Egyre jobban megosztja a kormánykoalíciót Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter

Feszültnek ígérkezik a koalíciós pártok vezetőinek hétfői találkozója, elsősorban a Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter körül kialakult helyzet miatt. A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) van már olyan politikusa, aki nyíltan követeli az USR-PLUS által delegált tárcavezető leváltását. Az utóbbi pártszövetség kiáll a minisztere mellett, és a kormány megbuktatását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Vlad Voiculescut meneszti Florin Cîțu.

Az elmúlt napokban elhangzott politikai nyilatkozatokat alapul véve, ha van a Cîțu-kabinetnek olyan tagja, aki alatt inog a bársonyszék, az Vlad Voiculescu. Az USR-PLUS által delegált egészségügyi miniszter szinte a kormány megalakulása óta folyamatosan konfliktusba kerül a koalíciós társ Nemzeti Liberális Párt (PNL) valamelyik tárcavezetőjével, a korábbi időszakban elsősorban az oktatásért felelős Sorin Cîmpeanuval, az iskolákat érintő járványvédelmi intézkedések miatt voltak vitái.

Vlad Voiculescu később negatív reakciókat váltott ki koalíciós szinten azzal a lépésével, hogy az átláthatóság jegyében váratlanul közzétette az egészségügyi minisztérium honlapján a koronavírus-tesztelés és az oltási kampány - laboratóriumokra, illetve oltóközpontra lebontott - részletes adatait. A szintén liberális Lucian Bode belügyminiszter kijelentette, nem tartja normálisnak, hogy a tárca alkalmazottainak koronavírus elleni oltásával kapcsolatos adatok nyilvánosak legyenek, a miniszterelnök ellenőrző testülete pedig feljelentést tett az ügyészségnél ebben az ügyben.

A leghevesebb reakciókat azonban kétségtelenül a bukaresti Foișor klinika múlt pénteki botrányos kiürítése váltotta ki a PNL politikusaiban. A párt első alelnöke, Rareș Bogdan nyilvánosan magyarázatot kért Vlad Voiculescutól a történtekre, míg az egyik alelnöke, Ben Oni Ardelean egyenesen a leváltását követelte a miniszterelnöktől.Fotó: Agerpres

A Foișor kórház ügyében megszólaló Florin Cîțu vasárnap óvakodott attól, hogy az egészségügyi minisztert nevezze meg a történtek felelősének. Csak annyit mondott, hogy várja a felelősök becsületbeli lemondását. Azt a későbbi kijelentését azonban, hogy elégedetlen, amiért korábbi kérése ellenére az országban még nem érte el az 1600-at az intenzív terápiás ágyak száma, kimondottan Vlad Voiculescunak címezte.

Florin Cîțu ugyanakkor egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében már a kormányalakítást (miniszterek esetleges menesztését) is emlegette. „Ha lesz ilyen döntés, akkor bejelentem, de nem képezi vita tárgyát” – írta a miniszterelnök. A bukaresti sajtó szerint azonban az üzenete elsősorban a PNL-nek szólt. A kormányfő így akarja elejét venni annak, hogy egyes párttársai bizonyos miniszterek leváltását követeljék tőle.

Az USR-PLUS ragaszkodik a miniszteréhez

Az USR-PLUS kiállt Vlad Voiculescu mellett. Miután a miniszterelnök ellenőrző testülete feljelentést tett az ügyészségen az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett adatok ügyében, a pártszövetség ellentámadásba lendült, és egy közleményben azt követelte Florin Cîțutól, hogy oldja fel a „különleges” oltásközpontok létrehozásáról szóló kormányülés jegyzőkönyvének titkosságát. Ezek azok a létesítmények, amelyekben korábban kizárólag a védelemhez és a nemzetbiztonság területén dolgozó közalkalmazottak kaphatták meg a vakcinát.

Vasárnap este pedig az USR-PLUS képviselőházi frakcióvezetője védelmébe vette az egészségügyi minisztert. „Vlad Voiculescu a helyén marad!” – írta Facebook-oldalán Ionuț Moșteanu. A politikus szerint a miniszter azért került támadások kereszttüzébe, mert mandátuma veszélyezteti a hazai egészségügyet átszövő maffiát.

Am o veste proastă pentru mafia din sănătate - Vlad Voiculescu nu pleacă nicăieri! Are toată susținerea noastră să...

Közzétette: Ionuț Moșteanu – 2021. április 11., vasárnap

Az USR-PLUS román sajtóértesülések szerint a kabinet megbuktatását is kilátásba helyezte, ha a miniszterelnök leváltja Vlad Voiculescut. „Ha Florin Cîțu nem veszi figyelembe az álláspontunkat, a kormány megbukik. Ezt a kormányt a mi szavazatainkkal iktatták be hivatalába, és csak ebben az összetételben támogatjuk, nem dönthet a fejünk felett Florin Cîțu a miniszterek leváltásáról” – nyilatkozták az USR-PLUS-ból származó források a Digi24-nek.

A szokásos heti egyeztetésüket hétfőn tartják a kormánypártok vezetői, és ilyen körülmények között a találkozó feszültnek ígérkezik. Az USR-PLUS társelnöke, Dan Barna miniszterelnök-helyettes mindenesetre megpróbálta cáfolni, hogy Vlad Voiculescu személye megosztja a koalíciót. Az Aleph Newsnak azt nyilatkozta, sokszor együtt derülnek a kormányfővel és az egészségügyi miniszterrel a koalíciós feszültségekről szóló sajtóhíreken.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A bukaresti sajtó ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Voiculescu leváltásának ügyében lehet szava Klaus Iohannisnak is. Az államfő korábban már nyíltan bírálta az egészségügyi minisztert, miután utóbbi azzal vádolta a korábbi kormányt, hogy meghamisította a járványadatokat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?