A közbirtokosságok térségünkben hosszú évszázadok óta meghatározó szerepet játszanak a helyi közösségek gazdasági életében. Bár a történelem során több kísérlet is történt ezek felszámolására, az idők próbáját kiállták, olyannyira, hogy a kommunista rendszer által gyakorlatba ültetett úgynevezett államosítást is sikerült túlélniük, bár a rendszerváltást követően korántsem volt ezeket egyszerű újból életre kelteni. Ennek összetett okai vannak, mivel bizonyos esetekben nem sikerült elérni a teljeskörű visszaszolgáltatást, de olyan helyzetek is voltak, ahol maguk a közbirtokosságot alkotó tulajdonosok nem, vagy csak részben tudtak megegyezni a területek hatékony felhasználását illetően. Szőcs Sándor Attila ügyvéd jelentős tapasztalatot halmozott fel a különböző közbirtokosságok jogi képviseletének területén, ezért őt kérdeztük, hogy miként is alakult ezek helyzete, elsősorban az elmúlt bő három évtizedben, de az átfogóbb kép érdekében a közbirtokosság történelmi gyökereiről is szó esik.

- A közbirtokosságok az idők homályába vesznek. Már Tacitus és Cézár is beszélt róluk, később Kelet-Európába bejöttek a vándor népek, a latifundiumokat és a nagy villákat lerombolták egytől egyig, csak a közbirtokosságok maradtak meg. Ez konkrétan azt jelentette, hogy parasztok alkották, és az egész határ az övék volt, ez a közbirtok pedig a következő falu határáig terjedt. A magyarok bejövetelekor ez a fajta közigazgatási szerveződés nem változott, természetes, magától értetődő dolog volt, főleg, hogy volt elég hely a Kárpát-medencében, gyéren volt lakva, különösen Erdély.

Erdélyben a közbirtokosságoknak volt egy katonai kötelezettségük annak fejében, hogy ilyen nagy birtokok tulajdonosai voltak. Aztán jött a tatárjárás, a törökök stb., meggyengültek egyesek, de még mindig maradt elég a hegyek alján. Az egész Székelyföld így működött tovább. Azért írta Werbőczy, hogy a székelyek, azok nemesek, mint szkíták… Ezt ő találta ki egyébként, hogy megmentse a kisnemességet, mert ő arisztokrata volt ugyan, de kisnemesi, közbirtokos nemesi származású. Megmentette az ország többi részén is, akár sok román közösséget is, azáltal, hogy volt egy másik fejezete: osztályos atyafiaknak nevezte őket. Osztályos azt jelentette az akkori nyelvezetben, hogy oszthatatlansági állapotban levő, tehát közbirtokosság. Ennek alapjait a magyar jogrendben az Aranybulla helyezte le egyébként. Ezeket a közbirtokosságba szervezett területeket nem lehetett felosztani, minden közös volt. Az ősi birtokot nem volt szabad eladni, mert kiszakíttatott a közösből, a közös vagyonból. Ha például valamelyik birtokos fővesztésbe esett, nem kobozhatta el a király, hanem a része vissza szállt az atyafiakra, mert oszthatatlan volt.

- Hogyan változott ez a szervezési forma az évszázadok során? Változott-e egyáltalán, avagy lényegét tekintve megmaradt eredeti állapotában?

- A főrendi társadalom kialakulásával bekövetkezett némi változás ezen a területen is, és itt is II. Andrásig kell visszakanyarodni, mert a magyar király úgy vélte, hogy minden föld az ő tulajdona, de számos példát találunk a magyar történelemben, amikor a mindenkori uralkodó, legyen itt szó Károly Róbertről, vagy később a Habsburgokról, a földesurak hatalmának gyengítése érdekében különböző – nevezzük itt az egyszerűség kedvéért földreformnak – törvénymódosításokat eszközöltek, amelyek értelemszerűen a közbirtokossági területeket is érintették. 1848 után például összekötötték a kellemest a hasznossal a Habsburgok, így szépen elvették sok esetben a határ több, mint felét a magyar főnemesektől és a főrendiektől, és odaadták a jobbágyoknak, ezzel pedig kialakultak az ún. jobbágyfelszabadítási közbirtokosságok. Most is sok telekkönyvben benne van, hogy a volt jobbágyok közbirtokossága. A magyar parlament valamikor az 1880-as években, amikor Erdély Magyarországhoz került, törvénybe foglalta, hogy még csak az elnevezésben se legyen benne ez, hanem minden közbirtokosságnál legyen úgy, hogy úrbéres… Uniformizálták tehát, ami eléggé ellentmondásos, úr is, béres is… Utána aztán jött az 1921-es földreform, ami egyúttal bosszú is volt a magyar nemesség ellen, akiktől elvettek földeket, amelyekkel főleg román közbirtokosságokat pótoltak ki. Székelyföldön pedig konkrétan közbirtokosságoktól koboztak el, mivel ott nem is volt jellemző a nagybirtokosság. Érdekesség egyébként, hogy a régi Regát területén is vannak közbirtokosságok, különösen Olténiának az északi részén óriási kiterjedésű területen. Ez románul a moșneni, ami magyarul atyafiakat jelent. A răzeș kifejezés magyar szó, onnan jön, hogy részes, mert részes nemesnek is nevezik a közbirtokos nemest. A lényeg az, hogy a két világháború között kezdtek felvirágozni, sokszor összeálltak szövetségekbe, egyesületekbe, és ha volt egy gazdasági világválság, tönkrement például egy malom, vagy üzem, akkor összedobták a pénzt, s egymás között megegyeztek, hogy kinek mekkora rész jut a haszonból.

- Szaladjunk előre akkor picit az időben. 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel egyidőben gyakorlatilag megszűnt a magántulajdon, és az államosítás során a közbirtokosságok is megszűntek. Ez az állapot a rendszerváltásig tartott, és akkor arra kérnélek, hogy foglald össze, hogy mi is történt azóta?

- Hosszú küzdelmet követően az ezredfordulón megjelent az 1/2000-es törvény. A magyarok közül Garda Dezső, de a parasztpárti Ioan Lup is egyik élharcosa volt ennek a kezdeményezésnek, aminek eredményeképp elkezdődött első körben az erdők visszaszolgáltatása. Itt fontos megjegyezni, hogy a polgármesteri hivatalok példásan teljesítették a kötelességüket, szinte nem is akadt polgármesteri hivatal, amely ellenállt volna. A következő állomás a 247/2005-ös törvény elfogadása volt, amellyel a legelőket is visszaadták - Restitutio in integrum. Na, itt már a polgármesteri hivatalok elkezdték halogatni a visszaszolgáltatást, bár nem is álltak konkrétan ellen. Viszont ez a halogatás azt eredményezte, hogy 2013-tól kezdődően gyökeresen megváltozott a helyzet, és azóta minden téren megtorpanás tapasztalható.

- Mi húzódik ennek a fordulatnak a hátterében?

- Furcsa az egész történet, és nem áll szándékomban semmilyen összeesküvés-elmélet terjesztése, de tény, hogy mi ügyvédek sem igazán értjük, hogy mi az oka annak, hogy azóta gyakorlatilag leállítottak minden közbirtokossági visszaszolgáltatást. Az történt, hogy Romániát elítélték egy perben Strasbourgban, aminek folyományaként kötelezték arra, hogy mindent szolgáltassanak vissza. Össze kellett számolni az összes állami tulajdont, a telekkönyvi hivatalok, a polgármesteri hivataloknak leltárt kellett készíteni minden megye szintjén, és minden volt tulajdonosnak, akinek természetben lehetséges, annak természetben adják vissza, és akinek nem – mivelhogy információkat gyűjtöttek – máshol kellett kárpótolni. Csak hogy jobban érthető legyen, ha például volt nekem ezer négyzetméterem Kolozsváron, de annak visszaszolgáltatása nem volt lehetséges, akkor kapok ötven vagy száz hektárt Körösfő mellett. Tehát ugyanazt az értéket kapom. Na, most kötelezték a román államot, hogy törvényt hozzon erre. Hozott egy drasztikusabb törvényt, mint az azelőtti, a 165/2013-ast, és ezzel szakadt a cérna. Ekkor történt az, hogy attól fogva semmit sem adtak vissza természetben, és ez igaz a közbirtokossági vagyon esetében is. Tehát pont a fordítottja történt, mint amit a törvény elrendelt drasztikusan. Az volt az a pillanat, amikor mi, ügyvédek elkezdtünk sorozatban elveszíteni olyan pereket, amilyeneket azelőtt probléma nélkül megnyertünk. Örvendhetett az, aki kompenzációt kapott, nyilván a román államtól, vagyis az adófizetők zsebéből. Ami viszont még érdekesebb, hogy ezek a visszaszolgáltatás alatt álló területek, amik továbbra is az állam tulajdonában maradtak, többnyire kihasználatlanok. Egyes helyeken még kezdtek vele valamit a helyi önkormányzatok, viszont többnyire a rablógazdálkodás kifejezéssel írható a legtalálóbban le az, ami történik ezekkel a birtokokkal. Példaként említeném a magyarvalkói közbirtokosságot, ott egy részét sikerült visszaperelni a területeknek, ahol aztán sikerült építeni egy panziót, kialakítani egy tavat és egy farmot, aminek következtében a közbirtokossági tagok anyagi juttatásban is részesülnek. Ellenpontozásként az ottani polgármesteri hivatal kezelésében maradt, majdnem ugyanakkora területtel mind a mai napig semmi érdemleges nem történt.

- Jó, hogy konkrét példát is hoztál, és ha már itt tartunk, akkor rákérdeznék, hogy minden közbirtokossági tag egyformán részesül a termelt haszonból?

- Nem épp egyformán, mert függ attól, kinek mekkora része volt. Például, akinek van három gyereke, háromfelé oszlik a része. Tehát a részek egyenlőtlenek, másrészt vannak olyan esetek, ahol a termelt anyagi haszon egy részét befektetheti a közbirtokosság, másik részét pedig kiosztja a tagok között osztalék gyanánt.

- Hol tartunk jelen pillanatban? Említetted, hogy rengeteg peres üggyel leálltatok ti, ügyvédek. Értsem azt, hogy kivárásos pozícióra helyezkedtetek?

- Nekem vannak olyan ügyeim, különösen közbirtokosságoknál, ahol azt tanácsolom, hogy inkább ne pereskedjünk, mert azt érjük el, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul visszadobják ezeket. Persze, a legtöbbször a leginfantilisabb motivációval, tehát a fehérről azt állítják, hogy fekete. Én sem tudnék jobb indoklást írni, hogy őszinte legyek. Függőben van a legtöbb helyen, felfogta a vezetőség, az ügyvédek, hogy jobb nem bolygatni egyelőre, és kivárni, hogy hátha jönnek jobb idők. Nyilván, tetten érhető az a törekvés, hogy a polgármesteri hivatalok – ott, ahol első körben nem szolgáltatták vissza – továbbra is abban reménykednek, hogy ráteszik a kezüket. Van is rá némi alapjuk, hisz többféle döntés született hasonló ügyekben az évek során, mert mi is történt tulajdonképpen? Az 1968-as Ceausescu-féle adminisztratív reformot követően ezek a földek az illető közigazgatási egység tulajdonába kerültek. Ez mai napig hivatkozási alapot jelent, konkrétan azzal érvelnek, hogy például az illető falu, vagy község mintegy „átörökölte” ezeket a területeket, így visszaszolgáltatni sem lehet ezeket. De, ahogy mondani szokás, nincsen új a nap alatt, hisz jóval a kommunizmus beállta előtt találunk példákat. Már a 19. századra is jellemző volt egy ilyen tendencia, hogy sok helyen a polgármesteri hivatal próbálta megszerezni a közbirtokossági vagyont, de ezt többször tisztázta a magyar parlament, és hosszas vitákat és cirkuszokat követően törvényben is szabályozta ezt a kérdést. Akkoriban Molnár Józsiás volt az egyik fő szószólója a közbirtokosságoknak. Azért lenne fontos mihamarabb tisztázni most is ezt a kérdéskört, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik ezzel a vagyonnal. Ezek a közbirtokosságok továbbra is óriási gazdasági jelentőséggel bírnak, mert nem szétszórt földek, hanem nagy, kompakt területek, patakok folynak át rajtuk, nagy kiterjedésű legelők és erdők alkotják, ezért az ott élőknek közvetlen és közvetett módon is hasznuk származik belőle. Arról, hogy mi történik a jövőben a még folyamatban levő perekkel, nem tudok sajnos jelenleg véleményt nyilvánítani. Várunk, aztán majd kiderül.