Cîțu liberális, Orban konzervatív indítvánnyal próbálja elnyerni a PNL elnöki tisztségét

Hivatalosan is iktatta jelöltségét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségére pénteken Florin Cîțu miniszterelnök. Míg a pártot négy éve vezető és újabb mandátumra pályázó Ludovic Orban házelnök a PNL nemzeti, a kormányfő a párt liberális identitására helyezi a hangsúlyt politikai programjában.

Cîțu az őt támogató 32 megyei szervezet vezetőjének társaságában terjesztette elő „A liberális Románia” elnevezésű indítványát, amely a munkahelyeket teremtő, adót fizető, fejlődést generáló vállalkozásokat helyezi előtérbe, és a polgárok jogait megvédő, szociális feladatait hatékonyan ellátó, korszerű államot ígér.

A kormányfő azt mondta: építeni akar, a csapatmunka híve, és (nem megosztani, hanem) a valódi liberalizmus értékei körül egyesíteni akarja a pártot. Azt ígérte: a - tavaly december óta jobbközép koalíciós partnereivel együtt kormányzó - PNL a következő nyolc évben kormányon lesz Romániában, és tartós fejlődési pályára állítja az országot. Az általa előterjesztett politikai programban Cîțu leszögezi: ha megválasztják pártelnöknek, a PNL továbbra is jobbközép párt, az Európai Néppárt tagja marad.Fotó: Agerpres

Ludovic Orban csütörtökön iktatta jelöltségét, az általa előterjesztett, „A jobboldal ereje” című indítvány szerint pedig a PNL-nek meg kellene erősítenie nemzeti, konzervatív irányultságát. Orban az egyéni szabadságjogok mellett a keresztény értékeket, a családot és nemzetet helyezné a PNL politikájának középpontjába, a párt feladatának tartja a román vállalkozások, a hazai termelők érdekeinek megvédését.

„A PNL a román értékek és hagyományok védelmezője, a román társadalom alappilléreinek, az egyháznak, a román falunak és román kultúrának a támogatója, és bár a folyamatos fejlődés híve, elutasít minden neomarxista progresszív irányzatot, amely az utóbbi időben teret nyert egyes románok fejében” - hangoztatta a PNL újabb mandátumra pályázó elnöke.

A jelenlegi PNL 2014-ben jött létre a korábban az európai liberális pártcsaládhoz (az akkori ALDE-hoz) tartozó, Klaus Iohannis vezette történelmi PNL és a Traian Basescu akkori jobboldali elnököt támogató, az Európai Néppárthoz tartozó Demokrata Liberális Párt (PDL) összeolvadása révén. A liberális-konzervatív pártfúzió révén létrejött új párt a 140 éves múltra visszatekintő Nemzeti Liberális Párt (PNL) nevét és a PDL néppárti tagságát vitte tovább.

A baloldali ellenzék és most már a jobboldali média is bírálja a PNL-t, amiért három hónapja „nem az ország kormányzásával, hanem a párton belüli hatalmi harccal foglalkozik". A közvélemény-kutatások szerint az utóbbi hónapokban 5-10 százalékponttal esett vissza a PNL népszerűsége, több elemző pedig úgy véli: a Citu-Orban viszály miatti megosztottság a szakadás felé viszi a pártot.

A PNL szeptember 25-én tartja tisztújító kongresszusát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?