iskolai életben elkezdtem figyelni arra, hogy Tamást is még többször dicsérjem, nyugtassam, valamint az osztállyal együtt minél többször beszéljünk a stresszkezelésről, a nyugalmunk megtartásának lehetőségeiről.

Nagyon fontos, hogy vegyük komolyan az iskolai szorongást, ne bagatellizáljuk, hanem üljünk le beszélgetni gyermekünkkel, hogy min lehetne változtatni szerinte, hogy jobb legyen! Szánjunk erre időt, töltsük vele szabadidőnket, játsszunk-beszélgessünk vele! Száz óra gyakorlás (veszekedéssel, noszogatással) sem pótol fél óra szülői szeretetet, figyelmet!

A gyermek megnyugszik, ha látja, hogy tudunk egy kicsit vele foglalkozni, hogy megértjük, milyen nehéz neki, és elmondjuk, annak idején bizony mi is sokat izgultunk. Elmondhatjuk, hogy nekünk mi segített átvészelni a nehezebb időszakokat, közösen megoldásokat, stresszkezelő technikákat próbálhatunk ki, esetleg mesék, történetek által beszélgethetünk a gyerekünkkel. Az iskola lejártával, a gyerekkel való találkozáskor ne az legyen az első kérdésünk, hogy „Milyen jegyet kaptál?”, hanem érdeklődjünk az érzései felől, hogyan érezte magát, kikkel játszott, ezzel is elkerülve azt, hogy egyből a lehetséges stresszhelyzetekről beszéljünk.

Az iskolai mindennapokban nehézség az, hogy folyamatosak a követelmények, folyamatos az értékelés, minősítés, és a pedagógus figyelme nagyon sok gyerekre kell kihasson ugyanolyan mértékben. Az iskolai élet alapjait nem tudjuk megváltoztatni, viszont hogy mivel építkezünk az alapra, arra bizony nagy befolyásunk van. Pozitív fegyelmezéssel, a szabályok logikus betartásával, a barátságos visszajelzésekkel, a megnyugtató környezettel, a barátságos és segítő hangulattal az alapra sikeresen lehet építeni. Soha nem mindegy, hogy mi, pedagógusok egy dolgot hogyan közvetítünk a gyerek felé, ugyanis mindennek két oldala van. Lekezelően, megalázóan is pont annyi erőfeszítéssel közeledhetünk a gyerekek felé, mint szeretetteljesen, megértően. Ezen magatartások következménye nem mindegy, ugyanis a ma gyereke a jövő felnőttje, aki számára jelenleg minták vagyunk. A mintát pedig az életük során sokszor előveszik és továbbadják akár a saját gyereküknek.

(A szerző a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános iskola pedagógusa.)