A romániai lakosság csupán négy százaléka aggódik igazán a klímaváltozás miatt
A romániaiaknak mindössze 4 százaléka tartja az éghajlatváltozást napjaink legfontosabb kérdésének, szemben a megélhetési költségek és az infláció miatti aggodalmakkal, amelyeket a válaszadók 62 százaléka említett – derül ki a közelmúltban közzétett Románia klímahelyzete 2024-ben elnevezésű jelentésben szereplő adatokból.
A felmérés – amelyet az Agerpres hírügynökség szemlézett – szerint a környezetet érintő problémák sorában a klímaváltozás az 5. helyen állt; a lakosság 7 százaléka gondolta prioritásnak. A romániaiak szerint a legsúlyosabb problémát az erdőirtások jelentik (37 százalék), majd a háztartási hulladékok (12 százalék), a légszennyezés (11 százalék) és a természeti erőforrások kimerülése (11 százazék) következik sorban.
Az erdőirtás egybehangzóan a legsúlyosabb környezeti probléma mind a nők, mind a férfiak körében, utóbbiak esetében azonban a klímaváltozás csupán a hatodik helyen állt a listán. Ugyanakkor több nő (51 százalék), mint férfi (46 százalék) gondolta úgy, hogy az éghajlatváltozás az emberi tevékenység eredménye.
A megkérdezettek közel fele (49 százalék) vélte úgy, hogy a klímaváltozás kizárólag az emberi tevékenység következménye, míg 36 százalék azon a véleményen volt, hogy ezeket az ember és a természeti folyamatok egyenlő mértékben okozzák.
Arra a kérdésre, hogy milyen hatással lesz az éghajlatváltozás az életükre, a válaszadók 17 százaléka mondta azt, hogy rendkívül negatív hatással lesz. Az átlagos megítélés is negatív volt, ugyanis az 1-től 10-ig terjedő skálán, ahol az 1 a rendkívül negatív, a 10 pedig a rendkívül pozitív hatást jelenti, 3,64 pont jött ki. Ami az országra kiváltott hatást illeti, az átlagos megítélés még rosszabb volt: 2,9-es az 1-től 10-ig terjedő skálán.
Ami az éghajlatváltozás közpolitikák által befolyásolható ágazatokra gyakorolt hatását illeti, a romániaiak meg vannak győződve arról, hogy a mezőgazdaságot érinti majd a leginkább (37%), ezt követi a vízellátás (29%), a gazdaság (24%) és az egészségügy (22%). Emellett a lakosság nagy része (68%) állította azt, hogy hajlandó változtatni életmódján, hogy csökkentse az éghajlatváltozás környezetre gyakorolt negatív hatásait, a nők (74%) nagyobb arányban, mint a férfiak (60%).
Kapcsolódó
A demográfiai elemzés rámutatott, hogy az idősebb generációk, az 1928 és 1946 között, illetve az 1946 és 1964 között születettek hisznek a legkisebb mértékben abban, hogy az éghajlatváltozásokat az emberi tevékenység idézi elő.
Ugyanakkor az 1981 és 1996 között, illetve az 1946 és 1964 között születettek hajlandók a legkisebb mértékben életvitelük megváltoztatására.
A Románia klímahelyzete 2024-ben című kutatást egy 11 kutatóból álló csoport készítette. A jelentés bemutatja a legfrissebb éghajlati adatokat és előrejelzéseket, elemzi a szélsőséges időjárási jelenségek, valamint a romániai éghajlat-, környezet- és energiapolitikák alakulását, részletezi az energiarendszerrel kapcsolatos előrelépéseket és jövőbeli terveket, valamint foglalkozik a románok éghajlatváltozáshoz való hozzáállásával.
CSAK SAJÁT