Egymás nyelvére tanítják a sepsiszentgyörgyi magyarokat és románokat

Önkormányzati támogatással tanulhatják meg egymás nyelvét a sepsiszentgyörgyi magyarok és románok. A tavaly csak a fiatalokat célozta a román–magyar nyelvtanulási program, azonban mivel több felnőtt is jelezte, hogy szívesen megtanulná a másik közösség nyelvét, idén változtattak a szabályzaton és eltörölték a 35 éves felső korhatárt, számolt be Vargha Fruzsina. Az alpolgármester szerint november 14-én, hétfőn indítják a jelentkezést a következő nyelvtanulási programra, amelyre már felnőtteket is várnak.

Fotó: Bicsak Gergő

Vargha Fruzsina felidézte, hogy a program első fordulójában 14-en vettek részt, közülük négy román nemzetiségű személy tanult magyarul és 10 magyar fiatal tanult románul. A november közepén kezdődő második fordulóra már jelentkezett 9 személy, köztük olyan felnőttek is, akiknek a szabályzatmódosítás tette lehetővé a részvételt. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által anyagilag támogatott, 5–6 hónapig tartó nyelvtanulási programot a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel közösen bonyolítják.

A részvevőknek 1000 lejes jelentkezési díjat szükséges kifizetniük, a tanfolyam sikeres elvégzése után pedig 700 lejt visszaigényelhetnek az önkormányzattól. Ezt kizárólag a tanfolyam elvégzését igazoló okirat felmutatásával tehetik meg. A nyelvtanulási programra azok a 18 év feletti személyek jelentkezhetnek, akik sepsiszentgyörgyi lakhellyel és érettségi diplomával vagy szakvizsgával rendelkeznek.

Illusztráció: Kovács Zsolt

A nyelvtanulási program célja, hogy a magyar fiatalokat hozzásegítsék, hogy az ország bármely más térségében is könnyebben találjanak munkát, míg a román fiatalok számára a magyar nyelv megtanulása abban segíthet, hogy könnyebben találjanak munkát a többségében magyarok lakta településeken.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?