Megemlékezést tartottak és ravatalozót avattak Szilágyerkeden

Látványosan fejlődött Szilágyerked az elmúlt két évben. A Kusaly községhez tartozó magyar település utcáit leaszfaltozták, kiépítették a vízhálózatot, felújított templomaik, imaházaik vannak, és vasárnap felavatták a nemrég elkészült kápolnát.

Október 23-án arra emlékezünk, hogy az elnyomás alatt elő magyarok 1956-ban a szabadságra vágytak, elindultak a változás irányába, „mert nem jó szolgaságban élni, ugyanis a szabadító Isten szabadnak teremtette az embert” – mondta Balázs Zoltán helyi református lelkész az ünnepi istentiszteleten.

Fotók: a szerző felvételei

Az igehirdetést követően a templomkertben lévő kopjafánál ünnepi beszédet mondott Debreczeni Dezső polgármester, kiemelve, a szilágyerkediek mindig tisztelettel adóztak a hősöknek, ezt bizonyítja az idén márciusban felállított kopjafa is. 1956 történései a jövőnek szóltak, és a megmozdulással a mai szabadság alapját teremtették meg, ezért emlékezni kell, és erőt meríteni a múltból. A történelem már többször bizonyította: a magyar nép nem tűri a zsarnokok hatalmát, és ha kell, lerombolja a falakat, megállítja az elnyomókat. Az akkori összefogás példaértékű lehet mind a mai napig – fogalmazott. A gyermekek kulturális műsorát követően az egyházi és a világi elöljárók koszorút helyeztek el az áldozatok tiszteletére.

Ravatalozó épült a településen

Fontos a szellemi és tárgyi értékeink gyarapítása – mondta Debreczeni Dezső, kiemelve, a ravatalozó avatása különösen méltó lelkiségében az ünnephez. Szilágyerkeden érvényt szerzett magának az érték és a jó, a mindenkori felelősség abban rejlik, hogy a jelen milyen lenyomatát hagyja a történelemben.

Seres Dénes parlamenti képviselő ünnepi beszédében kiemelte, október 23-a aranybetűkkel van beírva a magyar történelembe. 1956-ban az ifjúság kivonult az utcára, békésen tüntetve az elnyomás ellen, de a hatóság fegyverhez folyamodott. November 4-én megalakult az első magyar kormány, és bár úgy tűnt, hogy győztes lett a forradalom, a nyugati segítség elmaradt, és 11-én a nagyhatalom, az orosz tankok megszállták Magyarországot. A jelenre hivatkozva, hangsúlyozta: a mi feladatunk dolgozni, összefogni, hiszen ennek az eredménye a helyi kápolna is.

Szilágyerked folyamatosan fejlődik, a kiépített vízhálózat mellett a csatornahálózat és a kultúrház létrehozásán dolgoznak, mindazon, ami a közösségnek fontos a megmaradáshoz, hogy megfelelő körülmények között nevelkedhessen az ifjú nemzedék. „Új és felújított házak vannak a településen, ami azt jelenti, a helybéliek bizakodva tekintenek a jövőbe, ami akkor lesz eredményes, ha továbbra is megmarad az összefogás” – tette hozzá.

A következő generáció szívében is el kell ültetni a tiszteletet, a megbecsülést azok iránt, akik feláldozták életüket, hogy szabadok lehessünk, szabadon találkozhassunk, ünnepelhessünk, élhessünk – fogalmazott Szilágyi Róbert-István megyetanács alelnök

Molnár Ottó baptista lelkipásztor a ravatalozó átadásán kiemelte, hasznos dolgot sikerült megvalósítani, majd Pető András debreceni lelkipásztor arra szólította fel a jelenlevőket, hogy mindannyiunk alapvető küldetése: tenni, alkotni, jövőt építeni. Az áldásokat követően a baptista fúvószenekar szolgálata alatt a hivatalos szalagvágásra került sor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?