banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

Reakció az USR-PLUS követelésére: a PNL ragaszkodik a miniszterelnökhöz

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Rareș Bogdan szerdán kijelentette, hogy a liberálisoknak nem áll szándékukban megvonni a politikai bizalmat a miniszterelnöktől.

A politikus az USR-PLUS aznap bejelentett követelésére reagált. „A PNL egy felelősségteljes párt. Úgy látom, az utóbbi hetekben sokan megfeledkeztek arról, mit jelent a miniszterelnöki tisztség. Florin Cîțu továbbra is élvezi a támogatásunkat. Románia kormányfőjének nem lehet megkérdőjelezni a hatalmát” – jelentette ki a Digi24-nek nyilatkozva.

Az PNL első elnöke megalapozottnak tartja Vlad Voiculescu leváltását. „Abnormális helyzetet teremtett, hogy a miniszterelnöknek a Hivatalos Közlönyből kellett értesülnie a települések karanténba helyezési kritériumainak módosulásairól” – jelentette ki. Rareș Bogdan ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az USR-PLUS elébb helyezi az ország érdekeit a pártérdekeknél. Azt kizártnak nevezte, hogy a PNL kisebbségben vagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bevonásával kormányozzon.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?