„Szeretnénk, hogy a sport szelleme ne sérüljön” – Pásztori István a Sepsi-SIC bajnoki esélyeiről

Véget ért az alapszakasz a női kosárlabda-bajnokságban. A második helyen végzett, továbbra is bajnokesélyes Sepsi SIC kosárlabda szakosztályának vezetője, Pásztori István szakosztályvezető értékelte az elmúlt hónapokban történteket a Maszolnak. Szerinte mentálisan és fizikailag is sokat kivett a csapatból az Euroliga, de egyéb tényezők is közrejátszottak a közelmúlt meglepő vereségeiben. Úgy véli, nem született megfelelő szövetségi döntés a konstancai meccs időpontjával kapcsolatban. Reméli, a továbbiakban a sporté lesz a főszerep a bajnokságban és a kupában is.

Második helyen zárta a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a Sepsi-SIC. Bár a szezon nagy részében magabiztosan tudta megnyerni hazai meccseit a csapat, az elmúlt hetekben vereséget szenvedett konstancai és aradi riválisától is, ami meglepő hullámvölgyet jelent a nemzetközi porondon legjobbak közt szereplő csapat esetében.

Fotók forrása: a Sepsi-SIC Facebook-oldalaA lányok pillanatnyi rossz formája miatt az utolsó mérkőzés előtt szurkolói gyűlést tartottak, amelyen az egyik fő téma az volt, mi lehet a gond a csapat játékával.

Nem meglepő a kimerültségük

„Ha a teljes képet szeretnénk nézni, több meccset játszottunk, mint a többi romániai csapat, sokkal erősebb ellenfelek ellen. Ki merem mondani, nem egy Euroligára kész kerettel vágtunk neki a versenysorozatnak. Nem tudtuk előre, hogyan fognak hosszútávon reagálni a lányok. Külső hatások és zavaró tényezők is érték őket. A Szurkolói ankéton főleg a lehetséges problémákról beszélgettünk” – említett néhányat a vélt okok közül Pásztori.

A kosárlabda szakosztály vezetője a szurkolóknak is elmondta, az Aradtól elszenvedett vereség után volt egy hosszasabb beszélgetésük a lányokkal. Akkor arra jutottak, emelniük kell az edzésmunka színvonalán. Szerinte csütörtöki, Konstanca elleni győzelmükkel megmutatták, hogy valójában milyen erőt képviselnek. „Ha belegondolunk abba, hogy az Euroliga kosárban olyan, mint fociban a Bajnokok Ligája, tehát a legjobb csapatok ellen játszottunk, nem meglepő a fáradtság. Jelen pillanatban mind a négy csoportellenfelünknek van esélye bejutni a Final Fourba, ez is mutatja erejüket. Összeségében nehéz feldolgozni, ha egy bajnokcsapat 12-13 mérkőzést veszít, még akkor is, ha nagy a szintkülönbség” –tette hozzá az elmondottakhoz Pásztori, utalva arra, hogy lelkileg és fizikailag is kimerítő volt ez a periódus.

Abszurd szervezés

Szerinte a román bajnokságban nem mindig lehet olyan kompetitív mérkőzést játszani, amely fel tudná készíteni a csapatot a soron következő nemzetközi meccsre. Hangsúlyozta, egyik fő hazai riválisukkal, a Konstancával februárban találkoztak először az alapszakaszban, amit abszurd helyzetnek tart.

„Tíz nap alatt lejátszottuk egymással a két mérkőzést, miután majdnem hat hónapig nem találkoztunk egymással. Ez nem fordulhatott volna elő, ha a szabályokat megfelelő emberek alkotják a szövetségen belül” – adott hangot lebonyolítással kapcsolatos elégedetlenségének a szakvezető.

Először a kupára koncentrálnak

Elmondása szerint a csapat célkitűzései továbbra sem változtak a szezon kezdete óta, szeretnének itthon bajnokságot és kupát nyerni. A két cél közül először a kupára kell koncentrálniuk, ugyanis jövő héten kezdik a nyolcas döntőt. Ott ismét találkozhatnak a konstancaiakkal az elődöntőben. „Örülnénk, ha a bajnokság befejezése és remélhető megnyerése fair módon történne mindenki által, beleértve a szövetséget. Szeretnénk, hogy a sport szelleme ne sérüljön. Jelenleg én úgy érzem, eléggé sérült a közelmúltban. Az elmúlt tíz-tizenkét évben sok különböző helyzetben voltunk, tudjuk a receptet a bajnoki címhez. Számít az is, hogy tapasztalt játékosaink vannak” – fejezte ki bizakodását Pásztori azzal kapcsolatban, hogy a szezon végén sikerülhet elérni a tervezett célt.

Zárásként kiemelte a közönség szerepét is, amely szerinte nagyon fontos a kiélezett hazai mérkőzéseken. Hálás a szurkolóknak, amiért nehéz pillanatokban is a csapattal vannak, és bízik abban, a közeljövőben is együtt ünnepelhetnek majd kupagyőzelmet és bajnoki címet is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?