banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png
Magyar Közoktatás

„Gyerekek közt lenni a legértékesebb dolog a világon” - Szabó-Thalmeiner Noémi egyetemi oktató a tanítóképzés sikereiről és kihívásairól

Diákjaik felkészültekké váltak arra, hogyha a helyzet úgy kívánja, akár a közoktatás online formájában is megállják a helyüket – mondta el a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Pszichológia és Neveléstudományok Kara Szatmárnémetibe kihelyezett tagozatának oktatási igazgatója, Szabó-Thalmeiner Noémi.

– Mennyire nehezítette meg az oktatást az online térben folytatott munka?

– A 2020. márciusi helyzet nagyon váratlanul ért bennünket, mint ahogy minden oktatási intézményt az országban. Bizonytalan állapot volt, hiszen egyik napról a másikra le kellett állítanunk a jelenléti oktatást, és azt sem sejthettük, hogy ez a helyzet meddig fog tartani. Ennek ellenére tagozatunkon, úgy gondolom, nagyon gyorsan reagáltunk, hiszen Facebook-csoportja minden évfolyamnak volt, így könnyen tudtunk kommunikálni a diákokkal. Már első héten online órát tudtunk tartani, felfedezve különböző digitális platformokat. Az egyetem rövid időn belül szerződést kötött több szolgáltatóval, így az órák zavartalanul folytatódhattak, illetve a tanulmányi útmutatók, segédanyagok megosztására, a feladatok kijelölésére is lehetőség adódott.

Fotók: Magyar Közoktatás

– A gyakorlati munkában való részvétel az egyik legfontosabb pillér a jövő pedagógusainak képzésében. Online mit lehetett kezdeni ezzel a kérdéssel?

– Bár az elméleti tantárgyak esetében könnyű volt az online térbe való átállás, a pedagógiai gyakorlat megszervezése komoly fejtörést okozott. A pandémiás időszakban igyekeztünk minden lehetőséget megragadni, hogy a hallgatók gyakorlati képzését a legoptimálisabban tudjuk megszervezni, ám a folyamatosan változó covidos esetszámok és az ehhez kapcsolódó országos intézkedések miatt ez folyamatos újratervezést igényelt.

Voltak hallgatóink, akik lakhelyükön engedélyt kaptak arra, hogy a helyi oktatási intézményekben gyakorlatozhassanak, a többiek pedig online mikrotanításokat tartottak, illetve online kapcsolódtak be a mintatanítások megfigyelésébe. Ehhez nagy segítséget kaptunk a pedagógusoktól, akik rugalmasan álltak hozzá a helyzethez, és a technikai lehetőségeket kihasználva segítették munkánkat. Később már lehetőséget kaptunk arra, hogy a beoltott vagy a betegségen átesett hallgatók személyes jelenléttel vegyenek részt az iskola, óvoda életében, de ehhez sokkal több pedagógust kellett megmozgatnunk, és felkérnünk a gyakorlatvezetésre, mivel egy osztályba/csoportba csak egy hallgató mehetett.

– Az a közel két tanév, amelyre rányomta bélyegét a pandémia, éppen a most szeptemberben munkába állt pályakezdőket érinti a leginkább. Vannak valamilyen visszajelzések ebben a tekintetben?

– A pályakezdő hallgatóinktól pozitív visszajelzéseket kapunk, úgy érzik, hogy ugyanúgy fel tudtak készülni a pályára az adott körülmények között is, mint a jelenléti oktatásban. Amellett, hogy ez számunkra nagyon jó visszajelzés, hogy a nehézségek ellenére ki tudtuk hozni a lehető legjobbat az adott helyzetből, meg kell említenünk mint segítő tényezőt, hogy a pandémiás időszakban a hallgatóink keresték a gyakorlási lehetőségeket: helyettesítettek iskolákban, ha erre szükség volt, napközis feladatokat láttak el, bejártak hospitálni, amikor a helyzet megengedte. Ugyanakkor azt is kiemelték, azáltal, hogy diákként online oktatásra kényszerültek, megtanulták a digitális platformok használatát, amelyeket jelenleg is használnak feladatkészítésre a kisdiákok nagy örömére, illetve felkészültekké váltak arra is, hogyha a helyzet úgy kívánja, online oktatásban is megállják a helyüket a közoktatásban.

– Van-e valamilyen pozitív hozadéka az online térbe kényszerült oktatásnak? A digitális közegben szocializálódott diákok és tanárok mit nyerhettek ebből a sajátos helyzetből?

– Talán azt mondanám, hogy jártasabbak lettünk mindannyian a digitális platformok oktatási célzatú felhasználásában. Úgy gondolom, hogy a technika továbbra is segítheti a munkánkat, ha észszerűen használjuk: segíthet az oktatási anyagok diákokkal való megosztásában, illetve lehetőséget ad arra is, hogy a más városban, országban élő oktatók is előadásokat tarthassanak diákjainknak.

– Mennyire tud a tanító, az óvodapedagógus és az iskolapszichológus (iskolai tanácsadó) a mostani romániai tanügyi rendszer biztosította kereteken belül megfelelően együtt dolgozni?

– Erre a kérdésre valószínűleg a kérdésben érintettek tudnának inkább érdemben válaszolni, én csak azt tudom elmondani, amit kívülről látok. Úgy látom, hogy az iskoláknak, óvodáknak nagy szükségük lenne fejlesztőpedagógusokra, logopédusokra, pszichológusokra, amit a jelenlegi rendszer csak töredékében tud biztosítani.

A pedagógusok gyakran találkoznak különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel az osztályban, de ha nincs szakmai segítségük, a magas osztálylétszám mellett, nehezen tudnak megbirkózni a feladattal. Vannak jó gyakorlati példák az együttműködésre, több ilyen esetről is hallottam, s ezt jó lenne általánosabbá tenni, a megfelelő szakmai háttér biztosítása révén. Ehhez azonban több fejlesztőpedagógusra, logopédusra stb. lenne szükség.

– Vannak-e problémák a gyerekek viselkedésével? Hogyan lehet ezek kezelésére felkészíteni a képzős hallgatókat?

– Ebben a kérdésben nem általánosítanék: előfordulhatnak problémás viselkedésformák a gyerekek körében, de ez nem minden gyermekre jellemző. A gyerekek problémás viselkedése mögött mindig jól beazonosítható ok vagy okok állnak, erre próbáljuk rávezetni a hallgatókat. Recepteket nem lehet adni, hiszen minden gyermek, és minden helyzet más és más, de igyekszünk kialakítani bennük egy megfelelő szemléletmódot. Erre nagyon jó teret ad a konfliktuskezelés, a nevelési tanácsadás tantárgyunk, de más tantárgyak keretében is megbeszélhetünk ide kapcsolódó témákat. Például a pedagógiai gyakorlaton élesben találkozhatnak hallgatóink hasonló helyzetekkel, amelyek kezelésében jó példa a mentor-pedagógus magatartása, majd a helyzetet utána meg is beszélhetjük.

A konfliktuskezelés tantárgy keretén belül az erőszakmentes konfliktuskezelés elveit közvetítjük a hallgatók felé, tréning formájában megtartott óráinkon olyan kommunikációs technikákat és más, a problémamegoldáshoz szükséges képességeket fejlesztünk, amelyek lehetővé teszik a hallgatók számára, hogy a későbbiekben eredményesen kezeljék a problémás helyzeteket. Ebben sokat segít a konkrét konfliktushelyzetek elemzése, megbeszélése és szimulálása is.

– Gyakran hallani, hogy a mai gyerekek nem olyanok, mint a régiek. Miben nyilvánul meg ez a másság? Mik lehetnek az okai? Természetes fejlődési folyamatról lenne szó?

– Valóban, sok tanító említi beszélgetéseink során, hogy újabb osztályaikban teljesen más kihívásokkal találkozik, mint az azt megelőző osztályokban. Többször említik a mozgás iránti megnövekedett igényt a gyermekek részéről, illetve a figyelem szétszórtságát. Szerintem ez egy természetes folyamat, hiszen a gyermekeket körülvevő társadalmi környezet is folyamatosan változik, így a gyerekek is más-más hatásoknak vannak kitéve fejlődésük során. Erre egy nagyon jó példa, amelyet sokan hangoztatnak, a technikai eszközök rohamos fejlődése: más hatások érik az érintőképernyős tabletek, telefonok világában felnőtt gyermeket, mint a technikai eszközökkel kapcsolatba nem kerülő gyermekeket, s ez kihatással van a fejlődésükre, viselkedésükre is. Sok ilyen hatást említhetnénk még, például a bizonytalanságot.

Ha jól belegondolunk, az elmúlt két évben sokat változott a világunk: előbb a pandémia, aztán a háború kitörése, s párhuzamosan a gazdasági válság bizonytalanná tette az életünket, amely alapvető szükségletünket, a biztonság szükségletét veszélyezteti. Ez kihat a családokra, szülőkre, s rajtuk keresztül a gyermekekre is. A bizonytalanság szorongást idéz elő, félelmet kelt, s nyilván ez a viselkedésben is megnyilvánul.

– Mennyire változott meg mára a klasszikus tanító képe? A távolságtartó, szigorú pedellust felváltotta a nevelő, féltő, gondoskodó szülőtípusú pedagógus?

– Valóban, egy hasonló változásnak lehetünk tanúi, bár ez nyilván személyiségfüggő. Az óvodapedagógus- és tanítóképzésben mi igyekszünk gyermekközpontú, a gyermekekre odafigyelő, a gyermekek fejlődését előtérbe helyező pedagógusokat képezni. Az évszázadok oktató-nevelő gyakorlata alapján bebizonyosodott, hogy a szeretetteljes szigorral nevelő pedagógusok érték el a legjobb eredményeket a gyermekek fejlesztése terén, s ezt a tapasztalatot hasznosítjuk mi is a képzés során. De ugyanakkor azt is megjegyezném, hogy nemcsak a pedagóguskép változott meg az elmúlt évszázad során, hanem a gyermekszemlélet és a gyermekkép is: napjainkban nagyon sok családban a gyermek áll a középpontban, ami száz évvel ezelőtt még nem volt jellemző. Változott a családok szerkezete, a családon belül az egyes szerepkörök, illetve a nevelési módszerek is.

– Mi lehet motiváló a jövő pedagógusai számára? Miért érdemes most a tanítóképzőt választani? Milyen pályaképet tudnak kialakítani magukban a felvételizők?

– Az elsőéves hallgatókat mindig megkérdezem, miért választották az óvodapedagógusi, illetve tanítói hivatást, mi motiválta őket, hogy a mi szakunkat válasszák. Az esetek többségében azt válaszolják, hogy szeretnek a gyerekekkel foglalkozni, és gyermekkoruk óta pedagógusok szeretnének lenni. Úgy gondolom, hogy ez a legalapvetőbb motiváció, mert csak ilyen formában lehet hivatástudattal rendelkező pedagógusokat képezni.

Szerintem az óvodapedagógusi vagy tanítói hivatás olyan foglalkozás, amely fiatalon tart, gyermekek között lenni, az ő gondolkodásmódjukat megismerni, velük játszani, velük foglalkozni, őket fejleszteni az egyik legértékesebb dolog a világon. Hiszen a pedagógus kezében van a jövő generációjának a kulcsa, tőle függ, hogy 20-30 év múlva milyen társadalomban fogunk élni. Tehát a válaszom a második kérdésre az, hogy minden időkben érdemes a tanítóképzőt választani, ha valaki erre motivált.

A pedagógusok pályaképe pedig jól kidolgozott rendszert képez, előbb véglegesítő, majd 2. és 1. fokozati vizsgát tesznek a pedagógusok, s közben fejlődik a tudásuk, a gyakorlati tapasztalatuk, amely a fizetésben, illetve a betölthető feladatkörökben is érezteti hatását. Emellett számos továbbtanulási és továbbképzési lehetőség adott, hiszen a tanítóképzőt végzett hallgatók mesteri szakokra jelentkezhetnek, s utána akár doktorátust is szerezhetnek. Folyamatosan lehetőségük van a szakmán belüli továbbképzésre is, amely segít a folyamatos megújulásban.

– Vannak arról kimutatások, hányan maradnak a pályán a tanítóképzős diplomaosztót követően?

– Az egyetemet végzett hallgatók diplomájuk átvételekor kitöltenek egy kérdőívet, amelyben többek között jelzik, hogy sikerült-e elhelyezkedniük az általuk végzett szakterületen, vagy sem, így pontos kimutatások vannak arra vonatkozóan is, hogy a tanítóképzősök milyen arányban tudtak elhelyezkedni a diplomaosztót követően. A Szatmárnémetiben végzett hallgatók életpályáját követve azt tapasztalhattuk, hogy a hallgatók 80-90%-a sikeresen el tudott helyezkedni szakterületén itthon vagy külföldön. Az arányokat nyilván az is befolyásolja, hogy vannak hallgatók, akik az alapképzést követően mesteri szakon tanulnak tovább, illetve az is előfordul, hogy más szakterületen dolgozók végzik el az óvodapedagógus- és tanítóképző szakot, s a nálunk szerzett elméleti és gyakorlati tudást hasznosítják a már meglévő munkahelyükön, vagy a saját gyermekük nevelésében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?