Nem tudnak Florin Cîțuval együtt kormányozni: új miniszterelnököt akar az USR–PLUS

A Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter leváltásával kialakult kormányválság megoldását a kormányfőcserében látja az USR–PLUS, jelentette be szerdán a pártszövetség döntését Dan Barna társelnök.

A politikus koalíciós egyeztetést sürgetett. Azt mondta: javasolni fogják a Ludovic Orbannak, a Nemzeti Libeárlis Párt (PNL) és Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, hogy vonják meg a bizalmat Florin Cîțu miniszterelnöktől.

Dan Barna az USR–PLUS vezetőinek válságtanácskozása után kijelentette: a miniszter leváltása egyoldalú és „politikailag éretlen” döntés volt. „Megkérdőjelezi Florin Cîțu képességét, hogy vezetheti-e ezt a koalíciót. A reggeli bejelentés, miszerint én vesem át ideigelenesen a minisztérium vezetését, szintén éretlenségről tanúskodik, hiszen erről nem konzultált velem. Azóta tanácskoztam az államfővel, és megtaláljuk a megoldást” – nyilatkozta Barna.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) társelnöke hangsúlyozta, hogy nem vonja kétségbe a miniszterelnök jogát a kabinet tagjai tevékenységének az értékelésére, de szerinte Voiculescu leváltását nem előzte meg semmilyen objektív kiértékelés, hanem Florin Cîțu önhatalmúlag hozta meg a döntést.

Dan Barna azt szeretné, ha már szerda este, vagy legkésőbb csütörtök reggel összeülnének a koalíciós pártok vezetői a folytatás megbeszélésérő. A jelenleg miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Bran azt mondta, cssak úgy tudják elképzelni a közös kormányzást, hogy ha más kormányfőt állítanak Florin Cîțu helyett.

(Nyitókép forrása: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?