Botrányos kórházkiürítés: fejeket akar Florin Cîţu miniszterelnök

„Lássuk, van-e még becsület Romániában” - jelentette vasárnap a bukaresti Foişor klinika COVID-19 kórházzá alakítása kapcsán Florin Cîţu miniszterelnök. A kormányfő lemondásokat emlegetett, miután részt vett a beavatkozásokat irányító és koordináló országos központ (CNCCI) ülésén.

Mint korábban írtuk, péntek este mentőkkel és a hozzátartozók autóival - egyeseket az ülésen, másokat a csomagtartóban - szállították el a bukaresti Foişor ortopédiai kórház több mint száz betegét. Közülük 12 pácienst a főváros más kórházaiba helyeztek át, 68 már megműtött, illetve 25, műtétre váró beutaltat pedig hazaküldtek. Az intézmény előtt dulakodás alakult ki a csendőrök és a tüntetők között, akik megpróbálták megakadályozni a beutalt betegek elköltöztetését. Florin Cîţu nem részletezte, hogy konkrétan kinek kellene szerinte lemondania, de úgy fogalmazott: kíváncsi, hogy "van-e még becsület Romániában”.

A kórházkiürítést elrendelő Raed Arafat szerint erre azért volt szükség, mert a fővárosi egészségügyi intézmények intenzív osztályain nem maradt szabad hely, ezzel szemben a főpolgármesteri hivatal által működtetett Foişor 20 ágyas intenzív osztályán csak három hely volt foglalt, és további 90 olyan ágya van, amelyen oxigénellátást lehet biztosítani.

Az egészségügyi minisztérium egyik államtitkára szerint a döntést már reggel meghozták, ám az akció előkészítése elhúzódott, ezért estére maradt a betegek átszállítása más kórházakba. Andrei Baciu elnézést kért az érintettektől és családjuktól.

Raed Arafat maga is elismerte, hogy „kellemetlenségeket” okozott a pácienseknek a költözés, de hangsúlyozta: a döntést azért kellett meghozni, hogy olyan betegek életét lehessen megmenteni, akik máskülönben nem jutottak volna megfelelő ellátáshoz. A belügyi államtitkár szerint az akcióról egyeztettek az egészségügyi minisztériummal, a kórház vezetőségével és a bukaresti polgármesteri hivatallal is. „Ezek nehéz döntések, de szükségesek az emberek életének megmentése érdekében” - szögezte le Arafat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az egészségügyi miniszter szintén megerősítette: a klinika COVID-kórházzá alakítására vonatkozó döntést már péntek reggel meghozták, ám a kórház menedzsere „megengedhetetlenül elkésett” a szükséges dokumentumok kiállításával, ezért a páciensek egy része „sajnálatos helyzetbe került”.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vasárnapi Facebook-bejegyzésében jelezte: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Foişor-ügyben, és felszólította a miniszterelnököt, hogy „azonnali hatállyal” váltsa le Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert és Raed Arafat államtitkárt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetőjét, akiket a „legfőbb felelősöknek” tekint az egészségügyi rendszerben kialakult „katasztrofális helyzetért”.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?