Egymás nyelvére tanítanák a magyar és román közösséget Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy önkormányzata ezer személynek kínál anyagi támogatást nyelvtanulásra. A város idei költségvetésében egymillió lejt különítenek el erre a célra. Fejenként 1000 lejes ösztönző támogatást nyújtanak, hogy a magyarok román nyelvet, a románok pedig magyar nyelvet tanuljanak.

Antal Árpád polgármester bejelentette, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi tagozatával közösen indítják el a nyelvtanulási programot, a cél az, hogy a résztvevők a jelenlegi nyelvismereti szintjükhöz képest feljebb lépjenek, vagyis alapnyelvtudásról középszintre vagy középszintről haladóra tökéletesítsék nyelvtudásukat.

Az elképzelés szerint a tanfolyam végén tesztelik a résztvevők nyelvtudását, és akiknek sikerült egy szintet fejlődniük, azok megkapják az önkormányzat által felajánlott ösztönző támogatást. A nyelvtanfolyamra várhatóan nyáron kezdődik az iratkozás, és ősszel szervezik a képzéseket.

Versenyképes tudást eredményező képzések indulnak

A kolozsvári (BBTE), valamint Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala stratégiai együttműködésre készül. Ennek megalapozása érdekében tartottak megbeszélést a BBTE képviseletében dr. Soós Anna és dr. Markó Bálint rektorhelyettes, Tamás Sándor megyei tanácselnök és Antal Árpád polgármester.

Dr. Soós Anna szerint az együttműködés egyik aspektusa az egyetem már meglévő képzési, továbbképzési programjainak kiegészítése lenne a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat kínálatának bővítésével. Képzési programokat indítanak informatika, turisztika, közigazgatási és tanárképzés, továbbképzés területén. Dr. Markó Bálint rámutatott: a BBTE az ország legnagyobb egyeteme, és folyamatosan reagál a közösség igényeire, így terveznek nyílt kurzusokat, továbbképzési programokat, amelyek a helyi közösség fejlesztését szolgálják.

Fotók: Kocsis B. János

Antal Árpád szerint sokan egyetem után döbbennek rá, hogy amit tanultak, nem biztosít megfelelő jövedelmet számukra. A tervezett sepsiszentgyörgyi képzéseken résztvevők legkevesebb 3 hónap, legtöbb 1 év alatt szerezhetnek olyan oklevelet, amellyel munkahelyet válthatnak.

„Ma az idő a legértékesebb, ezért sem mindegy, hogy hány év alatt szerez valaki versenyképes tudást" – fejtette ki a polgármester, aki abban is bízik, hogy tíz év múlva több ezer egyetemista tanul majd Sepsiszentgyörgyön a BBTE-n és a Sapientia Egyetemen. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott: csak a megyei tanács és a hozzátartozó intézmények 1960 személyt foglalkoztatnak. Egy részük olyan szakember, akiknek értékes tudást nyújthat a BBTE kihelyezett tagozata például közbeszerzési folyamatokról, pályázatírásról, digitalizációról. Ezeket a továbbképzéseket az önkormányzat anyagilag is finanszírozza majd.

„Javasoltuk, hogy gyakorlati szakembereket is vonjanak be a képzésekbe, hogy az elméleti képzés mellett a valóságra is készítsék fel a diákokat" – mondta Tamás Sándor.

Kapcsolódók

Kimaradt?