Iohannis: romániai harccsoportot és segélyszállítmányokat kezelő központot hoznak létre

„A jelenlegi biztonsági válság azt mutatja, hogy növelnünk kell a román állam védelmi kapacitását, és úgy vélem, hogy a GDP-nek a védelmi kiadásokra fordított százalékát 2%-ról 2,5%-ra kell növelni” – mondta Klaus Iohannis román államfő keddi nyilatkozatában. Ugyanakkor közölte, sürgősen magalapítják a romániai harccsoportot, a szövetségesekkel megerősítik a keleti védelmi szárnyat és ezzel párhuzamosan segélyszállítmányokat gyűjtő és elosztó központot hoznak létre Romániában, innen juttatják meg el a nemzetközi adományokat Ukrajnába és az ukrajnai állampolgároknak.

Iohannis hangsúlyozta, az ukrajnai orosz invázió „példátlan egységet és szolidaritást váltott ki az egész demokratikus világban, megmutatta a NATO-tagok kohézióját és azon képességét, hogy együtt reagáljanak, határozottan kiálljanak egy olyan agresszorral szemben, amely a globális biztonság destabilizálásának veszélyével fenyeget”.

Szerinte az Európai Unió ismét megmutatta, hogy „egy nagy család, hogy együtt erősebbek vagyunk, és hogy még a legsötétebb pillanatokban is képesek vagyunk megoldásokat találni”. Románia tagsága ebben a két struktúrában, az Észak-Atlanti Szövetségben és az Európai Unióban, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség „a legnagyobb nyereségünk az elmúlt 30 évben”, fogalmazott Iohannis.

Hozzátette: „Románia jelentős mértékben vett részt és továbbra is részt vesz minden olyan döntésben, amelyet szövetségi szinten hoztak az elmúlt napokban, és folyamatosan azon dolgozik, hogy támogatást nyújtson Ukrajnának és a Romániában menedéket kereső menekülteknek”.

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis tudatta, a Legfőbb Védelmi Tanács (CSAT) úgy döntött, megerősíti a keleti védelmi szárnyat a szövetséges erők közreműködése és a romániai harccsoport létrehozása révén. A válságos biztonsági helyzet miatt az ukrajnai menekültek beáramlásával és egyéb nehézségekkel is küzdő Moldovai Köztársaságot is támogatni kell, közölte az államfő.

Ami Románia hozzájárulását illeti a nemzetközi közösség Ukrajnát támogató erőfeszítéseihez, Iohannis elmondta: „ma úgy döntöttünk, hogy Romániában egy logisztikai központot, egy úgynevezett hub-ot hozunk létre, ahol összegyűjtjük és elszállítjuk a nemzetközi segélyszállítmányokat Ukrajnába és az ukrajnai állampolgároknak”. Ugyanakkor hozzátette, fokozzák az Ukrajnából érkező menekültek megsegítését célzó intézkedéseket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?