Csupán néhány éve van áram és aszfaltút, mobiljel alig, a helyiek pedig szinte mindent maguknak termelnek meg: ez Csinód, egy Úzvölgyében húzódó, mesebeli kis tanyavilág. Habár a városi ember számára nehéznek tűnhet egy ilyen élet, Csinódban még mindig több a keresztelő egy évben, mint a temetés. A gyerekek a tanyán nőnek fel, legtöbbjük pedig ott is marad, továbbvíve őseik hagyatékát.

Sepsiszéki Nagy Balázs Székelyföld bejárásakor járt először Csinódban, a térség egyik legfiatalabb településén. Orbán Balázs még állandó lakost nem, csak havasi pásztorokat talált ezen a vidéken, néhány évtizeddel később azonban, amikor a Gyimesek patakai már nem voltak elegendők ahhoz, hogy ellássák az egyre gyarapodó közösséget, a csángók egy csoportja erre az elerdősödött környékre vándorolt át.

Őseik hagyományát folytatva szarvasmarhatartással, mező- és erdőgazdálkodással foglalkoztak, néhány év alatt pedig egy mesebeli tanyavilág épült ki az Úzvölgyében, ahová hosszú időn keresztül idegen ritkán tette be a lábát. Ennek leginkább a járható utak hiánya volt az oka: Csindódot csupán néhány éve lehet aszfaltúton megközelíteni, de még villanyáram sem volt egészen a közelmúltig.

Bár az infrastruktúra fejlődésével a havasi élet is sok szempontból megváltozott, az alapjai máig ugyanazok: a helyiek igyekeznek megtermelni maguknak, amit csak lehet. Állatokat tartanak, gazdálkodnak, művelik a földjeiket, de nem ritka a cserekereskedelem sem a szomszédok között.

A fizikai munka mellett Csinódban hangsúlyos szerepet kap az imádság is. A mára már zarándokhellyé vált ökumenikus kápolnához nemcsak a turisták, hanem a helybéliek is szívesen kijárnak fohászkodni.  

Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató családjával együtt elhagyta a várost, hogy Csinódban kezdjen új életet. Azóta ott élnek, dolgoznak és imádkoznak. Ő vezetett körbe minket hatalmas birtokán, miközben beavatott „Székelyföld Tibetjének” történetébe.