Iohannis az ukrajnai helyzetről: fontos az együttműködés és a transzatlanti egység fenntartása

Klaus Iohannis elnök pénteken amerikai hivatali kollégája, Joseph R. Biden meghívására részt vett a szövetségesek és az Európai Unió intézményeinek vezetőivel a jelenlegi feszült helyzetben a legújabb biztonsági fejleményekről folytatott, szűk körű konzultáción.

A megbeszélésen részt vett Emmanuel Macron francia elnök, Andrzej Duda lengyel elnök, Boris Johnson brit miniszterelnök, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Olaf Scholz német kancellár, Mario Draghi olasz miniszterelnök, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is.

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a transzatlanti konzultációk új fordulójára Oroszország provokatív akcióinak fokozódásával, valamint a dezinformációra és megfélemlítésre irányuló, egyre intenzívebb retorikával összefüggésben került sor.

Fotó: Presidency.ro

A vezetők megvitatták a legfrissebb helyszíni információkat és a következő lépéseket, melyeket szükség szerint meg kell tenni, beleértve az európai kontinens biztonságának növeléséhez és Oroszországnak a katonai erő alkalmazásától való elrettentéséhez szükséges átfogó válaszlépéseket. Hangsúlyozták ugyanakkor a további politikai és diplomáciai lépések megtételének fontosságát annak érdekében, hogy a térségben valóban enyhüljön a feszültség és elkerülhető legyen a konfliktus.

Felszólalásában Iohannis elnök hangsúlyozta, hogy fontos a konzultációk folytatása ebben a formátumban, és kiemelte a szoros együttműködés és egység fenntartásának döntő fontosságát az uniós és transzatlanti erők között ebben a kritikus időszakban.

Az Államelnöki Hivatal szerint az államfő hangsúlyozta az átfogó szankciócsomag véglegesítésének szükségességét, és azon nagyon világos üzenet továbbításáét, hogy a helyzet romlása esetén haladéktalanul alkalmazni kívánják az intézkedéseket. Klaus Iohannis megismételte annak fontosságát is, hogy határozottan vissza kell utasítani minden olyan kísérletet, amely a társadalmaink alapját képező demokratikus értékek és elvek aláásására irányul.

A román elnök azt is hangsúlyozta, hogy egységes és koherens módon meg kell erősíteni az elrettentő és védelmi pozíciót az egész keleti szárnyon, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig, de különösen a keleti szárny déli részén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Hangsúlyozta, hogy ez a megközelítés az egyetlen, amely hozzájárulhat a regionális stabilitás fenntartásához, valamint a Szövetség egészének, azaz a szövetséges államok valamennyi polgárának biztonságához. Ezzel összefüggésben ismételten kifejezte nagyrabecsülését a jelenlévő vezetők által Románia és polgárai biztonsága érdekében tanúsított szolidaritásért.

Klaus Iohannis elnök azt is nyomatékosította, hogy a keleti szárny védelmi pozíciójának megerősítésére irányuló stratégiai célkitűzésnek közép- és hosszú távúnak kell lennie, hozzátéve, hogy ez Románia tágabb perspektívájú biztonsági elképzelésének részét képezi.

Az államfő megismételte, hogy Románia határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, valamint azt a jogát, hogy szabadon dönthessen külpolitikájáról, és kijelentette, az ország készen áll a jelenlegi válság minden következményének kezelésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?