A kecskeméti születésű Gereben Líviát gyermekkora óta a kosárlabda felé húzza a szíve.  Úgy érzi, hamar sikerült beilleszkednie a Sepsi SIC csapatához. Bár az elmúlt években egészségügyi problémák hátráltatták, szerinte több dologban fejlődött a játéka a klubnál. Csapattársaival együtt őt is megviselte, hogy nem tudták elhódítani a román kupát, de motiváltan vágnak neki a folytatásnak. Biztos benne, képesek lesznek legyőzni a Konstancát és megnyerni a bajnoki címet.

Gereben Lívia 1999-ben született Kecskeméten.  A város elhagyása után évekig Szekszárdon kosárlabdázott, az Atomerőmű csapatánál, ahol egy adott időszakban le kellett győznie a leukémiát is. A magyar válogatott játékos 2021-ben szerződött a Sepsi SIC-hez. Csapatával jelenleg a rájátszásban küzdenek a bajnokság megnyeréséért.

– Mi szerettette meg veled gyerekkorodban a kosárlabdát és mikor döntötted el, hogy magasabb szinten szeretnéd űzni?

– A szüleim mindketten kosárlabdáztak, a mai napig kisgyerekeket edzenek. Ebből a szempontból egyértelmű volt, hogy én is ezt fogom csinálni. Szerencsére nem erőltették rám, mert egy időben együtt csináltam az úszással. Hagyták, hogy én válasszak a kettő közül, de nyilvánvalóan a kosárlabda felé húzott a szívem.

– Szóval egyértelmű volt, hogy hosszútávon játszani szeretnél. Melyik volt az első lépés afelé, hogy profi játékos legyél?

– Kecskeméten az utánpótlás éveimben jártam, amikor a helyi kosárlabda akadémiánál volt lehetőségem jásztani. Ott nagyon magas szakmai munkát végeztek, de sajnos nem volt a városnak NB I A-s csapata, csak B-s, ahol már tizennégy éves koromban játszottam. Magyarországon van egy ún. fiatalszabály, amely szerint húsz év alatti játékosoknak kötelező az első félidőben játszani, így a lehetőség elég hamar jött az életembe. Tizenhat évesen kerültem Szekszárdra, ahol öt évet töltöttem.

– A szekszárdi korszakodban néztél szembe a súlyos betegségeddel is. Hogyan tudtad túltenni magad és ismét játékba lendülni a profik közt?

–Nagyon nehéz időszak volt, sokáig nem tudtam, fogják-e engedni az orvosok, hogy visszatérjek a pályára és újra kosarazhassak. Ezzel együtt motivált is ez a gondolat, nagy erőt adott nekem a gyógyulásban. Amikor kezdtem jól lenni és az eredményeim is rendben voltak, az orvosaim engedélyezték, hogy elkezdjek fokozatosan edzeni.

Eleinte nagyon nehéz volt, mert az összes izmomat elveszítettem. Mindent az elejétől kellett kezdeni. Jól együtt tudtam dolgozni az akkori erőnléti edzővel, az ő segítségével ismét fel tudtam építeni magam.

– Mennyire volt számodra könnyű beilleszkedni a Sepsi SIC-hez?

–Könnyű volt. Szerencsére az edző ugyanazt a szerb iskolát követi, amelyben én nevelkedtem tizenhat éves koromtól fogva. A párom is itt van a klubnál, ami bizonyos szempontból könnyebbség volt, más részről nehézség az elején. A Sepsi SIC járt korábban Szekszárdra egy helyi kupára, tehát a játékosok nem voltak ismeretlenek. Úgy jöttem ide, hogy volt tudomásom arról, milyen munka folyik itt és hogyan működik a klub.

– Játékosként eddig mennyire tudtál itt kibontakozni? Kaptál-e annyi játéklehetőséget, amennyit szerettél volna?

– Tavaly csak a szezon második felében tudtam csatlakozni a csapathoz. Az azt megelőző nyáron nagyon súlyos pajzsmirigy túlműködést diagnosztizáltak nálam, amelyet gyógyszerekkel kordában kellett tartani. Ez a probléma megoldódott, ugyanis múlt nyáron kiműtötték az egész pajzsmirigyemet. Nincsen már ilyen jellegű egészségügyi problémám. A klub ebben az időszakban végig mellettem állt, a szezon végén pedig úgy éreztem, visszataláltam önmagamhoz.

Az eddigi szezont eddig elejétől mostanig végig tudtam csinálni. Mostanában több lehetőségem van távoli dobásra, mint korábban, de mivel hosszú ideje ez az első teljes évem, még érzek hiányosságokat a játékomban.

– Volt néhány fájónak mondható vereségetek a közelmúltban, aminek egyik oka sokak szerint az Euroliga miatti fáradtság is lehet. Te mit gondolsz erről?

– Olyan típusú játékos vagyok, aki nem szeret kifogásokat keresni. Azzal viszont jó, ha tisztában vannak az emberek, hogy az Euroliga nagyon fizikális, rengeteg utazással és energiával jár.  Sok sérülés volt a csapatban a hazai és külföldi játékosokat is tekintve. Pozitív dolog volt a legjobbak közt szerepelni, de fizikálisan megterhelte a csapatot.

Boldog vagyok, hogy meg tudtuk verni itthon a Lyont. Talán még több mérkőzést nyerhettünk volna, ha szerencsésebben alakul a helyzet, de összeségében örülünk ennek az időszaknak. Nagy csalódás volt viszont, hogy a kupát nem sikerült megszerezni. Ebből tanulnunk kell, nincs idő csüggedni, meg szeretnénk nyerni a bajnokságot.

– Mennyire könnyű ilyenkor csapatszinten túllépni a vereségeken és motiváltan nekivágni a folytatásnak?

– Semmiképpen sem egyszerű.  Bármennyire is úgy tűnik néha kintről, nem vagyunk robotok. Láttam a lányokon is a csalódottságot. Mi nem fogunk feladni semmit. Már bizonyítottuk, hogy meg tudjuk verni a Konstancát. Szerintem a mi csapatunk jobb, sokkal több tapasztalatunk van. Minden szempontból előnyben vagyunk velük szemben, csak végre kell hajtanunk az edzői utasításokat és az összes mérkőzésbe határozottan, keményen belemenni.