banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Egy „mélyállam” által madzagon rángatott roncsderbi - így jellemzi az elemző a romániai kampányt 

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) „hulladékpolitizálásának” lényege, hogy nincs stabil értékrendszer, megtagadható előélet, csak a pillanatnyilag kielégítendő igények vannak - mondta a Maszolnak nyilatkozó politikai elemző. Pászkán Zsolt a választási kampánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: amit ma a román politikában látunk, az egy „mélyállam” által madzagon rángatott roncsderbi, csupa lábbal hajtott 1100-as Daciával. 

Az AUR elnöke, George Simion a minap „ronda, soviniszta kreálmánynak”, politikai ellenségnek nevezte az RMDSZ-t egy erdődi kampányrendezvényen. Felvetésünkre, hogy kezdődik-e a magyarkártya bevetése a kampányban, Pászkán Zsolt, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője azt mondta, ha az AUR-os általános kommunikációt nézzük, akkor itt elsősorban egy helyi kampánybeszédről volt szó. Az elemző szerint az üzenetet elsősorban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) igényeihez igazították, mégpedig a Szatmár megyei tanács elnöki pozíciójáért harcba szálló, s az AUR által is támogatott sovén magyarellenes Adrian Cozma PNL-s jelölt javára. 

Pászkán úgy véli, az AUR-os „hulladékpolitizálás” lényege, hogy nincs stabil értékrendszer, megtagadható előélet, csak a pillanatnyilag kielégítendő igények vannak. „Az AUR, de elsősorban George Simion nem tesz egyebet, mint kiszolgálja a helyi igényeket. Márpedig szatmári szinten számára az az Adrian Cozma fogalmazta meg a igényeket, aki az elmúlt években a magyarokat gyalázó kijelentésekkel és aktivizmussal igyekezett észrevétetni magát, anélkül, hogy pártja, a PNL akár egyetlen alkalommal is nyilvánosan felszólította volna gyűlöletkampányainak leállítására. És ez a fajta viselkedés a Szociáldemokrata Párttól (PSD) sem idegen, hiszen helyi, szatmári szinten - Radu Cristescu parlamenti képviselőn keresztül -, ahogyan országos szinten is gyakran asztalra dobja a magyarkártyát, ha érdekei azt kívánják” - összegzett a nagybányai származású Pászkán Zsolt. 

Arról is kikértük a szakértő véleményét, hogy miközben az AUR rendszeresen magyar etnikumú románoknak nevezi az erdélyi magyarokat, még mindig érzékelhető egyfajta rokonszenv a magyarok részéről a magyar- és rendszerellenes párt iránt. Ráadásul Simionék a magyarlakta településeken olykor kétnyelvű szórólapokat is osztogatnak. Szerezhet-e magyar szavazatokat is az AUR? - kérdeztük. 

A PNL kampányrendezvénye. Kommunikációs laposság és stratégiahiány Fotó: Rares Bogdan Facebook oldala

A politikai elemző szerint az AUR ugyanolyan mértékben számíthat néhány  „magyar” szavazatra, mint ahogyan más román pártok, hiszen a formálisan magyar közösség egy jelentős része már az asszimiláció különböző – már tudatosult, vagy csak látens – szakaszában van. „A kérdés az, hogy ez szavazatvesztés lesz-e az előző választásokhoz képest, vagy csak az asszimiláció etnikai átszavazási szakaszában lévő választópolgárok halmazának újraosztása történik-e majd a román pártok között” - mondta Pászkán Zsolt.

Hozzátette: ezt nehéz megmondani, mert a magyar közösség ezért fizetett „intézményei” sokkal nagyobb erőfeszítést fordítanak a magyar közösség „oroszbarátként” és „EU-ellenesként” való „megbélyegzésére”, mint annak felmérésére, hogy melyek a közösségen belüli etnopolitikai rétegződések és milyen lépések vezethetnek egy öntudatos, nemcsak a „kötelességeit”, hanem a jogait is ismerő és érvényesíteni akaró magyar közösséghez. Úgy véli, az AUR legfeljebb ugyanolyan mérsékelt számban számíthat - végső soron magyarellenes - magyar szavazatokra, mint ahogy a „progresszívek” esetében történt és történik. 

Ami a koalíciós pártok alig észlelhető kampányát illeti, a szakértő szerint a két párt teljesen tanácstalan, hiszen az egész kormánykoalíció létrehozása csak a pártvezetőkről és – egy ideig – Klaus Iohannis elnökről szólt. „Ebből aztán nemcsak a kommunikációs laposság, hanem a stratégia teljes hiánya és az ebből fakadó taktikai hibák és melléfogások is következnek - fogalmazott az elemző. Mint mondta, a koalíciós pártok magabiztossága egyrészt öngerjesztett, másrészt pedig azon alapul, hogy a többi párt még hozzájuk képest is gyatrább. Pászkán Zsolt szerint, amit ma a román politikában látunk, az egy „mélyállam” által madzagon rángatott roncsderbi, csupa lábbal hajtott 1100-as Daciával. 

Az RMDSZ kampányával, illetve európai parlamenti választási esélyeivel kapcsolatban a politikai elemző az mondta, a gondot elsősorban az okozza, hogy a szövetség mennyire tudja mozgósítani a saját szavazóit, illetve hány - elsősorban a Kárpátokon kívüli - román számára jelenti majd a román pártokkal szembeni frusztrációk levezetésének alternatíváját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?