Az új kormányrendelet lehetőséget teremt a biztonság helyreállítására – politikusokat kérdeztünk

Nagy lépésnek nevezte Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a veszélyes medvékkel kapcsolatos azonnali beavatkozást lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet szerdai elfogadását. A politikus szerint a rendelkezés rövid időn belül éreztetheti pozitív hatását, ugyanakkor az érintett önkormányzatoknak meg kell tenniük az alkalmazás érdekében a megfelelő lépéseket.

Hosszas szakmai viták és tárcaközi egyeztetések előzték meg a szerdán megszavazott sürgősségi kormányrendelet elfogadását, amely ezen túl lehetővé teszi a településekre bejáró, kárt okozó vagy emberéleteket veszélyeztető medvékkel szembeni azonnali intézkedéseket – mondta el a Maszol érdeklődésére Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

„Az első olvasat után, amelyre két hete került sor, a vártnál sokkal több vita alakult ki a véleményező és láttamozó szakminisztériumokkal. Kemény munkába került, amíg minden egyes minisztériumot, kezdve a belügytől, a pénzügyminisztériumon át, a külügyminisztériumig és igazságügyi tárcáig meg tudtunk győzni, hogy szükség van erre a lépésre” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: néhány módosítást kénytelenek voltak elfogadni és beépíteni a végleges szövegbe, amely meg fog jelenni a hivatalos közlönyben is.

A közlés előtt a parlamenti nyári szünet miatt még vár a szabályozásra, néhány napos többletprocedúrát kell végigjárniuk, ám ezek csupán formai dolgok és a rendelet napokon megjelenik a hivatalos közlönyben – emelte ki Tánczos Barna.

A megjelenést követően az önkormányzatok rendelkezésére áll a jogszabály, amely alapján elkezdhetik az állatorvosokkal és a vadásztársulatokkal a megfelelő szerződések előkészítését és megkötését. Ugyanakkor a sürgősségi kormányrendelet érvénybe lépésétől kezdve lehetőség van arra, hogy a településeken a beavatkozási csapatok elkezdjék a munkát – mutatott rá a miniszter.

Arra számítok, hogy az első napokban-hetekben a medvék elűzésével és az áthelyezésekkel kezdünk, és így felszabadítjuk azon teher alól az önkormányzatokat, településeket, állampolgárokat, amely hosszú idő óta rájuk nehezedik” – fogalmazott Tánczos Barna. A miniszter hangsúlyozta: óriási lépésről van szó, a cél a közösségek megvédése, hogy a lakott területeken sürgősen visszaállítsák a biztonságot, amire a most elfogadott kormányrendelettel az RMDSZ megteremtette a lehetőséget.

Ki fog döntést hozni?

Üdvözölte a kormányrendelet elfogadását Demeter Ferenc, a Kovászna megyei Mikóújfalu polgármestere is. A településre rendszeresen öt medve is bejár, számos kárt okozva és riadalmat keltve a lakosság körében. A községvezető szerint mindenképpen előrelépést jelent a jogszabály elfogadása, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy annak a gyakorlatba ültetése lesz igazán nagy kihívás. „Kérdés, hogy ki fogja meghozni azt a döntést, hogy melyik medvével mi történjen. Fontos kérdés lesz, hogy a vadásztársaságok hogyan reagálnak a feladatra, hiszen végül is ők kell kilőjék az altatólövedéket, vagy a golyót is adott esetben” – fogalmazott Demeter.

A rendelet értelmében a helyi önkormányzatoknak kell megszervezniük azokat a beavatkozási csoportokat, amelyek eljárnak a medvék felbukkanása esetén. Az azonnali beavatkozásra jogosult egységek tagja a polgármester (hiányában az alpolgármester), a helyi csendőrség egy tagja, a vadásztársaság vagy a vadászegyesület technikai szakszemélyzete, valamint egy állatorvos. Demeter Ferenc elmondta, már meghozták a szükséges önkormányzati határozatot, hogy szerződést tudjanak kötni a vadásztársasággal.

„Nálunk sem várhat tovább a beavatkozás, a településre bejáró medvék kerítéseket törtek össze, nemrég megöltek egy tehenet. Muszáj valaminek történnie, mert így nem lehet élni tovább” – összegzett a polgármester.

Öröm és felelősség

A kormányrendelet elfogadása kapcsán az öröm mellett a felelősség kérdését is kiemelte a Maszol érdeklődésére Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere.

„El kell majd dönteni, melyik állatot altatjuk el, melyiket szállíttatjuk el. Ettől eltekintve teljes erőbedobással állunk neki a feladatoknak” – fogalmazott a városvezető. Az önkormányzat feladatai között a polgármester felsorolta, hogy új szerződést kell kötniük állatorvossal, vadászegyesülettel és meg kell tudják, hogy a csendőrség hogyan vesz majd részt a feladatokban. „Ki fognak-e nevezni valakit, aki mindig itt lesz? Van-e megfelelő felszerelésük? Kell-e lakást biztosítanunk?” – fogalmazta meg kérdéseit Butyka Zsolt.

 

(Borítókép: https://unsplash.com | Zdeněk Macháček)

Kapcsolódók

Kimaradt?