Új elnöke van az RMPSZ Szilágy megyei szervezetének

Új elnöke van a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Szilágy megyei szervezetének. Az új tisztségre december végén Kovács Zoltán biológiatanárt, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinetjének igazgatóját, a szilágysomlyói székhelyű Báthory István Alapítvány elnökét választották.

Kovács Zoltán megválasztását követően elmondta, fontos feladatának tekinti a kisebbségi oktatás ügyének felkarolását, a pedagógusok magyar nyelvű, minőségi továbbképzését, az anyanyelv és a magyar kultúra ápolását, a kulturális és felekezeti hagyományok továbbéltetését.

„Már gyakorló tanárként is arra törekedtem, hogy kihasználjam az RMPSZ által felkínált továbbképzési lehetőségeket, hiszen olyan alkalmak voltak ezek, amelyek során nemcsak új ismeretekre tehettem szert vagy tágult a tudományos világlátásom, hanem emberi kapcsolataimat is építhettem, ápolhattam általuk. Nem elhanyagolható az sem, hogy mindezt anyanyelvemen, magyarul végeztem” – nyilatkozta a Maszolnak az új elnök.

Mint mondta, minisztériumi munkája során igyekezett kamatoztatni azt a kapcsolathálót, amellyel a továbbképzések során gazdagodott, s ennek köszönhetően már sokéves hagyománnyal rendelkeznek a Báthory Napok alkalmából megrendezett pedagógus továbbképzők Szilágysomlyón is.

Kovács Zoltán Szilágy megyei RMPSZ-elnök | Fotó: Kulcsár Mária

„Óriási hálával tartozom a szervezésben nyújtott segítségért Irsai Mónikának, a Gál Kelemen Oktatási Központ vezetőjének, aki a helyi igények figyelembevételével biztosítja a megfelelő szakmai hátteret ezekhez a képzésekhez. Minden évben hangsúlyt fektetünk erre a programpontra, tematikus előadások hangzanak el, műhelymunkák zajlanak jeles, elismert szaktekintélyek vezetésével. Öröm azt tapasztalni, hogy mindig igény van ezekre az alkalmakra, szívesen jelentkeznek, s vesznek részt rajta a kollégák” – részletezte az új RMPSZ-elnök.

Kiemelte, céljai közt szerepel a magas színvonalú, tudományos továbbképzők lehetőségének biztosítása a Szilágy megyei kollégák számára is, hogy a Szilágyság még inkább bekerüljön az országos véráramba. Beszédében megköszönte az elnökségi tagoknak, Tolnai Rózsának és Páli-Kis Évának, hogy továbbra is vállalják a rájuk bízott feladatot kiemelve, egyik fontos célja, hogy munkatársai segítségével olyan kommunikációs felületet alakítsanak ki, amelyen keresztül az aktuális információk időben eljutnak mindenkihez, így senki nem maradhatna le olyan alkalmakról (továbbképzők, nyári egyetem), amelyeken szívesen részt vett volna.

„Bukaresti tartózkodásom alatt megtanultam, hogy akkor érünk el sikereket, ha együtt dolgozunk. Együttmunkálkodásra, együttfejlődésre hívom tehát Szilágy megyei kollégáimat, akiknek ezúton is köszönöm a bizalmat, amellyel megyei RMPSZ elnöknek választottak. Legyen részünk sok személyes találkozásban, rengeteg hasznos és érdekes továbbképzésben – ezt kívánom mindannyiunknak erre az új évre” – fogalmazta meg Kovács Zoltán elnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?