Több helyszínen zajlottak Kézdivásárhelyen az október 23-i események és ezek zöme a diákokhoz köthető: a református temetőben található ’56-os kopjafánál a református kollégium növendékei emlékeztek meg, este a város középiskolásai fáklyás felvonulást tartottak a céhes város központján, majd a Vigadó Művelődési Központban a Nagy Mózes Főgimnázium diákjai mutattak be parádés műsort.

A kézdivásárhelyi ünnepségek szokás szerint a református temetőben kezdődtek, ahol a Csiha Kálmán Református Kollégiumé volt a főszerep, melléjük csatlakoztak a Bod Péter Tanítóképző, a Turóczi Mózes és a kézdiszentléleki Apor István iskola tanulói is.

A jelenlévőket Bartos Károly iskolalelkész köszöntötte beszédében azt hangsúlyozva, ahogy a termőföldnek szüksége van az életető csapadékra, úgy a nemzettestnek is: ez valamikor az a vér volt, amit a különböző szabadságharcok idején, így 1956-ban is kiontottak a szabadságszerető emberek.

„Nemcsak a testünket kell életben tartani, hanem a nemzettestet is. Úgy, ahogy a fizikai-biológiai létezésünkhöz szükség van egészséges földre és csapadékra, úgy a nemzettestnek is. Mi egy nemzet esetében a föld? Mi egy nemzet esetében a megfelelő csapadék? A válasz egyszerű: az egészséges föld az a működő kultúra, de nem az, amit őrizgetünk, hanem amit művelünk. De mi a tápláló csapadék? A nemzetnek a vére. Az, ami újra és újra hitet meg erőt nyújt az anyaföldnek, a nemzet önfeláldozó tagjainak a vére, és ha a történelmünk nézzük, akkor bőségesen volt csapadék. Gondoljunk 1711-re (a Rákóczi-szabadságharc – szerk. megj.), 1848-ra vagy épp 1956-ra, és látjuk, hogy bőségesen volt csapadék, ami újra és újra átjárta és erővel töltötte meg a nemzettestet. Napjainkban nemcsak az a kérdés, hogy megőrizzük-e a kulturális talajunk állagát és minőségét, hanem az, hogy merünk-e áldozatot hozni?” – tette fel a kérdést Bartos Károly.

Folytatva gondolatmenetét kifejtette: a posztmodern ember egoista, csak magával törődik és folyamatosan halálfélelemben él. Ezt kell levetkőzni – hangsúlyozta – akárcsak az 1956-os forradalmárok, akik legféltettebb kincsüket, az életüket áldozták. Ma már nem kell háborúzni, ezeket az ösztöneinket kell levetkőznünk magunkról egy magasztosabb cél érdekében – mondta a református lelkész. Ne éljünk csak a mának – tette hozzá.

A diákok részéről Opra Hunor Levente XI. A osztályos tanuló szólt a jelenlévőkhöz, beszédében Szoboszlai Aladár, Sass Kálmán és társai, a szabadságra vágyó ifjak szabadságvágyát domborítva ki.

„Most, az 1956-os magyar forradalom 68. évfordulóján, a mai megemlékezésen is érezzük, testben és lélekben, hogy a múlt nem halt meg, él, sőt figyelmeztet bennünket. Figyelmeztet arra, hogy nemzeti önérzetünk szempontjából is fontos, hogy tisztán lássunk, számot vessünk múltunkkal, és hozzáadva a jelen emberének tiszteletét, továbbadjuk utódainknak. Mondják, hogy a történelem az emberiség emlékezete, azaz olyan életfontosságú párbeszéd, amely a jelenben élők és a múlt személyiségei között zajlik. Valóban. A mai megemlékezésnek is ez lehet az egyik legfontosabb célja: találkozni, és megérteni az előttünk járók üzenetét. A földjükön szorgalmasan dolgozó gazdák hangját, akik saját bőrükön tapasztalták meg, mit is jelent pontosan a padlássöprés, mi a kuláksors, és mit jelentett a mezőgazdaság szocialista átszervezése. De ugyanakkor a tisztes polgárok szavát, akik elmesélik, milyen volt a proletárdiktatúra demokráciájában élni, milyen volt a társadalom megbízhatatlan elemeként hátrányt szenvedni, milyen volt egyetemi végzettséggel gyári munkásként dolgozni. Ők tudják igazán, mivel járt a nép ellenségének lenni a népköztársaságban, és hogy mivel járt a kitelepítés. Ők tudják igazán, mit jelentett a magyar gulág foglyaiként tűrni, és életben maradni. Azért vagyunk itt, hogy megértsük a fiatal nemzedék ellenállását egy olyan rendszerrel szemben, ahol a tudás és a tanulási vágy ki volt szolgáltatva az elvtársak óhajainak, és a tudományos materializmus elvárásainak. A mai nap legfontosabb célja tehát ez: találkozni és megérteni az előttünk járók, a múlt üzenetét. Minden üldözöttét: papokét, családapákét, feleségekét, gyerekekét és idősekét, nők és férfiak üzenetét, megérteni a mártírhalált, a szenvedettek üzenetét és az égig felkiáltó jajveszékelését” – mondta a református kollégium diákja, hozzátéve: fontos, hogy mi elismerjük szenvedésüket, tiszteljük példaértékű tetteiket.

„Igen, mert 1956 a magyar csoda 12 napja volt. Ez a 12 nap kifejezte a magyar nép szabadságvágyát, nemzeti érzelmeit, és az igazság iránti tiszteletét. 12 nap, amely megmutatta a világnak, mire képes egy kis, halálra ítélt nép, ha jogaiban és nemzeti érzéseiben eltiprottnak érzi magát. 12 nap, amelyet el lehet talán ferdíteni, eszméit, céljait ideig-óráig el lehet titkolni, de elfeledni soha” – hangsúlyozta.

A temetőben zajló ünnepségen a kollégium kilencedikes diákjai egy 1956-os ihletettségű darab rövid részletét mutatták be, szavalat és dal hangzott el, majd a jelenlévők – a Kézdiszéki Székely Tanács, az RMDSZ helyi szervezete, Kézdivásárhely önkormányzata és helyi tanácsa, Fejér László Ödön szenátor, az iskolák vezetősége – az emlékezés koszorúit helyezték el a monumentális kopjafa alatt.

Fáklyás felvonulás és 1956-os előadás

Este a város középiskolásai tömött sorokban, fáklyákat és gyertyákat tartva kezükben kétszer is körbejárták Kézdivásárhely főterét, majd a Vigadó Művelődési Központ zsúfolásig megtelt nagytermében a Nagy Mózes Főgimnázium diákjai mutattak be lenyűgöző koreográfiájú, pazar fénytechnikával színesített előadást, amit az iskola magyarszakos és zenetanárai rendeztek.

„Minden októberben a bátorságot ünnepeljük. A fájdalomra, a szenvedésre emlékezünk, az októberi hősökre, azokra, akik a lyukas zászlók alatt meneteltek. Azokra, akik kitárták mellük a vad sortűz elé, a lánctalpak alatt mártírrá váló magyar szabadságharcosokra. Elsiratjuk az áldozatokat, megénekeljük az emléküket, eltáncoljuk tragikus, de felemelő sorsukat” – fogalmazott a Vigadóban zajló előadás elején a felkonferáló diáklány.

Az előadás a nemzeti imánk eléneklésével ért véget, majd a jelenlévők egy része az egykori Székely Katonaneveldéhez vonult, ahol újabb koszorúzás történt: a város iskoláinak az igazgatói mellett Bokor Tibor polgármester, Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat vezetője, Fejér László Ödön szenátor, valamint Dávid Sándor, az RMDSZ kézdivásárhelyi elnöke is megkoszorúzta a Hősök Emlékművét.