Románia nemzeti ünnepe - Az RMDSZ kormányból való kilépését követeli néhány PNL-s képviselő

Két nemzeti liberális párti képviselő kifakadt és az RMDSZ kormányból való kizárását követeli amiatt, hogy a Szövetség nem köszöntötte a románokat az ország nemzeti ünnepén, december 1-jén. Ezúttal a hírhedt Szatmár megyei Adrian Cozma és a Teleorman megyei Eugen Pîrvulescu az, aki megpengette a nacionalista húrokat és a magyar érdekvédelmi szövetség ellen hangolja a román közvéleményt.

A Nemzeti Liberális Párt Szatmár megyei szervezetének elnöke szerint „az RMDSZ-nek nincs mit keresnie Románia kormányában. Az RMDSZ vezetőinek nem volt semmilyen üzenetük a román nemzeti ünnepen. Még annyi sem, hogy boldog ünnepet!” – fakadt ki a politikus. Hozzátette: „Hogyan állíthatod, hogy képviselsz egy országot, ha megveted?”, tette fel a kérdést Adrian Cozma. Ugyanakkor közöte, március 15-e alkalmából ők tiszteletből mindig üzennek a romániai magyar közösségnek. A Szatmár megyei, magyarellenes kirohanásairól már jól ismert politikus hozzátette, az RMDSZ-nek polgármesterei, megyei tanácselnökei, parlamenti képviselői vannak, és „nagyobb arányban vannak jelen” a közigazgatásban, mint a magyarok romániai részaránya, ő mégsem látja, hogy az RMDSZ tisztelné az országot vagy a román nemzeti jelképeket, ezért szerinte „ideje újragondolni a kormánykoalíció összetételét”.

A magyaroknak is ünnepelniük kellene? | Fotó: Nagy Imre

Hasonló véelményt fogalmazott meg a Teleorman megyei PNL elnöke, Eugen Pîrvulescu is. „Az RMDSZ lépjen ki a kormányból! Erdély Romániáé volt és lesz!” – fakadt ki a politikus. Felidézte Csoma Botond, az RMDSZ képviselő frakcióvezetőjének előző napi beszédét is, amelyben az magyar politikus kijelentette, hogy Erdély nemcsak a románok, hanem ugyanúgy a magyarok, a szászok vagy a zsidók földje is. Pîrvulescu szerint az RMDSZ-es politikus ezzel éppen december 1-jén utasította el Romániát. Azzal kapcsolatban, hogy a Szövetség nem tett közzé jókívánságot a román nemzeti ünnepen, a Teleorman megyei politikus az ország alkotmányát idézve kijelentette: „Románia szuverén, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Ha ezt nem akarják elfogadni, akkor lépjenek ki a kormányból!”

Keserű szájíz a román ünnepen

Turos Loránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az Erdélyi Magyar Televízió csütörtök esti 24 Plusz című műsorában reagált a december 1-jei eseményekre, illetve az RMDSZ-t ért vádakra.

Szerinte a magyar közösségnek azért is van keserű szájíze december 1-jével kapcsolatban, mert 1918-ban a gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket, „amelyek gyakorlatilag az önrendelkezésről szóltak, a román állam nem tartotta be”.

Fotó: ETV

Turos utalt Lucian Romașcanu kulturális miniszter kijelentésére is, amely szerint Csoma Botond RMDSZ-es képviselőházi frakcióvezető „veszélyes kártyát” játszott ki azzal, hogy a gyulafehérvári ígéretekről beszélt, illetve arról, hogy az akkori román politikusok előtt is ismert tény volt, hogy „Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is”.

Turos Lóránd szerint Romániában a többség és a kisebbségek közötti nézetkülönbség abból fakad, hogy előbbiek úgy vélik: a kisebbségeknek minden joguk megvan. „Jogunk arra van, hogy románok lehessünk. Ők így értelmezik. Ők politikai nemzetben gondolkodnak, mi pedig nem így gondolkodunk, nem így értelmezzük ezeket a kérdéseket” – magyarázta a szenátor, aki hangsúlyozta: „nem azzal biztosítják a kisebbségek jogait, hogy megadnak minden olyan jogot, ami egyébként a románokat megilleti, nem elég nekünk az a jog, hogy románok lehetünk, mi köszönjük szépen, mi Romániában akarunk magyarok lenni, és a közösségünk is Romániában szeretne magyar lenni”.

A román-magyar közösség közötti kölcsönös tisztelet kapcsán Turos kifejtette: „ha apró lépésekkel is, de ez irányba megyünk”. Szerinte az elmúlt harminc évben jelentős volt a fejlődés, amit az is bizonyít, hogy míg a kilencvenes évek elején a román közéletben „szinte ördögtől való volt”, hogy magyar ember legyen a kormányban, mára ez elfogadottá vált. A magyar politikai vezetők megkapják a tiszteletet, és „egyre inkább közeledünk afelé az ideális helyzet felé, amikor közösségként is egymást tisztelve tudunk előre haladni” – zárta gondolatait Turos Lóránd szenátusi frakcióvezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?