Medveügy - elküldték petíciójukat a tusnádfürdőiek

Kedden eljuttatták az országos és megyei hatóságoknak azt a petíciót, amelyet a július 9-én Tusnádfürdőn tartott, a medvekérdés rendezését sürgető tüntetésen fogalmaztak meg. A levelet több mint 600 tusnádfürdői és környékbeli lakos írta alá. Hétfőn éjszaka elszállították a városból a legtöbb fejtörést okozó hárombocsos anyamedvét.

Csaknem 650 támogató aláírás került arra a petícióra, amelyet a július 9-én, több száz fős tömeg előtt ismertettek Tusnádfürdőn.

Az üdülővárosban és környékén élők napi rendszerességgel szenvednek a túlszaporodott és rendszeresen károkat okozó nagyvadaktól. Ennek a helyzetnek a megszüntetését kérik a megyei és országos hatóságoktól. Mint Böjte Csaba Ernő, Tusnádfürdő alpolgármestere a Maszol érdeklődésére elmondta: nemcsak Tusnádfürdő, hanem a szomszédos települések is érintettek a medveproblémában, így több helységből is érkeztek támogató aláírások.

A városvezető érdekességként megjegyezte, hogy a tusnádfürdői tiltakozó akció során összegyűjtött játékmackókat az Agent Green nevű civil szervezethez juttatják el. „Szeretnénk, ha nem csak a saját szemszögükből látnák a helyzetet, hanem azt is megértenék, mi a helyzet itt, Tusnádfürdőn” – indokolta meg Böjte Csaba Ernő.

A tiltakozó levelet kilenc címzett fogja megkapni, közöttük van Klaus Iohannis államfő, Florin Cîțu miniszterelnök, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, Ludovic Orban, a képviselőház elnöke, Anca Dragu, a szenátus elnöke, Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia elnöke, a Nép Ügyvédje hivatalának vezetője, valamitn Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Prefektúra.

Az elöljáró szerint a következő lépést a hatóságoknak kell megtenniük. „Azt szerettük volna, hogy a sürgősségi beavatkozást lehetővé kormányrendelet elfogadása előtt menjen ki a petíciónk a támogató aláírásokkal. Szeretnénk, ha látnák, hogy nagy a probléma súlya, rettegnek az emberek. Komoly lépéseket és operatív megoldást várunk” – szögezte le az alpolgármester.

Hozzátette: a tiltakozásnak máris van kézzelfogható eredménye: hatósági engedéllyel sikerült hétfőn éjszaka elszállítani azt a hárombocsos anyamedvét, amely gyakran okozott riadalmat a városban.

(Nyitókép: tüntetés Tusnádfürdőn a medvekérdés megoldásáért | A szerző felvétele)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?