Orbán Viktor 1956 évfordulóján: csak Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk (VIDEÓ)

Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott ünnepségen szerdán Budapesten, a Millenáris Parkban. Kiemelte: a brüsszeli nyomás napról napra erősebb az országon és a kormányon is. 

„Nekünk, magyaroknak is el kell döntenünk, akarunk-e háborúba menni Oroszország ellen. Politikai ellenfeleink szerint menni kell, nekik 1956 tanulsága az, hogy harcolnunk kell Ukrajnáért, sőt Ukrajnában” - mondta. Kitért arra is, az elmúlt hetven évben nem álltunk ilyen közel a világháborúhoz. Mindenki látja, de mindenki úgy tesz, mintha nem látná, „a király meztelen" - fogalmazott. Leszögezte: ideje kimondani, az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették a Nyugatot.

A győzelem reményétől megszédült fejükben ez a háború a Nyugat háborúja Oroszország ellen, amit meg kell nyerniük, az ellenséget térdre kell kényszeríteniük és ki kell belőlük vasalniuk, amit csak lehet - fejtette ki, hozzátéve: ez az ő közös, nagy céljuk. Orbán Viktor hangsúlyozta: most már az egész Európai Uniót akarják nyíltan betolni az ukrán háborúba. Az új győzelmi tervet nyilvánosságra is hozták, lényege: a háború kiterjesztése - mondta.

„A független magyar politika Brüsszel számára elfogadhatatlan, ezért Brüsszel meg akar szabadulni Magyarország nemzeti kormányától, és bábkormányt akarnak az ország nyakába ültetni” - idézte az MTI a miniszterelnököt. „Ismét itt a régi kérdés, meghajolunk az idegen akarat előtt, ezúttal a brüsszeli akarat előtt, vagy ellenállunk neki. Ez a súlyos döntés vár most Magyarországra" - mondta Orbán Viktor.

Azt javasolta, „válaszunk legyen olyan világos és egyértelmű, mint 1956-ban volt". „Nem fogunk részt venni semmilyen birodalmi versengésben, és nem akarunk részt venni mások ellenségeskedésében. Nem hiszünk a világboldogító ideológiáknak, mindegy, hogy keletről vagy éppen nyugatról érkeznek-e. Mi csak egyetlen dolgot akarunk. Békében akarunk élni itt a Kárpát-medencében, a saját szabályaink szerint és a saját boldogulásunkat keresve" - fogalmazott. Az orosz-ukrán háborúra utalva hangsúlyozta: a háborúba az egész európai gazdaság belerokkan, családok milliói mennek tönkre, ha hagyjuk, hogy így menjen tovább. „Hát ne hagyjuk, barátaim!" - hangoztatta Orbán Viktor.

Az ünnepi beszédében a kormányfő úgy fogalmazott: „a magyarok nem tűrik a megaláztatást". „Hogy egyszer és mindenkorra minden bábkormány és birodalom is megértse és soha többé ne felejthesse el: megcsináltuk a világforradalom legfényesebb szabadságharcát. Egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart" - hangsúlyozta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?