Itt a vége: áprilisban ki kell költözniük a csíksomlyói tűzkárosultaknak az Erőss Zsolt Arénából

A csíkszeredai önkormányzat döntése értelmében április végéig el kell hagyniuk az Erőss Zsolt Arénát az ott élő roma családoknak. A mintegy 100 ember a csíksomlyói romatelep 15 hónappal ezelőtti leégése után kapott ideiglenes lakhelyet a létesítményben. Az önkormányzat segítséget nyújt a lakhatási megoldások keresésében, folytatni szeretné az oktatási, valamint a társadalmi integrációt és felzárkózást elősegítő projekteket is.

Április végéig kaptak haladékot a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában élő roma családok, addig ki kell költözniük a létesítményből – döntött a csíkszeredai városvezetőség. Mindezt szerdán délután közölték a sportcsarnokban élőkkel, a Maszolt Korodi Attila polgármester tájékoztatta csütörtökön.

„Arra készültünk, hogyha minden bürokratikus akadály elhárul és anyagi forrás összeáll, akkor április végén elindítjuk a város nyugati ipari övezetébe tervezett krízisközpont működését. Két tényező írta felül ezt az elképzelésünket. Az egyik abból adódott, hogy kaptunk egy jelzést Bukarestből: a háborús helyzet miatt azok a konténerek, amelyeket ide szántak a lakhatás megoldására, azok a menekültek ellátásában hasznosulnak a több százezer ember fogadása érdekében. Jött egy másik döntés is, amit múlt héten csütörtökön kaptunk kézhez, bíróságelnöki rendelettel leállítottak mindenféle tevékenységet a krízisközponttal kapcsolatosan” – vázolta fel a kialakult helyzetet a városvezető.

Utóbbi azt követően történt meg, hogy néhány vállalkozó bírósági eljárásokban firtatja annak jogosultságát, hogy a nyugati  ipari övezetben hoznák létre a célirányos telephelyet – magyarázta Korodi Attila.Perek akadályozzák a krízisközpont kialakítását | A szerző felvétele

„Ebből hosszú peres időszak következik, a bíró pedig úgy ítélte meg, hogy a per szempontjából az a legjobb, ha ennek a lezártáig nem történik semmi. Ez azt jelenti, hogy mi a következő két-három évben biztosan nem tudunk kiépíteni krízisközpont-intézményrendszert abban a megvásárolt ingatlanban” – hangsúlyozta a polgármester. Mint kiemelte: ezért azt tartják felelősségteljes magatartásnak, ha azt a közösséget, amelyet ez rövid távon is érintett volna, azonnal értesítik a fejleményekről. Ezért szervezték meg a lakókkal a szerdai találkozót.

A városvezető kiemelte: az elmúlt 15 hónap során az önkormányzat számos programot futtatott a roma családok felzárkóztatása érdekében. Mindez rengeteg energiát, humán erőforrást, civil szervezeti, központi kormányzati és önkormányzati erőforrást használtak fel arra, hogy az érintett családok „életképesek legyenek”. „Az a jó hír, hogy a férfiak meghatározó része munkát vállalt, pénzt keres. Kisebb vagy nagyobb mértékben, de van jövedelem a családokban” – hangsúlyozta.

Folytatják a programokat

A bejelentés értelmében április végéig a lakhatási felületeket megszüntetik az Erőss Zsolt Arénában. A következő napokban, hetekben családonként megvizsgálják a továbblépés lehetőségeit. Igyekeznek segíteni abban, hogy önálló bérleményben vagy rokonságnál találjanak szálláslehetőséget – szögezte le Korodi Attila. Hozzáfűzte: az elkezdett programokat folytatni szeretnék, így az Arénában működő oktatási projektet nem hagynák félbe, valamint a szentegyházi esti iskolába utazást is segítik a továbbiakban. „Mindent folytatni szeretnénk , egy dologban nem tudunk segíteni, a lakhatásban” – fogalmazott a városvezető.

Korodi Attila a tűzkárosultakkal kapcsolatos eddigi fejleményekről úgy nyilatkozott: azt gondolja, az önkormányzat minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy ezeknek a családoknak az életét jó irányba terelje. Ugyanakkor nem sikerült szociális lakások építésére ingatlant, területet vásárolniuk, a krízisközpont a bírósági elnöki rendelet alapján nem tud létrejönni, viszont a családokat továbbra is szeretnék segíteni.

Felszámolják a lakófelületet | Fotó: Farkas Endre

A polgármester beszámolt arról is, hogy a következő napokban a családokkal párbeszédet kezdeményeznek, mindenkinek megpróbálnak megfelelő támpontokat adni, ám azt is leszögezte: a felelősség most már a családoknál is van.

A Maszol kérdésére, hogy számít-e az önkormányzat arra, hogy az Arénában élők egy része visszaköltözik a csíksomlyói romatelepre, Korodi Attila elmondta: korai lenne erre bármilyen választ megfogalmazni. „Csütörtök óta van egy új helyzet, közösségi párbeszéd alapján kell döntéseket hoznunk. Nem minden döntés lesz jó. A legfontosabb számunkra az, hogy azok a családok, amelyek rendelkeznek jövedelemmel és felkészültek az önálló életre, menjenek saját bérleményekbe. Ugyanakkor vannak olyan családok, amelyek rokonoknál fognak meghúzódni és olyanok is, akiknek más megoldást kell találniuk” – összegzett Korodi Attila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?