A jelennek örvendtek, a múltnak adóztak tisztelettel az idei Varsolci Napokon

A hétvégén két év kihagyás után ismét megtartották a szilágysági vízgyűjtő tó partján a Varsolci Napokat. A 21. alkalommal megrendezett kétnapos ünnepség szombaton focimérkőzéssel, borospincék látogatásával és szabadtéri diszkóval rajtolt.

Vasárnap délelőtt a reggeli harangszó templomba hívta a helyi közösséget, vendégeket. Az egymás szomszédságában lévő református és ortodox templomban ünnepi népviseletbe öltözött hívek imára kulcsolták kezeiket, hogy hálát adjanak Istennek, amiért idén ismét együtt ünnepelhetnek. Fazakas Sándor református lelkipásztor igehirdetésében kiemelte, Isten közelségében, a gyülekezetben, ahol ismerik egymást, oda tudnak figyelni egymásra, jó helyen vannak. Az embernek szüksége van a köszöntésre, az evangélium szavára, a szentlélek üzenetére, és jobb reménységben élni, mint állandó szorongásban, félelemben.

Istentisztelet | Fotó: Kulcsár Mária

„Szükség van belső lelki erőre, reménységre, vigasztalásra, Istenre, aki megvigasztal a nyomorúságban, hiszen javait és áldását személyválogatás nélkül adja, csak ki kell nyitni előtte szívünket. Az emberi elképzelések, törekvések sokszor hiábavalók, és néha a megtervezett dolgok sem sikerülnek úgy, ahogy szeretnénk, ezért szükség van Isten segítségére, mert nélküle vívódó, küszködő életünk lenne” – szólt a hívekhez a lelkipásztor.

Az istentiszteletet követően a templomkertben felállított hősök emlékművénél, a helyi és megyei elöljárók, vendégek koszorúval adóztak a hősök emlékének. Bréda Lajos helyi polgármester elmondta, ünnepnap ez a hétvége, mert végre együtt ünnepelhetnek az elszármazottakkal is, akik ilyenkor hazatérnek a rokonokhoz, ismerősökhöz. Mint minden évben, és ahányszor alkalom van erre, a falu közössége megáll az emléktábla előtt – amelyen román és magyar hősök nevei szerepelnek –, hogy tiszteletüket fejezzék ki irántuk. Mint mondta, bizalommal tekint a jövő elé, mert közös céljuk tovább gazdagítani és szépíteni a községet.

Fotó: Kulcsár Mária

„Felemelő jó érzés itt lenni 5-10-15 év távlatában is, és megtapasztalni, hogy Varsolcon az ünnepség hálaadó istentisztelettel kezdődik, hiszen közösségi létünk egyik legfontosabb formája a gyülekezet. Hálát mondunk a jó dolgokért, imádkozunk mindazért, amit a jövőben el szeretnénk érni, megvalósítani” – fogalmazott Seres Dénes parlamenti képviselő.

Lélekmelengető látni, hogy vannak, akik megőrzik, továbbviszik, és továbbadják a hagyományokat, mert mindez alapvető érték, ami a megmaradásunkat, létezésünket biztosítja. Varsolc nagyon szépen fejlődött, az egyik legmodernebb közössége lett Szilágy megyének, hiszen jó útjai, közösségi épületei, iskolái vannak, és mindez a közösség vezetőségét dicséri, valamint a helyi közösséget, hiszen megérdemelten, sok munka által hozták mindezt létre, kiváló lehetőséget teremtve az új nemzedéknek, amelynek érdemes lesz itt, Varsolcon élni, letelepedni – fogalmazott.

„Fejet hajtunk az emléktábla előtt, hiszen most tudatosul bennünk, látván hogy a szomszéd országban háború dúl, hogy mennyi tragédiával, gyásszal, árvával jár a háború. Ez történt több mint nyolcvan éve itt, Varsolcon is, a közösségeinkben, amikor fiataljainknak el kellett menniük, és közülük sokan nem jöhettek haza. Ezért az ünnepségen megemlékezünk róluk, akik az életüket adták azért, hogy mi most itt ünnepelhessünk, és békében élhessünk” – zárta a képviselő.

Fotó: Kulcsár Mária

Fazakas Sándor református lelkipásztor ünnepi beszédében elmondta, ahogy vasárnap reggelre szakadozni kezdtek a fellegek, és jó idő lett, kisütött a nap, az Isten szeretete ugyanúgy ragyogja be a jelenlévők, mindannyiuk lelkét. Az utóbbi időszakok nem voltak könnyűek, sok bonyodalom volt, érthetetlenség, összeférhetetlenség, ellentmondás, de „ezen a napon vigasztalódjon meg a lelkünk, teljünk meg azzal az örömmel, amit az Isten tud nekünk ajándékozni” – mondta, majd hozzátette, az emléktábla mögött élettörténetek vannak, azoké az embereké, akik valamikor itt éltek, és arra kell törekednünk, hogy ne kerüljünk hasonló helyzetbe.

A koszorúzásokat követően, az orvosi rendelő és könyvtár épületének felavatásán Seres Dénes parlamenti képviselő kiemelte, Varsolc községben jó utak vannak, csatornázás, vízellátás és modern középületek, polgármesteri hivatal, óvoda, iskola, és remélhetőleg a közeljövőben felavathatják az iskola udvarán lévő sportcsarnokot is.

Az aranylakodalmasokat ünnepelték | Fotó: Kulcsár Mária

„Fejlődő közösségről van szó, a mai generáció megtette a magáét, próbáljuk gyermekeinket is hasonló szellemben nevelni, hogy ők is tovább tudják vinni, amit mi megteremtettünk, hiszen mi megpróbálunk erős alapot rakni, amire ők is építhetnek” – fogalmazott. Majd hozzátette: nem kívánja, hogy gyakran járjanak a helybéliek orvosi rendelőbe, bár néha sajnos szükség van rá, de azt tanácsolja, hogy a könyvtárat látogassák gyakran, mert fontos a szellemi gyarapodás, amit ott elérhetnek. Az ünnepi beszédek és Boda Erik szavalata után a jelenlévők megtekinthették az iskola épületében a diákok és tanítóik által készített őszi kiállítást, majd a kultúrotthonban a polgármester és az alpolgármester az aranylakodalmat ünneplő párokat köszöntötte.

Az helybéliek és a vendégek az előző évekhez hasonlóan a Varsolci-tó partján felállított színpad előtt folytatták az ünneplést, ahol nép- és könnyűzenei programokon vettek részt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?