A katasztrófavédelem külön erre a célra nyitott számlájára lehet küldeni az ukrajnai menekülteknek szánt pénzadományokat

Azok a vállalatok és magánszemélyek, akik az ukrajnai háború elől Romániába menekülő embereket akarják segíteni, mostantól közvetlenül a katasztrófavédelmi főfelügyelőség külön erre a célra nyitott számlájára küldhetnek pénzt. A vállalatok által adományozott összegeket leírható költségként ismerik el – közölte a kormány.

A kormány tájékoztatása szerint a menekültekkel való kapcsolattartás és segítségnyújtás a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) feladata, és mivel több ezer magánszemély és vállalat ajánlott fel pénzbeli támogatást az ukrajnai háború kezdete óta, létrehoztak egy külön bankszámlát, amelyre magánszemélyek és kis- és nagyvállalatok is beküldhetik a felajánlott összegeket.

Fotó: Agerpres/EPA

A számlára érkező pénzből az IGSU az Ukrajnából országunkba érkezett emberek szállásának, étkeztetésének, higiéniai szükségleteinek költségeit fedezi.

A pénzügyminisztérium hozzájárult, hogy ezeket a támogatásokat a magánvállalkozók és cégek leírható költségként könyvelhessék el. Adományokat EZEN az oldalon lehet küldeni. Adományozni lehet lejben, euróban vagy dollárban, a számla adatai a következők:

Fogadó fél (Beneficiar):

  • UNITATEA MILITARĂ 0276 BUCUREŞTI, adószám (Cod de identificare fiscală): 4203997
  • Lejes számla a bukaresti önkormányzati kincstárnál: RO34TREZ700500703XXXXXXX
  • Lejes számla a Román Kereskedelmi Banknál (BCR): RO09RNCB0082044180490040
  • Eurós számla a Román Kereskedelmi Banknál (BCR): RO79RNCB0082044180490041
  • USD-számla a Román Kereskedelmi Banknál (BCR): RO52RNCB0082044180490042.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?