banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

A terrorizmus elleni harc kezdete: húsz évvel ezelőtt rombolták le az ikertornyokat

Napra pontosan 20 évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet terrortámadást az Egyesült Államok ellen, eltérített repülőgépekkel rombolták le a New York-i World Trade Center ikertornyait, illetve a washintoni Pentagont is megtámadták. A csaknem háromezer emberéletet követelő merényletek után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.

New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két „élő bombaként” használt, eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) két ikertornyába. Az 9 óra 59 perckor, a második 10 óra 29 perckor omlott le. Egy harmadik eltérített gép Washingtonban az amerikai védelmi minisztériumra, a Pentagonra zuhant, lerombolva az épületegyüttes egy részét.

Fotó: geralt/Pixabay

Egy negyedik, szintén eltérített gép – amelynek a terroristák vélhetően washingtoni célpontot szemeltek ki – az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Pittsburgh közelében, Shanksville-nél zuhant le. A világtörténelmi jelentőségű eseményeket a Föld lakosságának közel egyharmada élő közvetítésben nézte a televízióban. Ez az az esemény, amelyről majd’ mindenki tudja, hogy mit csinált éppen akkor, amikor történt.

A hivatalos adatok szerint a szeptember 11-i terrortámadásokban összesen 2996 ember vesztette életét (közülük 19 volt terrorista). A New York-i ikertornyok elleni támadásban 2753-an haltak meg, az áldozatok több mint 90 ország állampolgárai voltak. A legfiatalabb áldozat mindössze 2 éves, a legidősebb pedig 85 éves volt.

A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat – amely eleinte tagadta, hogy köze volna a támadáshoz – 2004-ben vállalta a felelősséget.

Fotó: WikiImages/Pixabay

A támadások miatt addig példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush amerikai elnök a merényletek után sugárzott televíziós beszédében kijelentette, hogy „több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény” történt, majd közölte: az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.

George W. Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának nyilvánította. E napon minden évben megemlékezéseket tartanak New Yorkban, a WTC ikertornyainak helyén létesített emlékhelyen a hagyományoknak megfelelően felolvassák az áldozatok névsorát. A WTC helyén 2004. július 4-én, az amerikai függetlenség napján rakták le az üvegből és acélból megálmodott, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utalva 1776 láb (541 méter) magas One World Trade Center alapkövét.

Fotó: jensjunge/Pixabay

A Szabadságtoronyként (Freedom Tower) is emlegetett felhőkarcolót, a nyugati félteke legmagasabb épületét 2014. november 3-án adták át. Az összedőlt ikertornyok két négyszögletes alapjának helyén emlékzuhatagot alakítottak ki, a múzeum pedig 2014 májusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A 104 emeletes épületben 278 ezer négyzetméteren irodák, üzletek és éttermek találhatók, a 102. emeleten kilátót alakítottak ki.

Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket adó afgán tálibok ellen, megdöntve hatalmukat. A merénylet fő felelősének tartott Oszama bin Ladennel 2011. május 2-án, pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. Az utolsó amerikai csapatok húsz év után idén augusztusban hagyták el Afganisztánt, ennek nyomán a tálibok szinte azonnal visszatértek a hatalomba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_ZBiZ5lsB_MASZOL970x250px.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?