Négy teherautónyi segélyszállítmányt gyűjtöttek össze a szilágysági magyarok

Az orosz–ukrán háború borzalmai, az ott élő emberek tragédiája hatással volt a szilágysági magyarokra is. Néhány hete az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete gyűjtési akciót szervezett az ukrán állampolgárok megsegítésére, amelynek köszönhetően négy teherautónyi segély, többek között tartós élelmiszer, tisztálkodási szerek, pénzadomány, ruhanemű, édesség, játék és gyógyszer gyűlt össze.

Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke a Maszolnak elmondta, a szilágysági magyar ember ezúttal is bizonyított, jelesre vizsgázott jóindulatból, segítőkészségből, mert a megye minden magyar településéről érkeztek adományok, így több tonnányi segély gyűlt össze rövid idő alatt.

Seres Dénes képviselő és Kovács Irénke szenátor | Fotó: Kulcsár Mária

„A mi felelősségünk, hogy a segély kellőképpen és arra a helyre jusson, ahol szükség van rá. Előkészítjük ezek elszállítását, hiszen sok feltételnek kell eleget tenni, hogy a határon átjuttassuk, de reméljük, hétfőn célba ér. Olyan kárpátaljai településre visszük, ahol nagy szükség van rá, és ahol nemcsak az ott lakók szükségleteit látjuk el vele, hanem a belső Ukrajnából érkező menekültekét is, hiszen az északi településeken élők közül egyre többen keresnek menedéket az ország középső és déli részén” – nyilatkozta a képviselő.

A Szilágy megyei Varsolc község egyik testvértelepülése a kárpátaljai Gát község, az összegyűlt adományt oda juttatják el a jövő hét elején. A fő cél, hogy a szállítmány gond nélkül érkezzen meg arra a helyre és azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. A megérkezésről és az átadásról a jövő héten tájékoztatják az adományozókat, akik egy személyként mozdultak meg fiataltól az idősig, tele jóindulattal és segítő szándékkal.Illusztráció: RMDSZ

Az RMDSZ Szilágy Megyei Nőszervezete is csatlakozott a gyűjtési akcióhoz, ismertette a szervezet megyei elnöke, Kovács Irénke szenátor. Az általuk összegyűjtött adomány, tíz babakocsi, négy babahordozó és két autósülés azokat az édesanyákat segíti, akik életüket és javaikat hátrahagyva menekültek el Ukrajnából kisgyermekeikkel. A nőszervezet minden olyan gyűjtési és szociális kezdeményezést támogat, amely által megkönnyíthető a menekültek és a bajbajutottak élete – tette hozzá Kovács Irénke.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?