Befejeződött a felújítás: bejelentették a Szent Mihály-templom megáldásának időpontját

Augusztus 13-án 11 órakor a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében szentelik fel a négy évig restaurált impozáns Szent Mihály-templomot. Háromnapos eseménnyel készülnek, amelynek keretében ünnepélyes koncertekre és a felújított oltár felszentelésére is sor kerül. Az ünnepség részleteiről csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Szent Mihály-plébánián.

Az eseményen László Attila főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa, Bónis Endre főgondnok, Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület vezetője és a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Puskás Attila, a templom felújítását végző KÉSZ csoport vezetője, Illyés Szabolcs György projektmenedzser, Márton Judit műszaki ellenőr, valamint Potyó István, a Szent Mihály-templom karnagya vettek részt.

Sajtótájékoztatón jelentették be a dátumot és a programot | A szerző felvétele

László Attila főesperes számára „nagyon várt pillanat” a mai, mivel végre hivatalosan is bejelenthetik a templom felszentelésének időpontját. „Nem véletlen az, hogy Gergely Balázs jelen van, hiszen az idei Kolozsvári Magyar Napok nyitó eseményének szánjuk a templom felszentelését és hivatalos megnyitását. Háromnapos eseménnyel készülünk, lesz egy előeste, ünnepélyes koncerttel kezdődik az eseménysorozat, aztán lesz maga a templom megáldása és kiemelten az oltár felszentelése, a harmadik nap pedig arról fog szólni, hogy a közösség maga veszi birtokba a templomot” – részletezte a főesperes. Hozzátette, az ünnepi felszentelés időpontja augusztus 13-a, szombat 11 óra, de az ünnepség 12-én este kezdődik, erre a Szent Cecília Kórus készül koncerttel, szólista Miklósa Erika.

Kovács Gergely az ünnepi szertartást vezeti, Miguel Maury Buendía pedig az oltár megáldását végzi el

Potyó István, a Szent Mihály-templom karnagya elmondta, ez egy „történelmi esemény” lesz számukra, és az ünnepi hangverseny egyben a Magyar Egyházzenei Fórumnak a megnyitó rendezvénye is lesz. A koncerten három fő művet fognak megszólaltatni, a Te Deum-ot, amely Vajda János zeneszerző tollából származik, Horváth Márton Levente zeneszerző Kolozsvári miséjét, amely premier lesz, mivel a zeneszerző kimondottan erre az alkalomra komponálta, valamint felcsendül Horváth Márton Leventétől a Szent Mihály himnusz is, amelyet még a templom felállványozott formájában annak idején megszólaltattak az állványokról.

Az ünnepen másnap a Szent Cecília Kórus lép fel, illetve szeretnék „szétkürtölni világszerte”, hogy a templom kész van, ezt egy rézfúvós kvintett fogja megtenni a templom tornyából a szentmise előtt fél órával.

A szerző felvétele

László Attila főesperes elmondta, Erdély érseke, Kovács Gergely tartja meg az ünnepi szertartást, az oltár megáldását pedig Miguel Maury Buendía pápai nuncius végzi majd a szentmise keretében. A főesperes hozzátette, fontos története van az oltárnak, és ő azon munkálkodott, hogy ez az oltár méltó helyre kerüljön, így született meg az a vágya, hogy mai liturgikus ünneplésnek megfelelő szentélyt alakítsanak ki a Szent Mihály-templomban, azaz „rendes oltár” kerüljön oda, nem pedig egy asztal, és ez legyen „az egész templom szíve”.

A templomszentelés az idei Kolozsvári Magyar Napok fő eleme lesz

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta, úgy érzi, hogy a kincses városi magyar napok az elmúlt 13 évében szoros összefogásban végezte közösség- és kultúraszervező misszióját a történelmi egyházakkal, kiemelten a római katolikus egyházzal. „Nekünk, a Kolozsvári Magyar Napok szervezőiként mindig az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy a közösségünket próbáljuk meg egy kicsit összekovácsolni, hogy megmutassuk a kulturális értékeinket, és a motivációt ehhez gyermekkorunkban, a nehéz időkben a gyülekezetekből hoztunk, a közösségi életet csak ott kaptuk meg, és tulajdonképpen ennek a továbblépése az, ami végül a Kolozsvári Magyar Napokban csúcsosodott ki” – vélte. Hozzátette, Isten házának és a szakrális vonatkozásainak igenis helye van a programsorozatban, és úgy vélte, a Szent István-napi búcsú és a templomszentelés az idei rendezvénysorozat fő eleme lesz.

Puskás Attila, a templom felújítását végző KÉSZ csoport vezetője elmondta, számukra a döntés, hogy részt vesznek a tenderen, nem annyira üzleti, mint inkább erkölcsi kötelezettség volt. Szerinte a templom az emblémája Kolozsvárnak, aminek a felújításában szerettek volna részt vállalni. Puskás Attila néhány számadatot is közölt a felújításról: körülbelül 1500 tonna szemetet szállítottak el az építkezés területéről, durván 33 ezer négyzetméter állványt építettek és körülbelül 14 ezer négyzetméter kőfelületet újítottak fel.

Végül 7 millió euróból készült el a műemlék épület

Illyés Szabolcs György projektmenedzser elmondta, 2013-ban kezdtek a templom felújításán gondolkodni, amely „túl drágának ígérkezett”, és köszönetet mondott mindenkinek, aki „nagyon bátran” belevágott egy olyan projektbe, amiről „mindenki tudta, hogy nincs elég pénz rá”. Mint visszaemlékezett, 2016-ban beadták az európai uniós pályázatot és 2017-ben nyertek támogatást. „Az Európai Unió a legfontosabb támogatója ennek a projektnek, amely végül 7 millió euróból valósult meg. Tőlük több mint 4 millió eurót kaptunk, végül a magyar kormány nyújtott támogatást a templom befejezéséhez, és a romániai egyházügyi államtitkárság és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is támogatott, valamint adományokból és a plébániai önrészéből sikerült végül felújítani az épületet” – magyarázta.

Fotó: Szent Mihály-plébánia Facebook-oldala

Elmondta még, tudja, hogy hosszú időnek tűnik a mi életünkben az, hogy egy ekkora műemléket négy-öt év alatt újítanak fel, de ennek ellenére úgy véli, hálásak kell legyünk azért, hogy 2022-ben Kolozsvár, Erdély, a katolikus, de az erdélyi közösség egyik legfontosabb műemlékét át tudják adni.

Márton Judit műszaki ellenőr a sajtótájékoztatón visszaemlékezett azokra a pillanatokra, amikor a templom egy-egy eldugott részében találtak olyan ábrázolásokat, arcokat vagy kis szobrocskákat, amiket lentről alig lehet észrevenni. Mint mondta, számára ezeknek nagyon erős üzenetük volt, azt jelentették, hogy minden részletében próbáljanak meg úgy odafigyelni a templomra, hogy azt nemcsak a maguk számára örökítik át, hanem az utókornak, és próbálják meg úgy tovább menteni, hogy később mások is örülhessenek neki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?