A kötet a 16-17. században, Erdély önálló államiságának kezdetétől (1571) annak megszűnéséig (1690/1691) terjedően uralkodó fejedelmek életpályáját mutatja be rendkívül gazdag és változatos képanyaggal. A hiánypótló kiadványt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is bemutatták, méghozzá teltház előtt. Akkor a szerző, Oborni Teréz történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense, az erdélyi fejedelemségek korának jeles kutatója azt mondta: ebben a kiadványban a „szíve és a lelke” is benne van. Aki erről meg akar győződni, bátran lapozza fel a 352 oldalas, olvasmányos és számtalan érdekességet tartalmazó könyvet. Oborni Teréz a Maszolnak elmondta: az olvasókban a fejedelmekről és korukról olyan kép rajzolódik ki, amelynek hatására sokkal könnyebb megértenünk e szövevényes korszak döntéseit.

Az Erdély fejelmei című monumentális kötet szakértő szerzője, Oborni Teréz különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az uralkodók sorsáról fellelhető korabeli források közül a legizgalmasabbakat válogassa össze, ezek által pedig még közelebbről láttassa az olvasókkal a „másik magyar haza”, az Erdélyi Fejedelemség sokszor nagyon is veszélyes és kényszerpályára került állapotát, a fejedelmek életét, a vállaikra nehezedő súlyokat és emberi vívódásaikat egyaránt.

A kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány és a budapesti Magyar Nemzeti Levéltár által 2020-ban kiadott Erdély – 1000 év öröksége című kötetnek mintegy folytatása ez a kiadvány, hiszen az ezer év történetéből a fejedelmek egyéni életútjain keresztül olyan közel másfél évszázadot mutat be részletesen, amely a hajdani keleti országrésznek és az egész magyarságnak, a sorscsapások ellenére is egyik legfényesebb korszaka volt.

– A bemutatón azt mondta, a szíve-lelke benne van a könyvben. Ha lehet ilyet kérdezni, melyik része a szíve, és melyik a lelke?

– Köszönöm szépen a szokatlan kérdést. Talán a szívem-lelkem együttesen dobog ezekért a fejedelmekért, mindannyiukért, de akikre vonatkozóan kutatásokat is folytattam az elmúlt 20 évben, mint például az első fejedelem, II. János, vagy János Zsigmond, ahogy emlegetni szoktuk, vagy Bethlen Gábor, vagy akár Rákóczi Zsigmond, akit különösen szeretek – és akivel kapcsolatban még terveim vannak, hiszen az ő rövid, mindössze egy esztendős fejedelemségét, azt hiszem, új szempontokkal fogom tudni bővíteni. De megtalálható például a Báthory Zsigmonddal kapcsolatos történet, amelyről azt gondolom, hogy egy kicsit új megközelítésben látszik ebben az új kötetben. Báthory István esetében is – mint erdélyi fejedelem és lengyel király – nagyon összefügg a két országban való uralkodása, tehát erre próbáltam hangsúlyt fektetni.

Az a sok kicsi személyes történetet, ami a fejedelmek életéhez kapcsolódik és a fejedelmi feleségek életéhez kapcsolódik, úgy próbáltam közel hozni az olvasóhoz, hogy közben a nagy történetbe, tehát az ország egészének a történetébe beleépítsem.

És a kutatómunka, meg az írás, a szakirodalom olvasása során ismét megerősödött bennem az a már korábbi elképzelés, hogy az emberek döntései, az emberi személyiségek, jelesül most éppen a fejedelmi személyek jelleme, lelki alkata nagyban befolyásolta az ő döntéseiket is, és ezek a döntések egyúttal országok sorsát döntötték el. Tehát erre is igyekeztem hangsúlyt fektetni. Hogy egy példát mondjak: tudjuk, hogy II. Rákóczi Györgynek örök fájdalma volt, hogy a szülei, legalábbis neki úgy tűnt, hogy öccsét, a korán elhunyt Rákóczi Zsigmondot jobban szerették nála, merthogy Zsigmond volt a kedvesebb, a ragyogóbb, a mindenki szeretetét rögtön elnyerő személyiség, és ezt mindig is fájlalta, és talán kis túlzással azt is mondhatom, hogy az egész uralkodása, vagy annak egy része arról szólt, hogy az anyai szeretetet próbálta megszerezni és bizonyítani kívánta a szüleinek, hogy ő egy nagy fejedelem lesz. Talán ez is közrejátszott abban, hogy belesodródott a Lengyelország elleni gyászos kimenetelű hadjáratba, aminek a retorzióját egész Erdély megszenvedte. Akkor pusztult el a fejedelmi levéltár, a főváros, Gyulafehérvár, a könyvtár. Tehát az emberi életek ezer szállal kapcsolódnak és fonódnak az úgynevezett nagypolitika menetébe és lefolyásába, és valahogy néha olvasok olyan történeti műveket, amelyek ezt a szempontot úgymond figyelmen kívül hagyják, azt gondolják, hogy tudván három-négy elemet egy adott szituációban, ma így vagy úgy döntenénk, és számon kérjük, hogy 400 évvel ezelőtt egy erdélyi fejedelem miért nem úgy döntött, ahogyan mi azt ma helyesnek találnánk. Ilyet nem lehet. Tehát én igyekszem mindig az emberi oldalt is figyelemmel kísérni, és azokat az adatokat összegyűjteni, amelyek erre is rávilágítanak.

– Elhangzott, és be is mutatták, hogy rendkívül gazdag az illusztrációs anyag a kötetben. Hogyan állt össze ez a változatos képi világ és mi az, amit mindenképpen kiemelne belőle?

– Fontos kiemelni, hogy az illusztrációs anyagban a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi képcsarnokából használtuk fel a fejedelmi portrékat, illetve az éremtárból az ezüst- és aranypénzeket, amelyek szintén sokszor fejedelmi portrékat jelenítenek meg a hátlapon. És emellett a Magyar Nemzeti Levéltárban lévő erdélyi kormányhatósági levéltárak és a családi levéltárak anyagából rendkívül sok, százas nagyságrendű kép jelenik meg a kötetben, amelyeket különös gonddal, szerteágazó módon választottunk ki, hogy minél többféle dokumentum jelenjen meg, hogy az emberek, az érdeklődő nagyközönség lássa, hogy a történész mivel dolgozik.

Olykor nagyon nehéz ezeket a forrásokat megérteni, értelmezni, és ebből áll a mi munkánk, hogy ezek alapján fogalmazzuk meg azokat a mondatokat, amelyeket most bátorkodtam én mint szerző leírni a fejedelmekkel kapcsolatban, és igyekeztem, amennyire lehet, színesen, olvasmányosan írni, hogy elmerülhessen a kései olvasó is abban a világban, az erdélyi fejedelemség és az erdélyi fejedelmek világában, amelyet nem feledhetünk el. Noha elsodornak az évszázadok, mégis arra törekszem, hogy ez a világ megmaradjon és emlékezzünk rá, amikor az erdélyi fejedelemség a másik magyar hazaként tartotta a magyarságban a lelket, és a kultúra, a műveltség, az építészet és az irodalom terén olyan nagy hatású műveket hozott létre, amelyek nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk.

– Maradjunk még egy gondolat erejéig a kötet képi világánál. Beszélgetőtársa, Kovács Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti leváltár munkatársa azt mondta, hogy az illusztrációk révén nagyon megszerette, de meg is sajnálta az erdélyi fejedelmeket. Miért kell őket sajnálni?

– A sajnálatot inkább együttérzésre módosítanám. Talán azért említette a kolléganő, mert annyira sok szenvedésen kellett keresztülmenniük, még azoknak is, akik nagy fejedelmek voltak, mint Bethlen Gábor. Ha lemegyünk a források mélyéig, és tudjuk, hogy mekkora emberi tragédia volt, hogy Báthory István, amikor 1576 márciusában elhagyta Erdélyt és Krakkóba költözött, soha többet nem tért vissza, hogy boldogtalan volt a házassága, hogy közben azért négy házasságon kívüli gyermeke is született… Igen, a valóságban a fejedelmek mögött ilyen emberi tragédiák is voltak, hogy milyen bőrbetegségekkel küzdött egész életében, de közben mennyire magasztosan élte meg a vallásosságát. Őt tényleg sokan vádolták azzal a későbbi korok emberei közül, hogy ez egy látszatvallásosság volt, de pontosan tudjuk a saját szövegeiből, az unokaöccséhez, Báthory Zsigmondhoz írt leveleiből, hogy ez egy valós, mélyen megélt katolikus vallásosság volt, ami őt a mindennapok döntéseiben is irányította, hiszen nem véletlenül kegyelmezett meg Bekes Gáspárnak, legnagyobb ellenfelének, ellene lázadónak. Szóval, ő vagy Bethlen, akiről hosszasan tudnék mesélni, az ő életútja is milyen fájdalmakkal, nehézségekkel teli volt … És hogy ezek az emberek milyen emberi nagyságról tettek mégis tanúbizonyságot, amikor az egész nemzetért és az országért, Erdélyért kellett cselekedniük.

Bethlen az egész nemzetben gondolkodott, és ő a nemzet sorsát viselte a szívén, hiszen amikor nem koronáztatta meg magát megválasztása után, mert tisztában volt azzal, hogy mindkét ellenséget, a Habsburgokat és a törököt is magára vonná, az egy óriási emberi nagyságról tanúskodik. Ezeket az epizódokat, ezeket a részleteket igyekeztem dokumentálva elmondani az olvasóknak, hogy ma is tanuljunk belőle.