Erdély legjei: a nagyváradi Állami Színház

A nagyváradi Állami Színház a város egyik emblematikus épülete, amelyet gyakran ékszerdobozként is emlegetnek. A méltán híres Fellner és Helmer bécsi építésziroda tervezte, amely nevéhez több mint 50 színház neve kötődik Közép-Európában. Jelenleg két társulat működik az épületben, a magyar nyelvű Szigligeti és a román nyelvű Regina Maria társulat.

A nagyváradi színház építése 1899. októberében kezdődött és 1900-ban be is fejezték, 15 hónap telt el az első ásástól az első előadásig. Építészeti stílusát tekintve eklektikus épületről van szó. A külső főhomlokzat inkább klasszicista, alatta jón oszlopsor díszeleg a bejáratnál, belül viszont inkább barokk és rokokós a díszítés. Dominál a sötét piros szín, hiszen a szőnyegek, a székek, a tapéták ebben a színben pompáznak, viszont egyes helyeken a falakat fehér és aranyozott díszítőelemek borítják.

Pafka Ernő műépítész tervei alapján újult meg teljesen a színház az elmúlt 20 évben, ő vezetett körbe minket. A felújítás során a dekorációk egy részét restaurálták, amit viszont nem lehetett megmenteni, azt pótolták. Megtalálták a zárkövet, amely alatt egy dobozban le volt írva, hogy kik voltak a tervezők, kivitelezők, ki volt a városi vezetőség akkor, amikor a színház épült. Ezeket a dokumentumokat sikerült a budapesti Országos Széchényi Könyvtár szakembereinek restaurálni, másolata ki van állítva az épületben. A zárkő mellett találtak egy homokfúvásos üveget is, rajta egy virágmintával, amely mára már a legtöbb ablakon és ajtón ott díszeleg fő motívumként.

A színházban és körülötte 27 féle világítótest van, a kinti lámpák egyetlen eredeti darab alapján készültek el, amely ott porosodott a pincében. A székek nem az eredetiek, az 1950-es évkben készítették őket a budapesti Vígszínház székeinek modellje alapján, hiszen azt a színházat is Fellner és Helmer tervezte, ráadásul ott megvoltak az eredeti székek.

A leírásokból kiderül, hogy 1000 férőhelyes volt a színház az átadásakor, ami 600 ülőhelyet és 400 állóhelyet jelentett. A felújítás során kicserélték az összes széket, amelyek a mostani hivatalos méretek szerint készültek el. Ennek következtében csökkent a férőhely, így ma 560 személyes a színház kapacitása. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ezeket ajánljuk

Kimaradt?