Az erő velünk van

Ezekben a napokban Bukarestre figyel a világ, amely – Bogdan Aurescu külügyminiszter szavaival élve – az európai és euroatlanti diplomácia fővárosává lett. A Müncheni Vezetők Találkozóján (MLM) 25 ország több mint 75 magas rangú képviselője van jelen, akik kiemelt jelentőségű európai és euroatlanti témákkal foglalkoznak. A tanácskozásnak az is különleges jelentőséget ad, hogy tulajdonképpen előkészíti a 2023 februárjában, egy évvel az ukrajnai orosz invázió kezdete után tartott  konferenciát. Ráadásul ez az első alkalom az MLM történetében, hogy az eseményt Délkelet-Európában rendezik meg.

Ez Románia stratégiai jelentőségét bizonyítja – mondta a külügyminiszter.

Az elmúlt hetven év legkritikusabb korszakában ülnek tárgyalóasztalhoz a világ vezetői, amikor a biztonsági, az energetikai, az élelmiszer, a gazdasági válság egyszerre és együttesen fejti ki hatását. Nemcsak Ukrajna és Oroszország, hanem Európa polgárai is aggodalommal figyelik, hogyan romlik meg életük, s az elmúlt hónapok eseményei, intézkedései enyhülést nem kínáltak, csak még inkább elmélyítették a bajt, amelyet Oroszország agressziója váltott ki.

A bukaresti tanácskozáson valószínű nem sikerül megoldásokat vázolni a konfliktus, a válság(ok) feloldására, csak a kérdések megfogalmazására, esetleg körüljárására lesz idő.

Felkészült-e a NATO minden lehetséges forgatókönyvre? Elegendő támogatást nyújt-e az Észak-atlanti Szövetség Ukrajnának? Meddig fokozhatja támadásait Oroszország? Annyira kétségbeesett-e Vlagyimir Putyin, hogy bevesse atomfegyvereit Ukrajnában?

Ami viszont már a találkozó nulladik napján megtörtént, hogy a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg kijelentette: a NATO itt tanácskozik Romániában, az orosz–ukrán frontvonal közelében. Igen, a NATO itt van és figyel. Itt van és megerősíti keleti határainak védelmét. Putyin nem győzhet – szögezte le, mert ha győzne, a világ bizonytalan hellyé változna.

A tanácskozás három szesszióban zajlik. Az elsőn a madridi NATO-csúcs határozatainak végrehajtásáról tárgyalnak. Meghívott vendégként részt vesz a csatlakozásra váró Finnország és Norvégia is. A másodikon az ukrajnai helyzetet tekintik át, amelyen jelen lesz Ukrajna külügyminisztere is. A megbeszélés témái: mire van szüksége Ukrajnának, hogy átvészelje a telet, miközben Jens Stoltenberg megfogalmazása szerint Putyin a telet fegyverként használja szomszédja ellen. A harmadik ülésszakon a Fekete tengeri térség biztonságpolitikájáról tárgyalnak.

A bukaresti MLM üzenete egyértelmű: a NATO egységesen lép fel az orosz–ukrán konfliktusban, Ukrajnát támogatja, Oroszország jobb ha felismeri, hogy nem győzhet ebben a háborúban, mert azt a nyugati világ ellen folytatja.

Természetesen számít arra a nyugati világ, hogy a Birodalom visszavág, de az erő a NATO-val van. Románia számára pedig a legnagyobb nyereség, hogy az MLM megszervezésével kétséget kizáróan bizonyíthatta: az ország feltételek nélkül az Erővel van.

(Nyitókép: presidency.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?