„Akkor ér célba a segélyszállítmány, ha azt átviszik a határon, és átadják az ott lakóknak. Az a legbiztosabb” – hangzott el többször az utóbbi napokban, ezért az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete által kezdeményezett gyűjtési akciót, az adományok rendszerezését, azok becsomagolását követően hétfő hajnalban útnak indult a Humanitárius segélyszállítmány felirattal ellátott négy kisteherautó több tonnányi adománnyal Ukrajna irányába.

Kétórás út után érkeztünk meg a halmi határhoz, és mivel előttünk nem volt sor, abban reménykedtünk, hogy 10-15 percnyi ellenőrzést követően találkozhatunk kárpátaljai barátainkkal, akik már a határ túloldalán vártak bennünket. A nyolc személyből, többnyire önkormányzati képviselőkből – Bántó Zoltán, Demyén István, Dobrai Krisztián, Dragos Melinda, Pop Tibor és a küldöttség vezetője, Pop Imre – álló „csapat” között volt Farkas Győző is, aki néhány éve a Szilágyságban, azt megelőzően 11 évig Kárpátalján szolgált adventista lelkészként, anyanyelvi szinten beszéli az ukrán nyelvet, ennek köszönhetően nagy segítségünkre volt az okmányok intézésében, a tolmácsolásban.

Közben jócskán teltek a percek. Előbb a román, majd a szögesdrót kerítésű ukrán határnál végtelen hosszúnak tűnő ideig várakoztunk. Mindkét oldalon fiatal, szinte középiskolás korú határőrök, szigorú tekintettel. Az ukrán részen sem volt sor, a közel 40 percnyi időzés alatt hat-hét gépjármű jött át az országba. Végül átjutva a túlsó „partra”, kellemes csalódás ért: sima, aszfaltos út, biciklisáv. Alig néhány kilométer után megérkeztünk a benzinkúthoz, ahol a kárpátaljai magyar ismerősök vártak, és elkezdtük a szállítmány átrakását, miközben mondtuk, melyikben mi van.

A köszönet, a hála, és az elmaradhatatlan közös fotó után a helybéliek visszaindultak az 55 kilométerre lévő Gát településre, hogy mihamarabb célba érjen az általunk összegyűjtött adomány, viszont Lokita István polgármester még maradt egy rövid beszélgetésre és kávéra.

Gát község a szilágysági Varsolc községgel „körtestvértelepülési” kapcsolatban van, bár nincs hivatalosan aláírt testvértelepülési szerződésük, de amint a polgármester fogalmazott: „többet ér a becsület, mint a papír”, hiszen már 2016–2017 óta barátok, részt vesznek egymás falunapján, eseményein. A kárpátaljai település lakossága egykoron 3000-3500 főt számlált, hogy a háború kitörése óta hányan maradtak otthon, nehéz megmondani, mert sokan külföldre mentek. Viszont azóta folyamatosan érkeznek a menekültek.

„Főleg anyukák pici és nagyobb gyermekekkel, néhányan csak egyszer használatos zacskókkal jöttek, papucsban, okmányok nélkül. Számukra ételt és szállást kellett biztosítanunk, nem hagyhattuk őket az utcán. Az iskola tornatermét 50-60 férőhelyes szálláshellyé alakítottuk, idő kérdése, és az óvodát is lakhatóvá tesszük” – mondta a polgármester. A többségük a keleti régiókból érkezett, az idősek, betegek, nyugdíjasok nagy része ott maradt, a gyermekes anyák elindultak, ki merre tudott, délre, rokonokhoz, ismerősökhöz” – tudtuk meg a helybéliektől.

Ingyen étkezés a helyieknek és a menkületeknek 

A legutóbbi választások óta megszűnt a helyi önkormányzat, kistérségek alakultak, a település 14 faluval Beregszászhoz, a beregszászi kistérséghez tartozik. Együtt alakítanak egy nagy önkormányzatot.

A magyar állam jóvoltából létrehozták az Egy tál programot, amelynek keretében naponta 93 személyt étkeztetnek. Most a helyieken kívül a menekültek is részesülnek ingyen étkeztetésben, mert: „sem az én lelkiismeretem, sem a presbiter társaim lelkiismerete nem engedi meg, hogy ne így legyen” – mondta a polgármester. Több helybéli hölgy jelezte, bármiben segítenek, ha kell, főznek, tésztát készítenek. Mindezidáig közel 150 menekült érkezett hozzájuk, s újabb 50-et várnák.

„Több mint valószínű, így lesz ez az elkövetkezendő időszakban is, mert minél tovább tart a háború, annál több várost érint majd, és egyre több lesz a menekült. A vonattal Munkácsra érkezőket előbb a beregszászi szabad helyekre viszik, a szállás nélkül maradtakat a környező településeken helyezik el. Mariupol szinte megegyezik a pokollal, több ezren bunkerekben élnek. Soha ne tudjátok meg, milyen ott az élet” – mondta a polgármester.

A 18-60 év közötti egészséges férfiak sorkötelesek, kivételt képeznek a háromgyermekes apák. Nemrég elfogadták azt a rendeletet, amely előírja, hogy aki földműveléssel foglalkozik, felmentést kaphat a katonai szolgálat alól. A helybéli gazdák elküldték a minisztériumba a szükséges iratokat, de sajnos eddig egyikőjüket sem értesítették, hogy felmentették volna. A mindössze 37 éves polgármester testvére évek óta él Magyarországon, próbálta meggyőzni feleségét, hogy kisgyermekükkel hagyja el az országot, de az azt mondta: „együtt, vagy sehogy”, így a család a településen maradt. Nagyon sok az árva gyermek, mesélte Lokita István, ezért feleségével úgy döntött, ha van rá lehetőség, ők is örökbe fogadnak.

Habár Gát község közel 1000 kilométerre van Kijevtől, a helybéliek is érzik a háború súlyát. „Itt mindenkinek nehéz” – mondja, mert a gazdaság áll, mesterségesen van fenntartva az árfolyam, az emberek félnek, mert ha a ballisztikus rakétát 1200 kilométerről fellövik, az 6-7 perc alatt bárhova odaér, akár hozzájuk is. Keleten sok férfi elvesztette a házát, családját, egyedül maradt, nekik már nincs, mit veszteniük. Az a végsőkig fog harcolni – mondják a helybéliek. „Sok minden bezárt, valami még működik” – fogalmaznak röviden.

Gátra és Munkácsra is jutott a segélyszállítmányból

A segélyszállítmányból a munkácsi baptista gyülekezet is részesült, vezetőjük Valentin Nehro ukrán-magyar lelkész, a szilágysámsoni Bántó Zoltán polgármester régi ismerőse. A helybéliek naponta néha 300 menekültnek is készítenek meleg ételt, ezért minden tartós élelmiszerre nagy szükségük van. Az adományok Kijevbe és Odesszába való eljuttatása nehézkes – mondták a helybéliek, mert nagy tehergépkocsit elküldeni minimum ezer euróba kerül, minden ellenőrzőpontnál megvizsgálják a szállítmányt, kipakoltatják az autókat, továbbá „a kamionokat lövik legelőször”. Ezért a menekülteket és a segélyeket kisbuszokkal viszik, az utóbbit pedig biztonságos helyen raktározzák.

Hazaindulásunkkor, a megszólalt légiszirénát magunk mögött hagyva, közel a határhoz, egy lembergi hátizsákos lány szólított meg minket, érdeklődött, honnan indul busz Szatmárnémetibe, hogy onnan majd Kolozsvárra utazhasson. A lelkész fordított, felajánlottuk segítségünket, és még aznap egyik társunk elvitte az ukrán hölgyet a kincses városba.

A menekültáradat óta több szilágysági önkénteskedett a máramarosszigeti határnál is. A SZIT-es fiatalokon kívül a múlt héten Kraszna község egykori polgármestere, megyegazda, a Közvagyont Felügyelő Kft. igazgatója, Pop Imre, és Farkas Győző lelkész 24 órás szolgálatot vállalt a határnál. A humanitárius segélyakció nem áll meg. A szilágyságiak készek további segítségnyújtásra, mert bajbajutottakon segíteni kötelesség – vallják.