A minőségi oktatás szolgálatában – Szatmárnémetiben tartotta az RMPSZ az országos tanévnyitót

A Magyar Iskolák 2022. évi Országos Tanévnyitó Ünnepségének adott otthont szombaton Szatmárnémeti római katolikus székesegyháza, ahová Erdély minden megyéjéből, de a Kárpát-medence számos magyarlakta térségéből érkeztek pedagógusok és küldöttek. Az ünnepséget szentmise előzte meg: Nm. Ft. Schönberger Jenő hirdetett igét, majd a misét követően köszöntötte a résztvevőket. (A képek a szerző felvételei, rájuk kattintva galéria nyílik.) 

Burus Siklódi Botond, az országos RMPSZ-elnökség nevében köszöntötte az egybegyűlteket, magyarázva a jelzésértékű helyszínt, a templomot. „Az egyház és az iskola kapcsolatát szerettük volna megerősíteni, mert hisszük és valljuk, hogy nemzeti értékeink átörökítésében ez a kapcsolódás lehet a legerősebb” – mondta.

Kijelentette: a változó világban, a változó tanügyi rendszerben is tartaniuk kell magukat a pedagógusok az RMPSZ zászlajára is felírt szlogenhez, ami így szól: „A minőségi oktatás szolgálatában”. Az elnök beszélt arról is, hogy ma már az eddigiekhez képest másképp kell pedagógusnak lenni.

Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök | Fotó: Czinzel László

„A mai pedagógusok számára a legnagyobb kihívás a 21. században a 21. századi gyereket 21. századi módszerekkel eredményesen tanítani, nevelni. Ez pedig embert próbáló feladat számunkra, akik a 20. században születtünk, és közben számtalan jelzés érkezik arra vonatkozóan, hogy változnak a diákok, a szülők és a társadalom. Gyors és folyamatos szemléletváltásra van szükség, ami a pedagógusok részéről nagy alaposságot igényel – mondta.

Kallós Zoltán, az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára is beszédében a folyamatos változások okozta kihívásokról szólt – ennek ellenére is tartaniuk kell a pedagógusoknak magukat az értékek és a tudás minőségi átadásához.

„Hiszem azt, hogy az elmúlt időszakban mindannyian többször is újragondoltuk már a romániai magyar anyanyelvű oktatás helyzetét, és mindannyian arra törekszünk, hogy ha nem is ismerjük minden kérdésre a jó választ, de a legnagyobb kihívások közepette is a pozitív irányok felé haladjunk. És ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert bár tanévek végződnek és kezdődnek, rendszerek és szabályok változnak, törvényeket módosítanak, hatályon kívül helyeznek, újat hoznak, de van egy dolog, ami ezek ellenére nem változik: egyházi vezetők, világi elöljárók és oktatási szakemberek közös feladata együtt dolgozni azon, hogy gyermekeink minden időben a lehető legjobb körülmények között a legmagasabb minőségű oktatásban és nevelésben részesüljenek iskoláinkban” – jelentette ki az államtitkár.

Kallós Zoltán államtitkár felszólalása

Dr. Maruzsa Zoltán, a magyar belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára is megtisztelte jelenlétével a tanévnyitót. „A nemzeti identitás egyik formálója a család, de meghatározó a közösség is, ahová születünk. És ott van az iskola, amely a nemzeterősítés egyik fontos helye” – mondta. Kijelentette, fontos az infrastruktúra is, de nem ott ér véget a feladat, hogy a gyermek bement az iskolába, a magyar osztályba.

„A feladat csak ott kezdődik, az iskola nevelő feladata. A tudás átadása mellett az iskola a nemzeti identitásképzés helyszíne, eszköze is”. Beszélt arról is, hogy ma már minden gyermek kezében – mobiltelefonján keresztül – ott van a globális kultúra, de ez olyan eszköz is, amely rengeteg értéktelenséget is hordoz. Rendkívül fontos tehát, hogy a diákok megtanulják megkülönböztetni, felismerni az igazi értéket.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a hosszú évszázadok óta működő szatmári oktatási rendszerről beszélt, illetve a kihívásokról, amelyeket például a szomszéd országban dúló háború jelenthet. Kereskényi Gábor, szatmárnémeti polgármesterr beszédében elmondta: az anyanyelvi oktatás nemcsak arról szól, hogy a tanuló így tudja a legjobban elsajátítani a tudást, és így válik jobb szakemberré, hanem ezáltal válik jobb magyarrá is. Hiszen általa kapcsolódik be a diák a magyar kultúrába, érti meg ősei életfelfogását.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is köszöntötte a pedagógusokat

Szólt az erdélyi pedagógustársadalom képviselőihez Szabó Ödön parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke is. Mint kifejtette: új tanügyi törvényről, illetve törvényekről folyik a vita a parlamentben. A többségi nemzet képviselőivel viszont nehéz megértetni, hogy miért fontos a kisebbségi oktatás, miért fontosak az önálló oktatási intézmények és osztályok. „Nem kell önzőnek lenni, ezt próbáljuk elmagyarázni a román kollégáinknak is. Attól, mert van magyar közoktatás, még nem lesz szegényebb a másik” – mondta. Köszönetet mondott az egyházak képviselőinek, iskolák vezetőinek és pedagógusoknak, akik segédkeztek az új törvények kapcsán megfogalmazni a módosító javaslatokat.

A tanévnyitót további köszöntőbeszédek és felszólalások követték, illetve a beszédek között a helyi középiskolák diákjainak műsorszámait láthatták. Szóltak szavalatok, népdalcsokor, kórus is énekelt zenekari kísérettel.

A diákok műsorral készültek

Az országos tanévnyitó ünnepség talán legszebb pillanata a Pedagógus Szolgálati Emlékérmek átadása volt. Ezt a szakmai elismerést minden évben azoknak a nyugállományba vonuló pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozzák, akik legalább 25 éven keresztül fejtették ki áldásos tevékenységüket a gyermekek oktatása-nevelése érdekében, és kiemelkedő munkát végeztek. Az emlékérmeket dr. Maruzsa Zoltán, a magyarországi Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára és Kallós Zoltán kisebbségi oktatásért felelős államtitkár adta át az idei szatmári díjazottaknak: Nagy Csillának, Sipos Zsuzsannának, Ludescher Jánosnak, Gindele Tibor Ferencnek, Pente Ágnesnek, Katócz Irmának és Téglás Józsefnek.

A tanévnyitón elhangzott az RMPSZ üzenete is a 2022–2023-as tanévre, amit írásban megkaptak a résztvevő oktatók is.

„(…) Természetesen nem könnyű a feladatunk, különösen nem az most, amikor az éppen járvány után felocsúdó világ egyre inkább elmélyülő társadalmi gazdasági válsággal néz szembe. De éppen ezért válik még fontosabbá a pedagógusok feladata: a gyerekek, a fiatalok oktatása, a tudás értékének hirdetése. És mivel e változó világban Isten mellett a tudás a másik kapaszkodónk, hit és önmagunk élethosszig tartó művelése nélkül nem lehetünk sikeresek. Ezért azt üzenjük a szatmári tájakról: az összefogás, a jövő nemzedékéért való cselekvés a jövő záloga (…)” – áll az üzenetben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?