Megszólalt a héten az Országútban Kolcsár Béla, a most ötvenéves Gyergyószárhegyi Művésztelep kulturális és művészeti igazgatója és a Király Bélának adott interjújában a jubileum kapcsán beszámolt az intézmény múltjáról és a terveikről.

Megtudtuk e beszélgetésből, hogy az alkotótábor létrejöttében az elévülhetetlen érdemeket szerző alapító triász, Zöld Lajos idevaló újságíró, Gaál András ditrói születésű képzőművész és Márton Árpád Gyergyóalfaluról származó festőművész mellett meghatározó szerepe volt az egykori helyi plébánosnak, Varró Andrásnak is, aki megnyerte az ügynek Márton Áron püspököt.

Beszámolót kaptunk arról, hogy a művésztelep felvirágzása együtt járt a kastély csinosodásával, majd azt is elmondta az igazgató: hogyan népszerűsítik a kortárs képzőművészeti alkotások egyik leggazdagabb romániai gyűjteményét.

„50 éves a gyergyószárhegyi művésztelep! A művésztelep a kevés nagyszerű dolgok egyike, ami a kommunista diktatúra sötét évtizedeiben megszületett. Csodálom az alapító atyák bátorságát, kitartását, elkötelezettségét, és azt kívánom, hogy a következő 50 év is maradjon meg annak, aminek megálmodták ezt a helyet: ablaknak a nagyvilágra!”

Ezzel a bejegyzéssel méltatta Kelemen Hunor a Facebook oldalán Zöld Lajosnak, Gaál Andrásnak és Márton Árpádnak azt a történelmi tettét, mely 1974. augusztus elsején szökkent szárba Gyergyószárhegyen a művésztelep létrehozásával. Az RMDSZ elnök e tisztelgése a mostani augusztus elsején született meg, amikor napra pontosan a félévszázados évfordulón itt emléktábla- és szoboravatóval valamint gálaesttel ünnepelték meg a szárhegyi alkotótábor ötven évét, melyen meghívottként ő is részt vett.

Az alapítóknak és az őket támogató Varró András plébánosnak örök emlékét hirdető emléktáblát az intézménynek otthont adó épületen helyezték el. Az ünnepségen felavatták a szolnoki Baráth Fábiánnak az itteni alkotótáborban frissen elkészült 4 és fél tonnás Ér című köztéri alkotását, majd az emlékező ünnepség a Lázár-kastély lovagtermében gálaesttel folytatódott, ahol a köszöntő beszédek is elhangzottak.

Az elsőként felszólaló Kolcsár igazgató elsősorban arra tért, hogy az eltelt félévszázad alatt a több száz neves művészt vendégül látó és több mint kétezer műalkotást őrző intézmény sikeresen szolgálta a színvonalas művészetet és a hagyományőrzést. Az RMDSZ elnök pedig azt emelte ki: „az maga a csoda, hogy a kommunizmusban létrejöhetett a szárhegyi művésztelep, ám ez a csoda nem magától jött, hanem sok munka és kitartás van mögötte.”

A művésztelep megálmodói és megalapítói közül ma már sajnos csak Márton Árpád festőművész él. Ő itt a Zöld Lajosban megfogalmazott ötletről, a művésztelep-alapítás gondolatától a megnyitásig eltelt időről beszélt, arról, hogy a kezdetekben a tudatosan elhanyagolt Lázár-kastély termeiben zajlottak az első művésztáborok, amelyek lelkes résztvevői alkotni akartak és tudtak a mostoha körülmények ellenére is.

Sok más jelenlévő részéről is elhangzottak ekkor elismerő szavak, de én itt megállnék az ezekről szólással. Ezek helyett inkább Márton Áron püspöknek az ötven évvel ezelőtti megkapó, szívet-lelket melengető szavait idézném, melyeket akkor mondott a „három alapító atyának”, amikor azok őt felkeresve Gyulafehérváron engedélyt kértek a leendő művésztelepnek otthont adó kolostor használatára. Emberkatedrálisunk e szavakkal bocsátotta el az eléje járulókat, amint az olvasható Zöld Lajos Kölcsönkért élet kamatra című, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál 2003-ban megjelent emlékiratában:

„Mindhármuk tevékenységét jól ismerem és nagyra tartom. Ilyen emberek kezébe, mint Önök, olyan nemes célra, mint a műteremtés, szívesen adjuk a kolostort. A javításra nincs anyagi lehetőségünk, már arra is gondoltunk, hogy felhagyjuk. Kérték tőlünk tüdőszanatórium, aggmenház számára, meg más célokra is, nem adtuk, mert tudtuk, azon nyomban államosítják… Tehát az Úr segítse Önöket, hozzák rendbe a kolostort és Istennek tetsző dolgot cselekednek. Tudnom kellene, hogy lehetetlennek fognak, mégis azt súgja valami, megbízhatok Önökben.”

 Az Országútban a minap megjelent jubileumi beszélgetésre a cikkszerző és Kolcsár Béla, a szárhegyi művésztelep igazgatójával a Lázár-kastély szomszédságában, a Both Ferenc térre néző, ódon hangulatú, felújított épületben került sor. A helyszín okán adta magát az első kérdés: ki is volt e köztér névadója?

A válaszból kiderül: az emlékét elevenen megőrző szárhegyiek által nagyra tartott, 1825-ben Csíkdánfalván született Both Ferenc ízig-vérig közösségét szolgáló ember volt, aki teológiai tanulmányait félbeszakítva őrmesterként szolgált a 1849-ben a 3. székely határvédzászlóaljnál. A szabadságharc után Gyergyószárhegy plébánosa, később pedig főesperes, majd pápai prelátus is lett, de a neki oly kedves nagyközséget soha el nem hagyta, hozzá 1907-ben bekövetkezett haláláig hűséges maradt. 1868-ban az Eötvös József által elindított népiskolai mozgalom helyi szorgalmazója volt, az ő kezdeményezésére épült fel 1869-ben az a központi emeletes iskola, amely ma a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ székhelye.

A régmúlt megidézését a közelmúlt felelevenítése követi az interjúban, amiből megtudható lesz a művészeti központ mai állapotának kialakítása:

 „Hargita Megye Tanácsának támogatásával 2008-ban újítottuk fel az épületet, amely 2014-ben vált végleges székhelyünkké. A tetőtér és az első emelet vendégszobákká alakultak, az ebédlőből többfunkciós terem lett: előadásokat, kézműves- és képzőművészeti gyermekfoglalkozásokat, könyvbemutatókat, kiállításokat tartunk itt. Intézményünk az 1974-ben alapított és mára nemzetközi rangúvá vált Szárhegyi Művésztelep jogutódjaként nemcsak a hivatásos képzőművészek évente szervezett táborainak, hanem a Romániai Magyar Újságírók, illetve a Romániai Magyar Írók Találkozójának is helyet ad.”

Ezt követően esik szó a művésztelep létrehozásáról, az alapítókról, akik közül a kulcsszereplő Zöld Lajos az alkotótábor adminisztratív és gazdasági ügyeit irányító táborvezető volt. Őróla jegyezte meg egykor Dávid Gyula: „Mindennek mindenese volt. Egyházi hatóságoknál kilincselt a romos kastély átengedéséért, építőanyagért szaladgált, ha kellett, meszet kavart és épületanyagot hordott, harcolt a hatalom nagyuraival és helyi kiskirályaival”

Ezt követően esik szó arról, hogy a művésztelep nem jöhetett volna létre, ha annak tervéről nem számolt volna be 1973-ban Varró András plébános Márton Áron püspöknek, aki felkarolta a kezdeményezést. Az egyházfő pozitív hozzáállásról már korábban szó esett. Viszont mivel az igazgató kötelességének tartja megemlíteni azokat is, akiknek még oroszlánrészük volt az alkotótábor sikeres működtetésében, hadd idézzem őt:

 „Kiemelkedő szakmai munkát végzett itt Siklódy Ferenc, Siklódi Zsolt, Erős István és Szepessy Béla képzőművész, valamint Ferencz S. Apor és Ferencz Zoltán művészeti tanácsadó. Váli József, Kassay Lajos Péter, Czimbalmos Attila és jómagam intézményigazgatókként járultunk hozzá a nehezebb időszakok átvészeléséhez és a fejlesztésekhez.”

A hiteles szemtanú, Zöld Lajos A víz szalad, a kő marad című könyvében 1999-ig írta meg a táboralapítás páratlan történetét. E monográfia alapján Kolcsár Béla ekképpen foglalja össze annak históriáját, melyből kiviláglik: a művésztelep felvirágzása együtt járt a kastély csinosodásával is: „1974-ben, a kastély szomszédságában kezdődött el a kolostor melletti szoborpark kialakítása, négy év múlva pedig a Szépteremtő kaláka. 1981-ben a kapubástyában képtár nyílt, melynek állománya azóta is gyarapszik. 1982-ben felújították a lovagtermet, amely újabb kiállítófelületet jelentett, és többfunkciós rendezvényteremként is működik: konferenciák, koncertek, találkozók, lakodalmak felkapott helyszíne lett. A kolostor is folyamatos átalakulást élt meg: a belső terek bebútorozását, díszítését, kovácsműhely kialakítását, a bejárat elkészítését. A kolostor melletti tér kialakítása pedig jelentős erőfeszítést követelt.”

A sok bajlódásnak viszont volt egy pozitív hozadéka is: országos közüggyé lett a szakmán belül az, hogy segíteni kell Szárhegynek és a romániai képzőművészeti központok egyre jobban bekapcsolódtak az eredetileg Barátság nevet viselő művésztelep történetébe.

Impozáns az a gyorsleltár is, amit az interjúalany készített azokról a festőkről és szobrászokról, akik meghatározták a művésztelep első időszakát. Erre vonatkozóan ő az alábbiakat tartotta fontosnak kiemelni:

 „Balla József, Aurel Ciupe, Barabás István és Maszelka János voltak táboraink rendszeres résztvevői. A szobrászok a szabadtéri szoborpark végleges formáját 1990-ig alakították ki. Kulcsár Béla a Szárhegyi Szfinxet, Bálint Károly a Fiatalság szobrát, Ferencz Ernő Bethlen Gábor fejedelmet, Gheorghe Adoc Kájoni Jánost, Hunyadi László pedig a Gyilkos-tó legendáját formázta meg. Elkészült a Tatárdomb-legenda főhősének, Puskás Klárának, valamint Benedek Elek apónak a szobra is. A tábor életébe a középnemzedék is bekapcsolódott, köztük román művészek és a nemzeti kisebbségeket képviselő szász és örmény alkotók. Érkeztek magyar képzőművészek, lengyel és ukrán festők. 1992-ben döntött úgy a művésztelep vezetése, hogy nemzetközi jellegűvé teszi a telepet, és ismert külföldi művészeket hívnak meg.”

Sajátos módon a rendszerváltás nem kedvezett az alkotótábor addigi működtetőinek, mert az új körülmények gátat emeltek az elképzeléseiknek. A kolostor és a művésztelep 1990 utáni viszonyának alakulását így összegzi az igazgató, aki 2018 óta vezeti az intézményt:

 „A kolostorban lévő szálláshely bérleti ideje huszonöt év volt. Felmerült többek között, hogy a határidő lejártáig a kastély délkeleti, hétszögű torony előtti részén, a déli falszakasz mentén található Asszonyok házát kellene helyreállítani, és úgy felépíteni, hogy a kolostor adta lehetőségeket, funkciókat oda lehessen átköltöztetni. Sajnos a rendszerváltást követő zűrzavaros időszakban ezt nem sikerült megvalósítani. Az egykori táboralapítót és táborigazgatót mások váltották fel, ezzel más prioritások kerültek előtérbe. A művésztelep működtetését Hargita Megye Tanácsa vállalta, 1996-ban megalakítva a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központot. Fontos periódusnak számít a 2004 – 2013 között működő KorkéP művésztelep, amikor is a Szárhegyi Művésztelep felkerült a nemzetközi képzőművészeti térképre.

 A művésztelep 2014-ig működött a Lázár-kastélyban, amikor tizennyolc éves pereskedés végén a kastélyt végleges törvényszéki döntéssel az örökösöknek ítélték. Ekkor költözött ki innen a művésztelep a képtárral és minden ingóságával együtt.”

 A beszélgetés fináléjában az intézményvezetőt terveiről faggatja a riporter és arról, milyen módon népszerűsítik a művésztelep alkotásait? Előbbire válaszolva kiderül, az új körülmények teljes GPS-átállításra kötelezik Kolcsár Bélát, de ez a fejlemény csak ösztönzőleg hat rá:

„Az új helyzetünk stratégiaváltásra ösztökélt. A gyűjteményeinket már nem helyben mutatjuk be, hanem nagyszabású kiállításokat szervezünk itthon és külföldön, hogy megismertessük a nemzetközi hírű művésztelep páratlan értékeit. Szeretném, hogy megfelelő infrastrukturális fejlesztéssel olyan művészteleppé váljunk, ahová az év bármely időszakában szívesen jönnek képzőművészek vagy az egyetemi hallgatók szakmát tanulni, olyan körülmények között, olyan környezetben és olyan vendégszeretettel, amit máshol így együtt nem tudnak megtalálni.”

 A PR-munkát illetően is van kimerítő válasz, melyben jó néhány dicséretes konkrétum is szerepel: „A kortárs képzőművészeti alkotások egyik leggazdagabb erdélyi, romániai gyűjteményének birtokában több alkalommal szerveztünk nagyszabású kiállítást, melyeknek anyagából katalógus készült Szárhegy 44, illetve Egy újratöltött szellemiség címmel. Az előbbi kiállítást a bukaresti parlament kiállítótermében rendeztük, az utóbbit Gödöllőn, a királyi kastélyban.

 Vannak még a társművészetet, azaz a fotográfiát népszerűsítő kiadványaink is, mint amilyen a Gyergyói Fotóklub 10 év a fény játékában című 2020-ban megjelent albuma, illetve a 2022-ben szervezett Gyergyószárhegyi Nemzetközi Fotótábor anyagából válogatott Szem-lélek című albumunk. Ez a kiadvány Gyergyószék értékeit, kulturális és táji örökségét, hagyományait, a gyergyói emberek lelkivilágát vetíti fizikai síkra.

 Az idei ünnepi év alkalmából megjelentetjük a Szárhegyi Művésztelep enciklopédiájának harmadik kötetét, amely a 2008-tól 2024-ig itt megforduló képzőművészeket mutatja be.”