Már a helyiek se kérnek az Avram Iancu-megemlékezésből, annyi szemét maradt az „ünneplők” után

Szeptember 10-én emlékeztek meg a románok a nemzeti hősként ünnepelt Avram Iancu halálának 150. évfordulójáról a Hunyad megyei Cebén (Țebea), ahol a sírhelye nyugszik, de az „ünneplők” által hátrahagyott szeméthegyek már a helyi hatóságok szerint is „több a soknál”.

A nagyszabású rendezvényen állami hivatalosságok is részt vettek, például Nicolae Ciucă miniszterelnök is megjelent, de ez sem zavartatta a tömeget, hogy eltakarítsák a rendezvény nyomait. Ezt most a körösbányai (Baia de Criș) önkormányzatnak kell megtennie – közigazgatásilag oda tartozik Cebe –, méghozzá nem kevés pénzért.

Mihaiu Liviu Gorcea polgármester a Facebookon posztolt néhány képet a hátrahagyott szemétről, és közölte, hogy a helyi képviselőtestület határozatot fog hozni hamarosan arról, hogy a jövőben azok a kereskedők, akik portékáikkal megjelennek a rendezvényen, a területfoglalási illeték mellett kauciót is kell fizessenek majd, amit abban az esetben kapnak vissza, ha tisztán hagyták maguk után a helyet, ahol felállították a standjaikat.

Avram Iancu felszabadított jobbágycsaládban született a Fehér megyei Felsővidrán (Vidra de Sus), az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején az általa szervezett román csapatok a hegyekben gerillaháborút vívtak Bem tábornok seregei ellen, később pedig – a megfélemlítés céljával – szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?