Így ünnepelnek március 15-én Hargita megyében

Hargita megyében majdnem minden településen tartanak megemlékezéseket március 15-én. A városokban tartalmas programkínálattal készülnek a szervezők, a szokásos szónoklatok mellett zenés, táncos és színházi előadással teszik még emlékezetesebbé az ünnepet. 

A Maszol annak járt utána, hogy az egyes városokban, valamint a Nyergestetőn milyen program szerint zajlanak a március idusán szervezett ünnepségek

Csíkszereda

Csíkszeredában kétnapos ünnepségsorozat keretében idézik fel a márciusi ifjak emlékét. A nemzeti ünnep előestéjén, március 14-én, szerdán 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában magyar művekre alapozott ünnepi hangversennyel örvendezteti meg a város lakóit a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar.

A forradalom emléknapján 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán található Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre.

A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a székely zászló ünnepélyes felvonásával. Ezt követően – rendhagyó módon – a koszorúk elhelyezésével folytatódik az ünnepség, majd a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola tagjai az 1848-as szabadságharcban használt védés- és vágástechnikákat mutatnak be. Az ünnepi beszédek között a Gyimesvölgye férfikórus előadásában katonadalok hangzanak el. A megemlékezés egyházi áldással és közös imával zárul.

A forradalom és hősei előtti tisztelgés nem ér véget a köztéri rendezvényekkel, az emléknap zárásaként ünnepi gálaműsor lesz 19 órától a Városi Művelődési Házban. A Nagy István Művészeti Középiskola vegyes karának előadását hallhatják az érdeklődők.

A gálaműsor második részében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Hegyen innen – hegyen túl című előadásával lép színpadra, amelyben Felcsík és a Gyimesek énekelt, táncolt örökségét mutatják be.

Nyergestető

A nyergestetői csatára való megemlékezés a nemzeti ünnepen 14 órakor kezdődik, amelynek első mozzanata a huszárok díszes felvonulása lesz. Ezt követően felvonják a zászlókat, eléneklik a himnuszokat. A megnyitó után hangzanak el az ünnepi beszédek, amelyeket közös ima követ. Az ünnepi műsor után pedig koszorúkat helyeznek el a kopjafáknál.

Az eseményre a szervezők ingyenes autóbuszjáratot indítanak 12 órakor Csíkszeredából, az Erőss Zsolt Sportaréna parkolójából. Iratkozni az RMDSZ zöldségpiac melletti székházában vagy a 0742-020822-es telefonszámon lehet.

Székelyudvarhely

Már szerdán, március 14-én a városi Művelődési Házban délután 5-től este 8 óráig tematikus kézműves foglalkozásokra várják a gyermekeket. A Haáz Rezső Múzeum Kossuth utcai Képtárában 17 órától kezdődik a Petőfi a kortárs vizuális művészetben című kiállítás megnyitója. 18 órától a városháza Szent István termében Thurzó Zoltán zongoraművész ünnepi előadása lesz hallható, a Stúdió Moziban az Ünnepi TUDÁSZ – rendhagyó műveltségi vetélkedő, a szombatfalvi református templomban pedig az Udvarhelyi Fiatal Fórum hagyományos szavalóestje zajlik.

Március 15-én délben kulturális műsorral kezdődik az ünnepség a Márton Áron téren. A hagyományőrző huszárok felvonulását követően ünnepi beszédek hangzanak el. A Tomcsa Sándor Színház bemutatja a forradalom.ma 2.0 című előadását, amelyben a 170 évvel ezelőtti pesti események történéseit elevenítik fel. 16 óra 30 perckor a Pilvax (Mokka) Kávéházból a szabadságharc nevezetes személyiségeit alakító színművészek a Városháza Szent István termébe vonulnak, ahol az éppen zajló rendkívüli tanácsülésen felolvassák a 12 pontban megfogalmazott követeléseiket. A „forradalmi tömeg” a helyi tanácsosokkal közösen a Művelődési Házba vonul át, ahol a folytatódik a megemlékezés.

Pénteken, március 16-án délután 5 órától a Tompa László Általános Iskola negyedik osztályosai tartanak Petőfi Sándor Emlékünnepséget a Művelődési Házban, 18 órától az Üzenet haza című táncműsor lesz látható. Ez követően a Székelyföldi Filharmónia szervezésében szintén 18 órától a városháza dísztermében tartanak előadást.

Székelykeresztúr

Székelykeresztúron március 14-én este fáklyás felvonulást tartanak a középiskolák tanulóinak részvételével. A tömeg a timafalvi temetőtől a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumig vonul. Az ünnep napján, március 15-én reggel 9 órakor a Millecentenáriumi emlékműnél ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a megemlékezés-sorozat: megkoszorúzzák Petőfi Sándor jelképes sírját is.

Ugyanebben az időpontban ünnepi istentisztelet kezdődik az unitárius templomban, 10 órától pedig a református és a katolikus templomban is ünnepi istentiszteletet tartanak, amelyeket követően az ünneplő tömeg felvonul a Szabadság téren. 11 óra előtt 15 perccel kihozzák a magyar országzászlót a református templomból, majd megkoszorúzzák Nicolae Bălcescu és Petőfi Sándor főtéri szobrát, ezt követően hangzanak el az ünnepi beszédek és a himnuszok. A Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákjai, a Polgári Fúvószenekar 1895 és a városi egyesített kórus előadásában pedig '48-as verbunkosok lesznek hallhatók. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével zárul.

Délután 17.45-kor az országzászlót visszaviszik a református templomba, 18 órakor pedig a Mákvirág Néptáncegyüttes Néptáncgálát tart a Művelődési Házban. Másnap, március 16-án Petőfi Gálát lesz 17 órától a Lukács András Sportcsarnokban.

Gyergyószentmiklós

Március 15-én déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, innen 13 órakor a Petőfi Sándor szoborhoz vonulnak az ünneplők, ahol elhangzanak az ünnepi szónoklatok, majd koszorúkat helyeznek el a szobor talapzatánál.Este 19 órától a Karmazsin Népi Zenekar: Éljen a haza! címmel tart ünnepi gálaműsort a művelődési ház színháztermében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?