Erdély legjei: a gelencei Szent Imre római katolikus műemlék templom
A gelencei római katolikus műemlék templomot Szent Imre herceg tiszteletére szentelték fel. A XIII. századi épület több építészeti stílusjegyet őriz, így megtalálhatók benne a gótika, a romantika, a reneszánsz és a barokk elemei is. A műemlék templomot legtöbben a freskóiról ismerhetik: többek között itt található Erdély egyik legnagyobb Szent László-legendát ábrázoló falképe.
A gelencei műemlék templom egy valódi kincs. Falait különböző történeteket ábrázoló freskók, mennyezetét színpompás kazetták borítják. Mivel az évszázadok során több földrengés is megrongálta a templomot, számos alkalommal szorult javításra, így a gótika, a romantika, a reneszánsz és a barokk építészet stílusjegyeit is felfedezhetjük rajta. Épp egy ilyen földrengésnek – pontosabban az azt követő felújításnak – köszönhetően kerültek elő az évszázadokon át festékréteg alá rejtett freskók is, többek között Erdély egyik legteljesebb Szent László-legendát ábrázoló falképe.
A templom egyik különlegessége, hogy bármelyik részletére téved az ember tekintete, mindenhol színek fogadják. A freskók és a kazetták mellett a karzat lapjai is pompás díszítést kaptak: szentek képeivel borították be, közvetlenül ez alatt, a főbejárat fölötti ajtón pedig székely jelképek fedezhetők fel: Nap, Hold és csillagok.
A templom külső falán, az északi oldalon is falrajz-töredékek láthatók. Úgy vélik, a három első szent királyunkat ábrázolhatta valamikor, ám az évszázadok során olyan súlyosan megrongálódott, hogy talán sosem derül ki sem az eredeti mérete, sem a tematikája.
A templomot 1971-ben, egy átfogó felújítást követően nyilvánították műemlékké. Azóta is heti 1-2 szentmisét tartanak, a gyülekezet tagjain kívül pedig rendszeresen érkeznek látogatók távolabbról is, hogy megcsodálják ezt a gyönyörű templomot, a falu legnagyobb nevezetességét.
CSAK SAJÁT