A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum vallástanárnője, Gyurka Izabella saját tapasztataiból merítve igyekszik átadni diákjainak a karácsonyi történet fő üzeneteit. Pedagógusként és osztályfőnökként is szeretne a lehető legtöbbet tenni azért, hogy a gyerekek az év során átélt problémáikat és nehézségeiket hátrahagyva tudjanak hangolódni az ünnepre.

– Kezdjük a legelején: miért választotta a tanári pályát, mi volt a fő indíttatás?

– Gyerekkoromban egy kis közösségben éltem, ott nőttem fel, a Kolozs megyei Inaktelkén. Templom mellett nevelkedtünk, rendszeresen jártunk vallásórára. A falu közössége teljes egészében református volt, a pap bácsinknak köszönhetően sokan választottak később az akkori generációból a teológiai pályát. Amikor tizenkettedik végén dönteni kellett, egyértelműen tudtam, hogy tanítani szeretnék, és vallással kapcsolatos szakra akartam jelentkezni. Ez igazából már a korábbi években kialakult bennem. 1999-ben érettségiztem, abban az időben dupla szak volt az egyetemen, tehát választhattam mellékszakot is, a magyar nyelv és irodalom mellett döntöttem.

– Miután elvégezte a képzést, és elkezdett dolgozni, nehéz volt megszokni a gyerekek viselkedését és a dolgokhoz való hozzáállását?

– Igen, az egyetem nem mindig tanítja meg, hogy a gyakorlatban mit kell kezdeni egyes helyzetekkel. Amikor elkezdtem a munkát, a Mezőségre kerültem, Visára. Ott ismerkedtem meg a tanítás rejtelmeivel és azzal, milyenek is a gyerekek. Mi vallást előkészítő osztálytól tizenkettedikig tanítunk. Első éven mély vízben éreztem magam, amikor különböző korosztályokkal kellett foglalkozni. A tanári létet valójában a pályán lehet megtapasztalni. Az egyetemi évek alatt rendszeresen voltak olyan hetek, amikor holland pedagógusok jöttek hozzánk, és új módszereket tanítottak nekünk. Ezeket nemcsak a vallásoktatásban, hanem az irodalomórákon is fel tudtuk használni. Ezzel együtt idő kell ahhoz, hogy az ember megtanuljon a gyerekekkel bánni, a generációk pedig időről időre változnak, amihez szintén alkalmazkodnunk kell.

– Rátérve ezzel kapcsolatban a karácsony témájára, a mostani generációk esetében érez-e valamilyen változást az ünneppel kapcsolatos felfogásukat, az ünnephez való viszonyulásukat  illetően? Sokan mondják, hogy ma már sokkal nagyobb szerepe van az anyagi javaknak karácsonykor, mint korábban.

– Úgy érzem, a gyerekek érzése a karácsonnyal kapcsolatban nem változott, hiszen minden évben nagyon várják. Az előkészítősöktől egészen a nagyokig mindenki számolja a hátralévő napokat az ünnepet megelőzően. Ami az anyagiasságot illeti, néhány esetben észrevettük, hogy arra tevődik a hangsúly. Vallásórákon és osziórákon is mindig megbeszéljük, melyek az igazi értékek ilyenkor. Arra hívjuk fel a figyelmüket, hogy a családokkal, barátokkal való együttlét és a kedves gesztusok az igazán fontosak. Az ajándékozás módszere mára megváltozott, rengeteg lehetőség van, a szülők pedig gyakran el is halmozzák gyerekeiket különböző dolgokkal. Saját esetemben azt tapasztalom, hogy ezekkel általában egy-két alkalommal játszanak, utána bekerül a sarokba. Többre értékelik azokat az ajándékokat, amelyeket közösen készítünk el. Sokkal jobban örülnek egyes dolgoknak, ha érzelmek fűzik őket hozzájuk.

– Az osztállyal vannak-e ezenkívül más közös projektek is, amelyeknek köszönhetően jobban tudnak hangolódni az ünnepre?

– Több ilyen kezdeményezés is van a Báthory-líceumban. Az elsődleges számomra az, hogy rendszeresen részt veszünk a Székelykapuk – Zöld kapuk nevű projektben, ami a teljes Kárpát-medencét felöleli. Mióta itt tanítok, évente egy osztállyal közösen vágunk neki ennek. Ezzel kapcsolatban tudni kell, a projekt kétfordulós, az elsőben egy betlehemes játékot tanulunk be, és több helyen előadjuk, Jézus születésének jó hírét visszük. A második forduló a környezetvédelemről szól, és arról, hogy a gyerekek hogyan tudják felhívni a figyelmet ennek a fontosságára. Tevékenységünk megkoronázása a lehetséges nyeremény. Ha a gyerekek bekerülnek az első három helyezett osztály közé, akkor nyáron részt vehetnek egy horvátországi kiránduláson.

Lelkesíti őket ez a lehetőség. Ilyenkor általában idősotthonokat látogatunk meg, érdekes az, hogy a gyerekeket mennyire megérinti az ott élőkkel való találkozás. Kisebbekhez is el szoktunk menni, bemutatni az előadást, idén pedig szerintem rögzíteni fogjuk, és a világhálóra is felkerül.

– Ebben az esetben a betlehemezés egy külön projekt keretén belül valósul meg. A társadalomban mennyire maradt fent ez a hagyomány?

– Szerintem ez településfüggő. Református vidékeken kevésbé maradt fent, ott inkább a kántálás hagyományát őrzik, a katolikusoknál viszont eléggé megmaradt a betlehemezés is. Sok dolog függ attól, mennyire figyel a közösség ezeknek a megőrzésére. Az iskolánkban van egy olyan szokás, hogy a negyedik osztályos gyerekekkel tartjuk a karácsonyi nagyműsort, ami a három osztály közös fellépését jelenti. A vallástanárok feladata az is, hogy az adventi időszakban naponta üzenetet készítünk a tanároknak. Osztályokon belül szokás az angyalkázás, amit szintén várni szoktak a gyerekek.

– Az idősotthonban tett látogatások és ez a néhány hetes felkészülés tud-e segíteni abban nekik, hogy igazán át tudják érezni az ünnep szellemiségét?

– Úgy gondolom, igen, mert látják az időseken, hogy közülük nagyon sokan segítségre szorulnak. Méltósággal próbálnak közeledni hozzájuk, nem kacagnak rajtuk, és nem gúnyolják őket, mert ugye kisebb gyerekek esetén ez is néha meg szokott történni, de itt ilyesmiről nincs szó. Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy az időseknek szebb legyen a karácsony, hiszen feltörnek bennük az emlékek. Vannak, akik emlékeznek az énekekre, és együtt énekelnek a gyerekekkel. Meghitt hangulat jön létre, a tanulók ilyenkor anyagi dolgok helyett érzéseket tudnak átadni nekik, ennek pedig ők is örülnek.

– Visszatérve a generációs változások témájára, a digitális eszközök mennyire tudják befolyásolni a tanítást és a diákok hozzáállását az élet különböző részeihez?

– Meg kell tanulnunk együtt élni a digitalizációval. Nem hiszem, hogy a teljes kitiltás megoldást jelentene, inkább meg kell tanítanunk a gyerekeket az eszközök pozitív felhasználására. Nagyon sok iskolában okostáblát használnak, nálunk is az van. Ez a generáció gyakorlatilag beleszületett a digitális korszakba, így nem lehet az életükből kiiktatni ezt. Vallástanárként is szoktam online feladatokat oldani velük, kötelesek is vagyunk beépíteni az ehhez hasonló megoldásokat. A gyerekek telefonnal a kezükben nőnek fel, és ezt figyelembe kell venni.

– Van viszont ennek egy másik része is, a közösségi média és az ott megosztott tartalmak, amelyekkel gyakran szűrés nélkül találkozhatnak a kisgyerekek is. Mennyire veszélyes ez a jelenség, és hogyan lehet irányt mutatni nekik?

– A közösségi média használatának szabályozása elsősorban a szülők feladata. Nagyon jó szűrőprogramok vannak arra a célra, hogy ellenőrizni tudják, melyik felületen mennyi időt töltött a gyerekük. Ilyenkor rájuk is lehet szólni, különösen a kisgyerekekre, hiszen az irányítás a szülő kezében van, az ellenőrzésben pedig nagy a felelőssége. Az iskolában csak szükséges esetben szabad telefont használjanak, mindenkinek kötelessége kimenni szünetre. Folyamatosan felhívjuk a figyelmet vallásórán arra, hogy nagyon fontos a tiszta forrásból való értesülés. Osztályfőnöki órákra szakembereket hívunk, akik segítenek útba igazítani a gyerekeket ezen a téren. Szülői értekezleteken is felvetődik néha a téma, közösen szoktuk eldönteni, mi lenne a helyes. Össze kell dolgoznunk ahhoz, hogy a gyerekek érdekében szülessenek döntések.

– Ami a bibliai tanításokat illeti, hogyan lehet átadni nekik úgy, hogy az üzenetek az ő világképükbe is illeszkedjenek, és megértsék őket?

– Fontos, hogy a gyermekekben tudatosuljon, a Szentírásban olvasott történetek nem vesztették el a hitelességüket napjainkban sem. Olyan alapvető üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek érvényesek maradtak a 21. században is. A mai gyermek számára is fontos a csodavárás, ugyanolyan fontos, mint korábban. A nagyobbaknak sokkal mélyebben lehet beszélni a karácsonyi történet jelentőségéről is.

Amikor én voltam gyerek, megvoltak azok a hagyományok, amik széppé tették az ünnepet. Másodnapján mindenki együtt ment templomba úrvacsorát venni. A felnőtté válás korszakában az ember általában kicsit elidegenedik a karácsonytól, már nem az a fontos, ami kisebb korban. Ilyenkor általában elvesztődik a csoda, amit az ember olyankor kap vissza, amikor szülővé válik. A saját gyermekünkkel újra tudjuk élni ezt a csodát és mesebeliséget, amit az ünnep ad. Összességében el tudom mondani, hogy a kicsik és a nagyok is ugyanúgy várják nálunk a karácsonyt.

– Fontos szempont lehet a túlterheltségtől való megszabadulás is, ami szintén jelentős problémája napjainknak. El tudják-e elengedni a diákok az ünnepek előtt a mindennapi gondokat?

– Pont ezért fontos a gyerekek számára a karácsony. Saját tapasztalat alapján mondhatom, hogy nagyon kevés időt tudnak tölteni az év során a szüleikkel. Azért jó számukra az ünnep, mert együtt vannak anyáékkal, apáékkal, a családdal. A felnőttek számára is másságot hoz a karácsony, kilépünk a hétköznapokból, a rutinból és mások lehetünk. Sokunknak ilyenkor megvan az az érzése, amely a mindennapjaink része is lehetne, de nem az. A gyerekek reggeltől délutánig iskolában vannak, sokan egyéb foglalkozásokra is járnak, különböző sporttevékenységekre, szakkörökre. Nincs megállás, nem elég a 24 óra. Nagyon sok feladatot hajszolunk folyamatosan, nincs időnk pihenni. Ezért is jó, hogy ebben az időszakban az iskolában vakáció van, ma már több magáncég is szünetet tart a két ünnep között.

– Összességében a karácsonyi projektek mennyire érik el a céljukat, segítenek a gyerekeknek ráhangolódni erre az időszakra?

– A betlehemezés arról is szól, hogy a megszokottnál sokkal alaposabban átbeszéljük a karácsonyi történetet. Ezekben a projektekben hagyományok is megjelennek, ezek által a résztvevők igazán át tudják élni az ünnep lényegét. Az együttlét felkészíti őket erre, januárban pedig általában pozitív élményekkel gazdagodva térnek vissza az iskolába. Év elején az első órák szinte mindegyik osztályban arról szólnak, hogy a gyerekek elmesélik karácsonyi élményeiket. Kitérnek arra, merre jártak, kikkel találkoztak, és mi volt számukra a legszebb az ünnepben, mitől érezték a legjobban magukat.

– Az ajándékozást illetően, a kisgyerekek ugye általában azt hiszik, hogy a Mikulás és az angyal szokott jönni hozzájuk. Ön szerint hamarabb megismerik a valóságot az internetes információtengernek köszönhetően, mint korábban?

– Saját környezetemben azt tapasztalom, a gyerekek még mindig hisznek a Mikulásban és az angyalban. A kisebb generációk, egészen negyedikes korig nagyon várják őket. Természetesen vannak köztük olyanok, akik hamarabb felfedezik, hogy valójában mi is történik, de azért ez megmaradt a tanulók körében. Az a játék szintén jelen van az életükben, amely során megírják a levelet az angyalnak, az elviszi, a szüleik kitalálják, hogyan csempésszék be észrevétlenül az ajándékokat. Valószínűleg különböző csatornákon eljuthatnak hozzájuk információk ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Mi itt az iskolában megbeszéljük, ki volt a Mikulás, honnan indult a legendája. Ugyanígy az angyalokról is szó esik, akik jelen vannak a szentírási történekben is.

– Beszéltünk arról, hogy a gyerekek mennyire át tudják érezni az ünnepet. El tudnak-e ilyenkor vonatkoztatni a világban történő szörnyűségektől és azoktól a negatív ingerektől, amelyek válogatás nélkül mindenkit elérhetnek?

– Emlékszem, amikor kitört a háború Ukrajnában vagy amikor Palesztina is még nagyobb csatatérré vált, a gyermekeket is érintette. A szülők otthon beszélgettek ezekről a témákról, a buszon is hallották, a közösségi médiában állandóan erről volt szó. Egy ideig beszélgetés tárgya volt mindenhol a háború, fel is vetődött a tanulókban, vajon átgyűrűződik-e ide. Ilyenkor meg kellett állni velük beszélgetni a témáról, hogy feloldjuk ezeket a dolgokat bennük. Elmondtuk, mennyire fontos a béke, hiszen nekik is megvannak a csatáik napi szinten egymással is, és fontos, hogy békésen tudják megoldani ezeket a helyzeteket. A kisebb mindennapi példák használatával meg lehet értetni velük ennek a fontosságát.

Nem mondhatom azt a gyerekeknek, hogy én nem félek a helyzettől, mert az nem reális dolog. Valahogy a megnyugvás felé kell vezetni őket. Mi, vallástanárok megtanítjuk őket imádkozni, mert vannak köztük olyanok, akik nemcsak konkrét imákat nem tudnak, hanem a fogalom jelentését sem ismerik. Megtanítjuk őket szabadon kérni dolgokat, hogyha olyan helyzet jön az életükben, amikor félnek valamitől, tudjanak megnyugvást találni. Ha ott van a hitünk, nagyon sok dologból ki tud menteni minket. A szülőknek és a gyerekeknek is azt tudnám javasolni, probléma esetén ne essünk pánikba, hanem a megoldást keressük.

– Gondolom, vakáció előtt szokott üzeneteket megfogalmazni a gyerekeknek karácsonyra. Olvasóinknak mit üzenne?

– Advent a várakozás időszaka, szoktuk mondani. A kérdés csak az, mire várunk. Ajándékokra, csodára, megvizsgálni a környezetünkben élők viselkedését? Mindenki várja valamilyen szinten az ünnepet, ahogy korábban mondtam, az egész éves rohanás teljesen kiüresíti az ember lelkét. Mindig a maximálisat akarjuk, általában el is érjük, mégsem vagyunk elégedettek az eredménnyel. Az ünnep megszakítja ezt a hajszát, megtölti lelkünket kedvességgel és odafigyeléssel.

Gondolatban elindulhatunk ebben az időszakban Betlehem felé, le kell tennünk a jászolhoz mindennapi terheinket, és megnyugvást találni valamilyen szinten, hogy a következő évben feltöltődve és embertársainkra figyelve próbáljuk meg a mindennapi életünket élni.