ENSZ: Románia támogatja, hogy a Nemzetközi Bíróság mondjon jogi véleményt a globális felmelegedés következményeiről

Románia is csatlakozott ahhoz a 17 ENSZ-tagállamból álló, Vanuatu által kezdeményezett koalícióhoz, amelyik felkérné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy mondjon jogi véleményt a globális felmelegedés következményeiről – tájékoztatott szombaton a külügyminisztérium.

A közlemény szerint a kis csendes-óceáni szigetország kezdeményezésének célja, hogy az ENSZ legfőbb bírói szerve nyújtson védelmet a klímaváltozással szemben a sebezhető országoknak. A szigetország reméli: nem kötelező érvénye ellenére a Nemzetközi Bíróság állásfoglalása hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben nemzetközi jogszabályok szülessenek a globális felmelegedés anyagi és emberi következményeiről. Mivel egyetlen ország egyedül nem fordulhat Hágához ebben az ügyben, Vanuatu széles körű összefogást igyekszik kialakítani a tagállamok között, hogy a bírósági vélemény kikéréséről már közösen szavazzanak az ENSZ közgyűlésén.

„Románia csatlakozása ehhez a kezdeményezéshez azt is mutatja, hogy országunk jelentős és innovatív módon kíván hozzájárulni az éghajlatváltozás okainak és hatásainak leküzdésére irányuló globális erőfeszítésekhez. (...) Románia aktívan részt vesz az éghajlatváltozás jogi vonatkozásainak és hatásainak elemzésében, többek között a tengerszint emelkedése szempontjából. Nemrégiben, február 14-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt bemutattam a tengerek és óceánok szintemelkedésének azokat a súlyos következményeit, amelyeket a már most is elszenved a nemzetközi közösség” – idézte a tárca közleménye Bogdan Aurescu külügyminisztert.A környezettszennyezés korunk egyik legnagyobb problémája | Illusztráció: Pixabay

A Nemzetközi Bíróság véleményét egy ENSZ-közgyűlési határozat elfogadásával fogják kikérni. A kezdeményező csoport a tagállamok konzultálása után, 2023. február 20-án tette közzé a végleges határozattervezetet. A külügyminisztérium közleménye szerint Románia a konzultációk során „egy világos, ambiciózus és előremutató szöveget”szorgalmazott. A határozattervezet szerint a Nemzetközi Bírósághoz benyújtandó kérdés a tagállamok éghajlatváltozással kapcsolatos felelősségére, valamint a jelentős környezeti károkat okozó tagállamok kötelezettségeire vonatkozik.

A Vanuatu által kezdeményezett koalícióhoz Románián kívül eddig Portugália, Németország, Liechtenstein, Angola, Antigua és Barbuda, Banglades, Costa Rica, Mikronézia, Marokkó, Mozambik, Új-Zéland, Szamoa, Sierra Leone, Szingapúr, Uganda és Vietnam csatlakozott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?