Nemzeti napi hagyomány, hogy az erdélyi magyarságot piszkálni kell, és magas rangú állami hivatalnokoknak az együttélésbe bele kell piszkolni. A piszkálódást, provokációt még csak megértem. A patriótáknak elszalaszthatatlan alkalom december elseje arra, hogy megmutassák magukat, hazafiságukat azzal bizonyítsák, hogy ők kiűznék a magyarokat az országból.

A piszkolódás azonban érthetetlen.

Érthetetlen, hogy az ország művelődési minisztere olyan vitatható kijelentéseket tegyen, amelyek látszólag patriotizmusból, valójában tudatlanságból és modortalanságból fakadnak. Azzal az értelmezhetetlen magyarázattal bevezetett – senki sem játszhat ki „egy olyan veszélyes kártyát, amely történelmileg bizonyítottan óriási romboló potenciállal bír” – képtelenséggel, miszerint Erdély történelmileg román föld, erősen megingatta hitemet abban, hogy Lucian Romașcanu a legalkalmasabb politikus a művelődési tárca vezetésére. A kultúra az a terület, ahol megvalósulhatna az az interkulturális társadalom, amely modellként szolgálhatna a romániai és európai társadalmak számára is a nemcsak békés, de müködőképes együttéléshez.

Támadó álláspontjával Lucian Romașcanu legfennebb a csőcselék, a tömegek által megéljenzett kultúrharcos lehet.

Állításait könnyen lehet cáfolni. (Igazuk van azoknak is, akik legyintenek és azt kérdezik, de minek.)

A miniszter kijelentette: „A román parlament ünnepélyes ülésén örömmel emlékeztünk meg arról a hatalmas történelmi vívmányról, amelynek eredményeképpen egyazon nemzetállam határain belül egyesültek újra azok a tartományok, ahol a románok évszázadokon át többségben voltak. A törvényhozók hazafias, de történelmi adatokkal is teli beszédei között sajnos oda nem illő volt az RMDSZ-es képviselő, Csoma Botond beszéde” – írta ki a szociáldemokrata politikus a Facebookra.

Majd hozzátette: „Erdély történelmileg a románok földje, ahol valóban éltek és élnek magyarok, szászok és zsidók. A gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretet a román állam betartotta és betartja”.

Egy: Dokumentumokkal igazolható tény, hogy Erdélyben a középkorban nem volt román többség.

Kettő: Csoma Botond beszéde a valós együttélés lehetőségének megteremtését szolgálta. Az RMDSZ képviselője arról beszélt, hogy a magyar közösség Romániában képzeli el a jövőjét, az RMDSZ pedig partner mindazoknak az elképzeléseknek a megvalósításában, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül javítják az állam polgárainak életszínvonalát. A kisebbségi politikus kijelentette, hogy a francia–német megbékélés példáját követve a különböző közösségeknek joguk van a történelmi események saját szempontjuk szerinti értelmezéséhez, és ennek nem kellene felháborodást kiváltania a társadalom egy részében. Mi lenne ebben a kivetnivaló?

Hogy ezt nem akarta meghallgatni a nacionalista AUR, és a szociáldemokraták nem szeretnék megsérteni választóikat?

Három: Erdélyben nemcsak, hogy itt éltek a magyarok, szászok, zsidók, hanem meghatározták Erdély arculatát is, kultúrateremtésük pedig pozitívan hatott a román közösségekre is. Ki merné azt mondani, hogy Brassó nem volt, és máig nem szász város? Architektúrája, vallási kisugárzása, sajtója is bizonyítja a hely interkulturális jellegét. Kit zavar ez? Elvitathatná bárki azt, hogy Brassó a román kultúra bölcsője? Hogy itt alakult meg az első román iskola? Hogy itt ténykedett a hummanista könyvnyomtató Diaconul Coresi? (Akiről a mai román középiskolások többsége csak annyit tud, hogy egy mall viseli a nevét?)

Négy: apropó ígéretek teljesítése! A gyulafehérvári nyilatkozat kimondja a teljes [nemzeti] szabadságot az összes együttlakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják, meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó Testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre.

A Nemzetgyűlés kifejezte ama óhaját, hogy a béketanácskozás valósítsa meg a szabad nemzetek közösségét oly módon, hogy a jog és szabadság a nagy és a kis nemzetek számára egyformán biztosíttassék, a jövőben pedig kiküszöbölje a háborút, mint a nemzetközi viszonylatok szabályozóját.

Sem az erdélyi románok, sem a magyarok, sem a szászok autonómiájából nem lett semmi. Azaz a szászoké semmivé lett.

És a gyulafehérvári nyilatkozatot is félretolta a királyi, később kommunista hatalom.

Amikor a romániai magyarok érdekképviselete tervezetet nyújtott be, hogy a törvényhozás az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit foglalná törvénybe, a Román Tudományos Akadémia azzal érvelt, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő „autonómia” szó az Erdély, Bánság és Magyarország románok lakta területek ideiglenes, az új alkotmány elfogadásáig tartó önigazgatására vonatkozik.

Ilyen körülmények közepette nem jelenthet számunkra, erdélyi magyarok számára felhőtlen örömünnepet a nemzeti ünnep. Mert késztetést érzünk arra, hogy újra és újra a többség eszébe juttassuk ígéretét. Amelyet ha beváltott volna, ha csak megpróbálta volna is beváltani, mi is jó szívvel tarthatnánk be a Kós Károly által megfogalmazott hűségeskünket: mi, egymillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges erőgyarapodása leszünk Romániának.

Szólunk, hogy tudja meg a többség: még így is inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.

Örömteljes ünneplést kívánunk román barátainknak! Valósuljon meg az az ultrademokratikus társadalom, amit 103 évvel ezelőtt nemcsak nekünk, maguknak is megígértek!

(Nyitókép: Lucian Romașcanu és Csoma Botond/antena3.ro)