„Könyvből sohasem lehet elég” – megnyílt a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Megnyílt csütörtök délután a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amelyen 27 standon közel 50 kiadó lesz jelen, vasárnapig pedig több erdélyi és magyarországi szerzővel találkozhatnak az érdeklődők.

A Bánffy-palota udvarán felállított színpadon Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Markó Béla, költő, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke fogalmazták meg a könyvekkel és az olvasással kapcsolatos ünnepi gondolataikat.

A 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet június 9–12. között szervezi meg az Iskola Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Magyar Könyves Céh a kolozsvári Bánffy-palotában, a Vallásszabadság Házában és a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. A rendezvényt a magyar kormány mellett idén a kolozsvári önkormányzat is támogatta.

Oláh Emese köszöntőjében leszögezte, hogy a könyv segít túlélni a hétköznapokat, mint mondta, számára például a motorozás utáni kávé és jó könyv jelenti a feltöltődést. Az elöljáró azt is kiemelte, hogy 2022-ben mindenfélét olvasunk, főleg különböző képernyőkön, az igazi azonban mégis a könyv „ropogása és illata” marad, ez az élmény pedig a könyvhét alatt kiegészül azzal, hogy az olvasmányokról ismerősökkel vagy akár magukkal a szerzőkkel is beszélgethetünk.Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere | fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Markó Béla az egyre gyarapodó erdélyi könyves eseményeket üdvözölte – a marosvásárhelyi, kolozsvári és a csíkszeredai könyvvásárok mellett ugyanis Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön is szerveznek már hasonlót –, hangsúlyozva, hogy ezek nem gyengítik egymást, sőt, „könyvből sohasem lehet elég”. „Az utóbbi időben gyakran van olyan érzésem, hogy tűnőben van a hajdani önálló Erdély, mintha gondolkodni sem a saját fejükkel gondolkodnának sokan, s mintha a jövőjüket sem itt terveznék. De aki könyvet vásárol, az vélhetően nem fogja holnap elkótyavetyélni azt a könyvet, nem fogja beadni egy antikváriumba, hanem abban bízik, hogy itthon teremthet magának élhető életet” – fogalmazott Markó.Markó Béla költő, aki új kötetét is bemutatja a könyvhéten

A költő az ukrajnai háborúra reflektálva megállapította: aki épp olvas, nem háborúzik. Köszöntőjében felvázolta azt a „különös álmot”, hogy milyen lenne, ha az állig felfegyverzett katonák egyszer csak mindenről megfeledkezve olvasni kezdenének, és leállna a háború. „Sajnos a könyvek nem fognak megmenteni minket” – tette hozzá. „Nekünk kell eldönteni, hogy Pierre Bezuhovként vagy Fabrizio del Dongóként ide-oda sodródunk-e vagy legalább próbálunk beleszólni abba, ami körülöttünk történik, és hogy melyik könyvet próbáljuk elmenekíteni az enyészet elől” – mondta. Markó szerint egyedül minden könyvet megmenteni esélytelen, de együtt talán sikerülhet. Ameddig vannak olvasók, lesznek írók és könyvkiadók is, mutatott rá.

Mile Lajos, Magyarország Kolozsvár főkonzulja az olvasásról, az olvasó mibenlétéről elmélkedett köszöntőjében, Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke pedig Galileo Galileitől idézett egy mondatot, amely a könyvhétre és az irodalmi életre általában is alkalmazható: „Nagy viharban még a legnagyobb hajók árbocait is eltakarhatják a hullámok, ha az a hullámok közötti völgyben helyezkedik el.” Karácsonyi Zsolt szerint ez egy könyvhéten is előfordulhat bármely szerzővel és könyvvel. „Vegyünk mély lélegzetet tehát, figyeljük a könyvhét hullámait, ha valakit, valamit nem veszünk észre azonnal, még lesz rá alkalom két könyvhét között húzódó szárazföldeken” – fogalmazott az E-MIL elnöke.Karácsonyi Zsolt, a társszervező Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke

H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, az első kilenc Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezője szintén az egyre gyarapodó erdélyi könyvvásárokat üdvözölte beszédében, hangsúlyozva, hogy ezek semmiképp sem jelentenek konkurenciát egymásnak.

Gergely Erzsébet kapta a Kolozsvár Büszkesége-díjat

A két évtizedes hagyományra visszatekintő, Kántor Lajos alapította Kolozsvár Büszkesége-díjat rendszerint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján adják át. Ebben az évben Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kapta a kolozsvári Házsongárdi temető védelmében kifejtetett munkájáért. A díjazottat egyhangúlag jelölte meg a Kolozsvár Társaság vezetősége, árulta el Buchwald Péter elnök.Gergely Erzsébet tanárnőt, a Házsongárd őrét díjazták

A tanárt, műemlékvédőt „áldozatos, lehetetlent nem ismerő” munkája mellett azért is elismerés illeti, hogy a Házsongárd Alapítvánnyal megteremtette a temetőgondozás intézményes kereteit, hangsúlyozta méltatásában Szabó Zsolt. 22 év alatt 163 síremléket és 11 kriptát sikerült felújítani, 700 sírt gondoznak rendszeresen, emellett sikerült elérni 396 sír műemlékké nyilvánítását, de további 420 síremlék vár védelemre, ehhez a dokumentációt már összeállították, még az országos műemlékvédelmi hivatal jóváhagyása szükséges, mondta el Gergely Erzsébet.

A négynapos könyvfesztiválon többek között Bartis Attila, Bodor Ádám, Tompa Andrea, Orvos-Tóth Noémi, Egyed Emese és Király László lép fel, péntek este pedig átadják az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjakat. A könyvhét csütörtökön este nyolcig látogatható, pénteken és szombaton 10-től este 8-ig, vasárnap pedig 10-től 14 óráig. Az író-olvasó találkozók a Bánffy-palota udvarán, a Tonitza-teremben, valamint a Bulgakov Irodalmi Kávéházban zajlanak. A Bánffy-palota udvara 22:30-kor zár.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?